Beszámoló a 2011/1. félév edzéseiról
2011-ben a január 1-jétől június 30-ig terjedő időszakban 2060 km-t futottam. A tavaszi versenyszezon meglehetősen elhúzódott számomra, a legelső verseny, amin részt vettem, a február 12-i Margita Terep Maraton volt, míg az utolsó a június 5-i Keszthelyi Kilométerek Maraton. Úgy érzem, jelentős fejlődésen mentem keresztül, elég tekintélyes időt sikerült lefaragni mind a Margitán mind a kisbéri Unix 100km-es versenyen elért tavalyi eredményeimhez képest. Többször csíptem meg dobogós helyezést is, aminek persze nagyon örültem, minden érem, kupa amit hazaviszek, örök emlék, igazi kincs a számomra. A szezon újdonsága számomra a klasszikus maratonfutás volt, ami egy kicsit rövid is, gyors is, de a kezdeti jelek nagyon biztatóak (mindkét alkalommal, Siófokon és Keszthelyen is megfutottam a paralimpiai „B" szintet).
Mindenesetre, ahogy az ultra futásaimra, úgy itt is igaz, hogy nem szabad a babérokon ülni, mert van még mit javítani, fejlődni. Szerencsésnek érzem magam, hogy kiváló kísérőfutókat is sikerült megnyerni az ügyemnek, Jozsóval például pont a Saucony nagyköveti program hozott össze, és már az is biztos, hogy ő lesz a segítőm az október 30-i Frankfurt Marathonon, ami kvalifikációs verseny Londonra. A berlini után a frankfurti Németország második leggyorsabb pályája, itt van a legtöbb esély PB-t futni. Ebben segítségemre lesz a SAUCONY Grid A2 type versenycipő, amit nagyon megszerettem.
Az év hátralévő részében az edzőmmel, Olivérrel még inkább bele kell húznunk a munkába, hiszen az igazi tétversenyek ezután jönnek: szeptember 10-én a winschoteni IAU 100 km-es világbajnokságon egyedüli látássérültként, a látó futók között képviselem hazámat, majd 7 héttel rá következik Frankfurt. (A holland világversenyen SAUCONY ProGrid Ride 3 cipőben koptatom majd az aszfaltot, hosszú országúti versenyeken és edzéseken ez vált be a leginkább).
Addig is, a nyár kellős közepén, július 30-án Komáromban rész veszek majd életem második 6 órás ultráján. Az elsőt tavaly szeptemberben, a CCC utáni leharcolt állapotban futottam, kíváncsi vagyok, mire leszek most képes az Erődpróbán, és mit enged majd az időjárás, lesz-e újabb melegrekord mint az elmúlt néhány hétben. Egy erős edzésnek mindenképpen jó lesz ez a megmérettetés.
Orbán Csaba „Kabóca" - blogján rendszersen számol be a felkészülésről