Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 28. Csütörtök  Ma Gedeon, Johanna és Hanna napja van.  

„Teljesítmény határok nélkül” - Bécs- Pozsony- Budapest Ultramarathon 2. nap

A második napon reggel 9 órakor startolt el a BBU mezőnye Pozsonyból és a Duna mentén eljutottak a határig. Rajka után a Szigetközbe érve leszállt a köd és a mezőny kissé szétszakadozott.

Az egyéni versenyben futók közül az élen Bogár János és Zabari János küzdelmét figyelhettük meg. Végül a mai napon is Zabari János ért be elsőként Győrbe és ezzel megerősítette tegnap kivívott vezető pozícióját.

A második napon reggel 9 órakor startolt el a BBU mezőnye Pozsonyból és a Duna mentén eljutottak a határig. Rajka után a Szigetközbe érve leszállt a köd és a mezőny kissé szétszakadozott. Az egyéni versenyben futók közül az élen Bogár János és Zabari János küzdelmét figyelhettük meg. Végül a mai napon is Zabari János ért be elsőként Győrbe és ezzel megerősítette tegnap kivívott vezető pozícióját. A váltó csapatok versenyében sem történt igazi meglepetés, hiszen ma is a Sashegyi Gepárdok két csapata győzedelmeskedett. A kerékpárosok a mai napon is izgalmas helytörténeti túrán vettek részt, hiszen Szlovákiát elhagyva – Rajkánál átlépve az országhatárt- megismerkedhettek Dunakiliti, Tejfalusziget, Halászi, Darnózseli, Hédervár, Ásványráró, Dunaszeg, Győrzámoly és Győrújfalu történeti, építészeti és kulturális értékeivel.  Minden településen nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadták az áthaladókat. Az utolsó szakaszon Győrújfaluban a Manó Tanyán hatalmas rendezvénysátrat állítottak, szabadtéri kemencében kenyeret sütöttek, tábortűznél tájjellegű ételeket és italokat kínáltak, valamennyi résztvevőnek. Szinte a teljes település lakossága kivonult, és egy óriási regionális fesztivált rendezett.  Nemzetközi Félmaraton  A Bécs- Pozsony-Budapest Ultramarathon zárónapján 2012. október 23-án megrendezésre kerülő Nemzetközi Félmaraton remek alkalmat nyújt mindenkinek, hogy csatlakozzon a mezőnyhöz.Budakesziről a Knáb János utcai Általános Iskolából  Budapestre  vezető  21,1 km nemcsak a BBU 5 napos versenyén rajthoz állókat várja, hanem azokat is, akik kizárólag a Félmaraton teljesítésére vállalkoznak. Nemzeti ünnepünk reggelén a Knáb János utcai Általános Iskolában 7:00 órától van lehetőség nevezésre és a  rajtszámok felvételére.  Rajt: 09.00!  A szervezők külön autóbuszt indítanak a budakeszi rajthelyre október 23-án reggel 06:30-kor a Kongresszusi Központ parkolójából!

A váltó csapatok versenyében sem történt igazi meglepetés, hiszen ma is a Sashegyi Gepárdok két csapata győzedelmeskedett. A kerékpárosok a mai napon is izgalmas helytörténeti túrán vettek részt, hiszen Szlovákiát elhagyva – Rajkánál átlépve az országhatárt- megismerkedhettek Dunakiliti, Tejfalusziget, Halászi, Darnózseli, Hédervár, Ásványráró, Dunaszeg, Győrzámoly és Győrújfalu történeti, építészeti és kulturális értékeivel.

20 okt. 2012
Kategória: Archív

Új férfi pályacsúcs a Chicago Marathonon

Kettős etióp győzelem született a hétvégi Bank of America Chicago Marathonon. A férfiaknál Tsegaye Kebede 2:04:38-as új pályacsúccsal győzött, míg a nőknél igen szoros sprint befutó végén Atsede Baysa nyert.

pályacsúcs, Chicago Marathon, futás, etióp

A férfiak féltávnál (1:02:55) még tizenegyen voltak együtt az élbolyban, majd amikor az utolsó iramfutó is kiállt a 16. mérföldnél, a 25 éves Kebede meghúzta a tempót. Az iramváltást csak két honfitársa, Feyisa Lilesa és Tilahun Regassa valamint a kenyai Sammy Kitwara tudta lereagálni, a többiek leszakadtak. Kebedének még egy hasonló gyorsításra volt szüksége 23 mérföldnél, hogy Lilesaán kívül mindenkit lerázzon magáról.

