Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 28. Csütörtök  Ma Gedeon, Johanna és Hanna napja van.  

Nyomozók: Oprah-nak is hazudott Lance Armstrong

  • Állapot: Archív

Szerző: MTI

A nyomozók szerint Lance Armstrong hazudhatott az Oprah Winfreynek adott interjújában, amelyben elismerte, hogy a kilencvenes évek közepe óta az EPO, a vérátömlesztés és tesztoszteron "koktéljával" doppingolt. Közben pénteken leadták az interjú második részét, amelyben Armstrong a könnyeivel is küszködött.

lance armstrong ironman 550

A tengerentúlon két részben, csütörtökön és pénteken leadott beszélgetésben a 41 éves kerékpáros elmondta, hogy az 1999 és 2005 között aratott mind a hét Tour de France-győzelme alkalmával tiltott szerekkel élt, ugyanakkor hozzátette, hogy visszatérését követően a 2009-es és a 2010-es viadalon már "tisztán" versenyzett.

19 jan. 2013 Hozzászólás: Hozzászólás
(0 szavazat)
 

 

Az ABC News honlapján megszólaló nyomozók szerint ez hazugság, ugyanis bizonyítékaik vannak arra, hogy Armstrong a 2009-es versenyen is vérátömlesztésen esett át. Az ABC beszámolója alapján amennyiben ez valóban bebizonyosodik, akkor az akár büntetőjogi eljárást is maga után vonhat.

Doppingbotránya kitöréséig a most 41 esztendős Armstrongot tartották a kerékpársport története legnagyobb bajnokának. Csütörtökön kiderült, hogy a mind hét Tour de France-elsőségétől megfosztott sportoló valószínűleg nem kap meghívást a világ legrangosabb versenyének idei, centenáriumi ünnepségére. Ugyanezen a napon a kerékpárost, akit minden profi kerékpárversenytől eltiltottak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megfosztotta a 2000-es sydneyi ötkarikás játékokon nyert bronzérmétől is.

Armstrong: "Nem érdemeltem ki a halálbüntetést"

Lance Armstrong az interjú pénteken közvetített második részében kijelentette: sportolóként valamilyen formában ismét rajthoz állna, de minden profi versenytől eltiltották, amit túlzott büntetésnek tart.

"Megérdemeltem, hogy megbüntessenek, de nem érdemeltem ki a halálbüntetést" - hangoztatta Armstrong, a túlzó szóhasználattal az élete végéig tartó eltiltásra utalva. Megemlítette, hogy nagy álma válna valóra, ha 50 éves korában rajthoz állhatna a chicagói maratonon.

Elmondása szerint lelepleződése után nem azt volt számra leginkább megszégyenítő, hogy megfosztották a hét Tour de France-győzelmétől és az olimpiai bronzérmétől, hanem az, hogy le kellett mondania az általa létrehozott Livestrong rákellenes alapítvány éléről.

Az egy 75 millió dolláros nap volt" - válaszolta a kérdésre, hogy mennyit vesztett anyagilag a lelepleződésével. A volt versenyző ezzel a visszavont szponzori szerződéseire, "minden jövőbeni" bevételére utalt. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy nem a lelepleződés volt életének legnehezebb pillanata, hanem az, amikor rákosnak találták, amit egy későbbi diagnózis meg is erősített. Elismerte, hogy a két mélypont súlyát tekintve közel áll egymáshoz.

"Kétségtelenül" - jelentette ki Armstrong, amikor Winfrey azt feszegette, hogy vajon jobb emberré vált-e a történtek következtében. Önkritikusan hozzátette, hogy ugyanígy érzett a rákból történt felgyógyulása után is, ám akkor utat tévesztett. Reményét fejezte ki, hogy ez most nem így lesz.

A volt kerékpárbajnok tagadta azt, hogy negyedmillió dollárral megpróbálta megvesztegetni au Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségét (USADA).

A hosszúra nyúlt, két részben vetített beszélgetés során Armstrong, aki csaknem mindvégig keményen tartotta magát, mindössze egyszer érzékenyült el: akkor, amikor a legnagyobb gyerekéről, a 13 éves Luke-ról beszélt. Tanúja volt ugyanis annak, hogy a gyerek megvédte őt a társaival szemben. "Azt mondtam Luke-nak, azt mondtam..., azt mondtam neki: ne védj meg többé engem" - fogalmazott akadozva, már-már a könnyeivel küszködve Lance Armstrong. A volt bajnok többször is megismételte, hogy szégyelli magát és, hogy sokaknak tartozik bocsánatkéréssel.

Bővebben... https://hvg.hu/sport/20130119_Nyomozok_Oprahnak_is_hazudott_Lance_Arms#rss

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk