Négy év a szándékos doppingolóknak
A szigorításról a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) világkongresszusán pénteken határoztak a dél-afrikai Johannesburgban. Az új büntetési tétel része a működését illetően felerészben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, felerészben pedig a kormányok által finanszírozott WADA új kódexének, amely - a 2016-os riói olimpia előtt - 2015. január elsején lép életbe valamennyi országban.
Armstrong: régen is doppingoltak a jó versenyzők
Forrás: HVG
Az évtizedes doppingolását két héttel ezelőtt bevalló Lance Armstrong szerint a kerékpársportban egyetlen generáció sem volt tiszta.
Újabb bizonyítékok és vádak Lance Armstrong ellen
Lance Armstrongot az Amerikai Doppingellenes Ügynökség (USADA) 1998 és 2005 között szerzett címeitől fosztotta meg, egyelőre nyilvánosságra sem hozott tanúvallomások és pozitív doppingminták alapján, de úgy tűnik, a visszatérése után is doppingolt. Egy 2009-es mintája vérdoppingolásra utal.
Dr. Michael Ashenden részt vett a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) biológiai útlevél programjának kidolgozásában, aminek keretében egy-egy sportolóról a levett vérminták alapján készítettek profilt. Ha valaki doppingszerhez nyúl, a vérértékek megváltozhatnak, és ez az ellenőröket is nyomra vezetheti.
Lance Armstrong azt kéri ne sirassák a doppingbotrány miatt

Erre a lépésre azért került sor, mert a sportoló úgy határozott, hogy nem védi magát az ellene felhozott doppingvádakkal szemben. Armstrong szombaton már ismét versenyzett: a Colorado állambeli Aspenben rendezett 58 kilométeres hegyikerékpáros viadalon öt perc hátránnyal második lett a mindössze 16 esztendős Keegan Swirbul mögött. A 40 éves Armstrong nyugodtnak tűnt, és nem zavartatta magát a média képviselőinek rohamától sem.
Doppingvizsgálat, a szükséges rossz

Armstrong az egész világot becsapta - sportolók a doppingügyről
Szerző: MTI
A korábbi versenytárs Robby McEwen és a férfi tenisz-világranglistát vezető Novak Djokovic is keményen bírálta az egyebek mellett hét Tour de France győzelmétől is megfosztott Lance Armstrongot, miután Oprah Winfreynek adott interjújában beismerte doppingolását.
A korábbi kiváló sprinter, a pályafutása során a francia és az olasz körversenyen is 12-12 szakaszgyőzelmet arató McEwen kijelentette, hogy soha nem fog megbocsátani, mert szerinte Armstrong "az egész világot becsapta, [1]így minket, kerékpárosokat is".
Armstrong besározhatja Wigginst… az a baj…
Ha hallgatásba burkolózik az a baj, ha kipakol majd, az a baj… Bólintott-e a svájci doki vagy nem bólintott? Eltűntette-e az UCI Armstrong 2001-es pozitív doppingmintáit? Pár szóban összefoglalva a legnépszerűbb kerékpáros szappanopera legfrissebb epizódjának tartalomjegyzéke…
A CBS 60 Perc című riportműsorában szerda este az Amerikai Antidopping Ügynökség elnöke, Travis Tygart volt a vendég, és természetesen a Lance Armstrong és a U. S. Postal csapat által folytatott doppingolás, csalás és korrumpálás volt terítéken. Előkerültek a már lerágott csontok, talán a legérdekesebb, hogy kiemelt hangsúlyt kapott a U. S Postal és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) között kibontott korrupciós szál.
Boronkay Péter Triatlon EB aranyérmes
Nyolc ország 25 versenyzője állt rajthoz július 4-én a holteni Paratriatlon Európa-bajnokságon, az ETU történetében ez volt a legnépesebb paratriatlon verseny. A férfi mezőnyben óriási versenyre volt kilátás, ahol az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy Boronkay képes lesz-e megismételni tavalyi teljesítményét, amikor is a dobogó legfelső fokára léphetett.
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 240 vendég és 0 tag böngészi