08 okt. 2012
Kategória: Archív

Több mint 11 ezren a 27. Nike Félmaratonon

Időtlen idők óta kéz a kézben jár a jó idő és az őszi futószezon kezdete. Ma sem volt másképpen, 25-26 fokos melegben érkezett célba a 27. Nike Budapest Félmaraton 11400 fős mezőnye (köztük 1500 külföldi 54 országból).     A futókat (a távot egyéniben, párban vagy trió váltóban is lehetett teljesíteni) Ughy Attila, Budapest városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnoka indította útnak. Nike, félmaraton, futás, fesztivál

Végül 6700 egyéni futó érkezett célba, ami rekordot jelent Magyarországon, hiszen eddig 6200-nál több futót soha nem regisztráltak egyik félmaratoni versenyen céljában sem.

11 szept. 2012
Kategória: Archív

Óbudai Futófesztivál 2012 – Rekordnevező az Óbudai Olimpiai Ötpróba 4. állomásán

Közel 2000 résztvevő indult április 22-én a Saucony által is támogatott Óbudai Futófesztiválon. 3.5 km, 7 km, illetve félmaratoni távon indulhattak az amatőrök és a profik. Kissé szeles, de napsütéses, kellemes tavaszi idő fogadta az Óbudai Szigetre kilátogatókat. Igazi fesztiválhangulat, rengeteg zene, színes programok vártak az indulókra.

Óbudai Futófesztivál, rekordnevező, Olimpiai Ötpróba, futás, olimpikon, Gyurta, Balogh

A fesztivál a 3,5km-es távval kezdődött, ahol az iskolák részvétele miatt a legtöbb indulót számlálhattuk. A rajtot Bús Balázs Polgármester és Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, olimpiai ezüstérmes, világbajnok öttusázó lőtte el.

3,5 km-es távon Szabó Nóra és Ficzere Péter állhatott a dobogó legfelső fokán, második helyezést ért el Pósa József és Árvay Péter, harmadik helyezett lett Zaharieva Emma és Simák Gergő.

01 máj. 2012
Kategória: Archív

Dr. Lubics Szilvia és Mazur Béla nyerte 24 órás futást Sárváron

Dr. Lubics Szilvia, Mazur Béla, 24 órás, futás, Sárvár, ultraA nőknél  Dr. Lubics Szilvia győzött az idei 11. Sárvári 12/24 órás futáson, teljesítménye 231.75 km, második  helyen Máténé Varju Edit (176.13 km) végzett, harmadik Csupor Krisztina (174.07 km)lett.

A férfiaknál Mazur Béla  216,3 km-es teljesítménnyel lett első, Vaczkó Zsolt (211.15 km) és Kónya Ákos (200.85 km) előtt.

30 ápr. 2012
Kategória: Archív

Kenyai sikerek és magyar teljesítők a boston marathonon

Kenya, siker, futás, teljesítő, boston marathon, maratonA férfiaknál a kenyai Wesley Korir, a nőknél pedig honfitársa, Sharon Cherup nyerte a 116. Boston Marathont.

Korir 2:12:40 óra alatt teljesítette a klasszikus, 42,2 km-es távot, megelőzve a szintén kenyai Levy Matebót és Bernard Kipyegót a szokatlan hőségben lebonyolított versenyen. A szikrázó napsütés jelentősen lelassította a futókat, a győztes ideje csaknem 10 perccel volt lassabb, mint a szintén kenyai Geoffrey Mutai által tavaly futott 2:03:02 óra, amely minden idők legjobbja.

