Djokovic az ausztrál nyílt bajnokságon aratott pénteki győztes mérkőzése után nyilatkozott Armstrongról, és még McEwennél is keményebben fogalmazott. Szerinte a kerékpárosnak egész életében szenvednie kell. "A karrierjével és az élete sztorijával rengeteg embert becsapott. Azt hiszem, az egész sport számára szégyen egy ilyen versenyző" - mondta.
John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke szerint Armstrong vallomását és megbánását teljesen hiteltelenné teszi azon kijelentése, hogy nem érezte csalásnak a doppingolással elért Tour de France-sikereit.
Travis Tygart, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) vezetője úgy vélte, hogy Armstrong mostani beismerésével megtette az első lépést a helyes irányba, de igazán korrekt akkor lenne, ha nemcsak egy televíziós adásban, hanem eskü alatt is vallana doppingos múltjáról.
Pat McQuaid, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke az általa vezetett szervezet nevében üdvözölte az amerikai sportoló vallomását, és azt is, hogy szeretne résztvenni egy igaz, mindent feltáró eljárásban.
A rákbetegeket megsegítő Livestrong Alapítvány - amelyet éppen Armstrong alapított, ám már lemondott minden itt betöltött posztjáról - közleményben tudatta, hogy csalódottak azon hír miatt, hogy a kerékpáros félrevezette az embereket. Ugyanakkor "felébredve a csalódottságból" az alapítvány háláját fejezi ki, hogy Armstrong milyen sokat tett a rákbetegek megsegítéséért.
David Walsh, a Sunday Times újságírója jelezte: ő és lapja korábban kártérítési pert veszített Armstronggal szemben, mert írtak a bringás doppingolásairól, és végül 2 millió dollárt fizettek Armstrongnak.
"Lance, te bevallottad, hogy doppingoltál. Add vissza a pénzünket, ez lenne a becsületes. Ha nem leszel fair, akkor elmegyünk a végsőkig, hogy visszakapjuk." - üzente az újságíró.
Brian Cookson, a Brit Kerékpáros Szövetség elnöke szerint Armstrong nem bánta meg bűnét, inkább csak azt sajnálja, hogy elkapták.
Stuart O'Grady, Armstrong egykori ellenfele szintén keményen fogalmazott, amikor kijelentette: az amerikai mindenkit becsapott a Földön, köztük a versenyzőtársakat is. Kiemelte: mindannyian azt hitték, hogy csak azért megy fel gyorsabban a hegyekre, mert keményebben edz, dolgozik, de most becsapottnak érzi magát, bosszús és frusztrált.