Maraton futásban is a paralimpián - Kabóca felkészülése a kvalifikációs versenyre
Az idei 100 km-es ultrafutás magyar bajnoka, a Saucony Nagykövete Orbán "Kabóca" Csaba a legnagyobb kihívásrta készül - a paralimpia maraton számára szeretnee kvalifikációt szerezni és erre idén októberben lehetősége is lesz Frankfurtban, ahol 2:55 a maratoni szintidő. Az edzéseiről, felkészüléséről adunk hírt.
Londoni olimpiai pálya teszt - maraton futás az MTB XCO után
Az MTB versenypálya után a maratoni futást is tesztelték Londonban. A férfiak maratoni versenyét 2012. augusztus 5-én, a nőké augusztus 12-én rendezik majd. A futók három kört tesznek majd meg a 8 mérföldes pályán.
A tesztfutók azt mondták, nem lesz maratoni rekorddöntés a londoni pályán, mert egyes részein túlságosan kanyargós, hiányoznak belőle azok a lejtős szakaszok, amelyek a világ leggyorsabb maratoni útvonalait jellemzik, és a rajt időpontja sem kedvező, mert a japán és az amerikai közvetítések miatt 11-kor indul a mezőny.
Hétvégi hosszútávú futóversenyek összefoglalója
Hétvégén rendezték a 6 órás országos bajnokságot Veszprémben, valamint a 100 kilométeres ultrafutóversenyt Kisbéren. Rövid összefoglaló a vesenyekről.
Harmadik hely félmaratonon - Papp Krisztina, Milánó
A nagyszabású Stramilano utcai félmaratonon a harmadik helyen ért célba Papp Krisztina/1;11:47 ó. A végig bronzérmes pozícióban futó atlétanő az etióp Ababel Brihane/1;09:54 és az olasz Anna Incerti/1;10:41 mögött érte el értékes helyezését.
A Balaton Szupermaraton számokban
A 4. BSI Szupermaraton különböző távjain mintegy 900 induló állt rajthoz a hétvégén. A férfi összetett versenyt a litván Vytautas Grazys nyerte (14:07:58), míg a nőknél Gorög Veronika (15:55:50) nyert.
A FélBalaton Szupermaratonon indulók közül a férfiaknál a mezőberényi Földi Mihály volt a leggyorsabb, 7:15:28-as eredménnyel győzött. A nőknél Tóth Jutka 9:28:33-as idővel szerezte meg az első helyet.
Kálovics Anikó második lett 15 kilométeren Svájcban
A franciaországi edzőtáborból kisebb kitérővel, a svájci 33. Kerzerslauf versenyen át vezetett haza Kálovics Anikó útja. Második lett szombaton az utcai szezonnyitó versenyen, ahol erdőben, murván is kellett futni.
Zsódér Zsolt beszámolója.
Magyar ezüstérem a Kanári-szigeteken megrendezett terep ultra futáson - Transgrancanaria (videó)
A magyar terepfutók eddig is komoly nemzetközi hírnévnek örvendtek, a hétvégén ezt újabb nagyszerű eredménnyel sikerült megkoronázni. Németh Csaba számos nemzetközi verseny győztese ezüstérmet szerzett a Kanári-szigeteken megrendezett 123 km hosszú terepfutó ultramaratonon.
A chilei hős bányász Tokióban is célba ért a maratonon
Etióp és orosz sikerek születtek a Tokió Maratonon, ahol a chilei bányaszerencsétlenségből megmenekült Edison Pena is célba ért.
A térdsérülése miatt a versenyt kihagyó etióp világcsúcstartó, Haile Gebrselassie távollétében is afrikai siker született a Japánban megrendezett futóversenyen. A szintén etióp Hailu Mekonnen nyerte a férfiak versenyét, második helyen pedig a kenyai Paul Biwott végzett.
Közös mezei futó bajnokságot rendezett az USA és Kanada
A két ország közös bajnokságán nemcsak a legjobb futók szereztek bajnoki címet, hanem számos olyan kategóriában is, ami a sportág tömegbázisát jelentősen növelheti. A futamot semleges területen, Port of Spain (Trinidad és Tobago) természetvédelmi területén rendezték. A különboző kategóriákbak 8,6,4 km-es változatos terepen vezető pályát kellett teljesíteniük a versenyzőknek.
Mezei futóverseny Japánban - Chiba Cross Country
A japánoknál nagyon nagy népszerűségnek örvendő versenyben Bidan Karoki (Kenya) nyerte a férfiaknál, a nőknél pedig a hazai pályán versenyző Hitomi Niiya. Mindketten nagy fölénnyel győztek bár a mezőny erős volt és sokáig összetartott.
Kilenc magyar első hely MASZ Nemzetközi fedettpályás versenyén
Vasárnap délután tíz ország atlétái álltak rajthoz Budapesten, a MASZ hagyományos nemzetközi fedett versenyén. A 17 megrendezett számból számunkra kiemelkedett a férfi 800 méter és a női súlylökés, amelyben Kazi Tamás/1:48,01 p. és Márton Anita/17,72 m révén párizsi kiküldetési szintnek tapsolhatott a közönség. A békéscsabai atlétanő megjavított az általa tartott up. csúcsot is (régi 17,64-2010).
A nap fénypontjának ígérkezett Vanja Sztambolova bejelentett rekord kísérlete 300 méteren - a 37,50 mp eredménnyel zárult futás elmaradt a világ eddigi legjobb eredményétől (35,45 mp/I.Privalova-1993). A verseny egyik kiemelkedő teljesítményét a súlylökő pályán érte el a barcelonai kilencedik szerb Asmir Kolasanic, aki kiváló 20,12 méteres dobással győzött a szombati bécsi eredményét megjavító Kürthy Lajos előtt/19,17 m.
Téli mezeifutó fesztivál Skóciában - európai csapatgyőzelemmel
A BUPA mezeifutó versenyen, Edinburghban, több távon is erős nemzetközi mezőny gyűlt össze. A legnagyobb győzelmet a kenyai Mo Farah aratta a 8 km-es távon. Az első rövidebb futamon Eliud Kipchoge (Kenya) győzött Kiprop és Kipruto előtt. A negyedik helyen az angol Vernon érkezett célba.



