Armstrong: régen is doppingoltak a jó versenyzők
Forrás: HVG
Az évtizedes doppingolását két héttel ezelőtt bevalló Lance Armstrong szerint a kerékpársportban egyetlen generáció sem volt tiszta.
A többek között hét Tour de France-elsőségétől megfosztott amerikai versenyző a cyclingnews című szaklapnak adott exkluzív interjújában azt mondta, most ő a bűnbak, holott a múltban is sok volt a csalás, mivel a sportág minden kétséget kizáróan "átkozottul kemény".Nyomozók: Oprah-nak is hazudott Lance Armstrong
Szerző: MTI
A nyomozók szerint Lance Armstrong hazudhatott az Oprah Winfreynek adott interjújában, amelyben elismerte, hogy a kilencvenes évek közepe óta az EPO, a vérátömlesztés és tesztoszteron "koktéljával" doppingolt. Közben pénteken leadták az interjú második részét, amelyben Armstrong a könnyeivel is küszködött.
A tengerentúlon két részben, csütörtökön és pénteken leadott beszélgetésben a 41 éves kerékpáros elmondta, hogy az 1999 és 2005 között aratott mind a hét Tour de France-győzelme alkalmával tiltott szerekkel élt, ugyanakkor hozzátette, hogy visszatérését követően a 2009-es és a 2010-es viadalon már "tisztán" versenyzett.
Hírlevelek feliratkozás
Automatikus értesítés új tartalomról
Látogatók
Oldalainkat 894 vendég és 0 tag böngészi