Tóth Viktor
Magyarok a svájci féltávú versenyen - előzetes
Vasárnap rendezik meg a híres/hírhedt zürichi féltávú Ironmant, amely a 70.3 sorozat része. Ez az egyik legismertebb hosszútávú pálya, hiszen a triatlon hőskora óta rendszeresen megrendezik a viadalt, ráadásul nehéz és több szempontból is szokatlan versenyt jelent. Itt már több magyar siker is született és van esély arra, hogy idén is hazánk versenyzői állhassanak a dobogón.
07 jún. 2009
Célfotó a triatlon világkupán
Andrea Hewitt a célegyenesben 4 ellenfelét is lehajrázva, végül a svéd Lisa Nordennek csatázva szerezte meg a győzelmet - azonban ezt célfotóval kellett alátámasztani! A két órás verseny végén ilyen szoros befutó igazi csemege, nagyon ritka esemény. Az új-zélandi hölgy ráadásul az idei sorozatot sérüléssel kezdte, ez a győzelem fantasztikus visszatérés.
02 jún. 2009
Budapest lerakta a 2010-es vb alapjait
Marisol Casado, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) , egyben az Európai Triatlon Szövetség elnöke is megtisztelte jelenlétével a május 22-24. között megrendezett budapesti Duatlon Európa-bajnokságot. A spanyol sportvezető összességében elégedett volt a látottakkal, véleménye szerint a rendezők megteremtették az alapját a 2010-es triatlon világbajnokságnak, melynek szintén a magyar főváros ad otthont.
28 máj. 2009
Világbajnok győzelme St. Pöltenben
A férfiaknál az ausztrál Chris McCormack nyerte a 2009-es Austria Ironman 70.3 versenyt. Győzelme 3 másodpercen múlt, a befutó hatalmas csatát hozott a belga Marino Vanhoenackerrel. Kuttor Csaba a 10 között végzett, 8. helye szép eredmény. A nőknél a német Sandra Wallenhorst győzött, Csomor Erika a tavalyi ezüst után idén a 6. helyen végzett.
25 máj. 2009
Kettős címvédés a világ egyik legnehezebb Ironman versenyén - Lanzarote
Az angol Bella Baylis és a belga Bert Jammaer is megvédte a címét a világ egyik legnehezebb Ironman versenyének tartott lanazaroze-i viadalon. A verseny azonban egyikük számára sem volt könnyű, Bert az orvosi sátorba került a célban, Bella pedig annyira kifáradt, hogy szavai szerint "Ironmanra gondolni sem tudok a jövőben".
25 máj. 2009
Duatlon EB dosszié 2009
Duatlon Európa-bajnokság, 2009, Budapest. Különleges és látványos versenyt rendezett a Budapesti és a Magyar Triatlon Szövetség Lágymányoson. Minden induló és néző számos szép élménnyel lett gazdagabb a hétvégén - ez pedig a jövő évi triatlon világbajnokság előfutamaként tekinthető versenyen nagyon fontos kérdés volt.
24 máj. 2009
Orfűi Extreme duatlon - EB válogató, OB
A fővárosi Halász Annamária és a győri Major József sikerével ért véget május 9-én, szombaton Orfűn a Magyar Köztársaság idei felnőtt rövidtávú duatlon országos bajnoksága, mely egyben válogató volt a május 22-24-én, Budapesten megrendezendő duatlon Európa-bajnokságra.
10 máj. 2009
Csomor Erika bronzérmes - idén is a Team TBB színeiben
Csomor Erika bronzérmet szerzett a kaliforniai AVIA Wildflower Triathlon versenyen, nagyon nehéz körülmények között és kiemelkedően erős mezőnyben. Erika idén is egy erős és összetartó csapatban versenyez - folytatja pályafutását a Team TBB színeiben, amely a világ egyik legeredményesebb multisport csapata, ezen a versenyen csapattársa a brazíl Reinaldo Colucci is a dobogó 3. fokára állhatott.
05 máj. 2009
Ironman China - Major József a dobogón
Major József négyszeres ironman magyar bajnok, az Arizona Ironman győztese bronzérmes lett a Kína Ironman-en. A verseny előtti időszakban Fortuna nem volt kegyes a győri versenyzőhöz, ugyanis a versenycucca nem érkezett meg a helyszínre. A triatlon sportág legfőbb kelléke pedig a kerékpár. Szponzora segítségével mégis rajthoz tudott állni és hosszas küzdelem után, a profik között a harmadik helyen végzett.
20 ápr. 2009
Kalifornia 70.3 - Csomor Erika negyedik, Major József tizedik
Elképesztő izgalmak elé néztek a hosszútávú triatlon rajongói a hétvégén. A tavasz megérkeztével eljött a versenyszezon kezdete. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy négy nagy nemzetközi viadalt szurkolhattunk végig. (majorjozsef.hu)
07 ápr. 2009
Somogyszil – duatlon 2009. április 04.
A korábbi évek havazása, homokvihara és esőzései után az idén kitűnő időjárás fogadta az idénynyitó duatlon ranglista verseny résztvevőit. A somogyszili duatlon versemy az utóbbi időkben az egyik legnépszerűbb a versenyzők között, koszonhetően a nagyszerű szervezésnek és a csodálatos tájnak.
06 ápr. 2009
Biatlon világkupa, HANTI-MANSZIJSZK
Hibátlan lövőteljesítménnyel nyerte az osztrák Simon Eder a férfiak tömegrajtos sílövő Világkupa-viadalát Hanti-Manszijszkban, Oroszországban. Mögötte a szintén osztrák szakági győztes Dominik Landertinger és az összetett bajnoka, a norvég Ole Einar Björndalen ért célba.
30 márc. 2009
Matty Reed az év US triatlonistája
A SUUNTO fiatal atlétája óriási lendülettel vette az elmúlt évben az akadályokat - előtte sohesem sikerült amerikai férfi triatlonistának az ITU triatlon VB-n az első 5-be kerülni. Reed emellet eredményeivel elérte, hogy 3 US versenyző szerepeljen az olimpián.
11 márc. 2009
Próba verseny a triatlon VB helyszínén
Az elmúlt hét végén Ausztráliában a 2009-es ITU világbajnokság leendő helyszínén rendezték meg az óceánia bajnokságot. Magyar szempontból érdekeltség természetesen nem volt, de a férfi győztes Brad Kahlefeldt többször szerepelt már Tiszaújvárosban a világkupán, így sokak számára ismerős arc köszön vissza.
07 márc. 2009
Chrissie Wellington a rothi Ironman versenyen
A kétszeres Ironman világbajnok, Chrissie Wellington indul a rothi Ironman versenyen, ezzel az egyik legnagyobb európai futam eddigi helyezési esélyei alaposan megváltoztak. Ez lesz az első nagy erőpróbája új edzőjével Simon Lessinggel.
05 márc. 2009
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 849 vendég és 0 tag böngészi