17 ápr. 2012
Kategória: Archív

Gajdos Tamás a Tavaszváró futáson készül az atlétikai veterán VB-re

Április 3-8. között rendezik Finnországban a Veterán Fedettpályás Atlétikai Világbajnokságot. A nevezési lista szerint hazánkat tíz sportoló képviseli majd a viadalon. A vb-re 66 országból összesen 2720 sportoló adta le nevezését.

Gajdos Tamás a Tavaszváró futáson készül az atlétikai veterán VB-re

Tamás nemcsak beszél a sportról, hanem napi rendszerességgel edz és készül. A Tavaszváró futáson március 10.-én mindkét hivatásbéli tudását megcsillogtatja, hiszen a verseny szpíkere és a szupersprint verseny résztvevője is lesz.

08 márc. 2012
Kategória: Archív

Papp Krisztina kilencedik helyen a bolzanoi szilveszteri futáson

Papp Krisztina kilencedik lett a szilveszteri bolzanói utcai futóversenyen. A férfiaknál Edwin Soi, a nőknél Vivian Cheruiyot győzött. A futókat tizenötezer lelkes néző biztatta a pálya mentén.

Papp Krisztina, bolzano, szilveszter, futás

A 37. alkalommal megrendezett Boclassic Silvesterlauf utcai futóversenyen immár ötödször született kettős kenyai győzelem. Vivian Cheruiyot a nők 5 kilométeres versenyében szoros hajráversenyben, azonos idővel (16:03) nyert a 20 esztendős etióp Afera Godfay előtt. Papp Krisztina 16:45-ös idővel kilencedik lett.

04 jan. 2012
Kategória: Archív

Erdélyi Zsófia győzelme a Las Vegas maratonon

A különlegesnek számító esti, éjszakai maratonon Las Vegasban fantasztikus magyar győzelem született Erdélyi Zsófia révén, aki első magyar nőként nyert a nagy múltú versenyen 2:48:59 idővel, végig magy csatában az amerikai Melanie Peterszel (2:49:37). A férfi versenyt a kenyai Peter Omae nyerte 2:29:13 idővel.

Erdélyi Zsófia, győzelem, Las Vegas, maraton, futás, XTERRA

A verseny nem kedvez a pályacsúcsoknak, hiszen a terep és az időjárás is nehéznek számít, a délutáni rajtnál 11 C volt a hőmérséklet, de a befutónál este már 0 fokhoz közelített. A világ legnagyobb éjszakai versenyén közel 44.000 futó állt rajthoz a maratoni és félmaratoni távon 54 országból, ahol 100.000 néző drukkolt és 32 utcai nagyzenekar fokozta a hangulatot a pálya mellett.

05 dec. 2011
Kategória: Archív

Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton - Németh Csaba betonon is bizonyított

Bécs-Pozsony-Budapest, ultramaraton, Németh Csaba, futás, HerbákA Budakeszi-Budapest közötti ötödik napi szakaszon Bogár János faragott a hátrányából, de ledolgozni nem tudta azt, így 11 perces előnnyel Németh Csaba lett a Bécs-Pozsony-Budapest győztese.

Tizenöt perces hátrányát csak 11 percesre tudta csökkenteni Bogár János, aki így összetettben másodikként végzett. A dobogó harmadik fokára Herbák Gergő (aki a X2S TEAM tereptriatlon versenyzője) léphetett fel a férfiaknál.

24 okt. 2011
Kategória: Archív

Bécs-Pozsony-Budapest ultramaraton - túl a 4. napon

Bécs-Pozsony-Budapest, ultramaraton, futás, Herbák, Bogár, NémethA fordulatokkal teli 4. nap véget ért, nem rég befutott az utolsó versenyző is. Németh Csabi erőre kapott a hegyekben, ami nem is csoda, így nagy fölénnyel nyerte a szakaszt és vette vissza a vezetést összetettben. Herbák Gergő a X2S versenyzője a 3. helyen zárta a napot, összetettben a stabil bronzérmes helyen. Az utolsó napon Bogár és Németh csatája várható, hiszen a 15 perc különbség ledolgozható - de ne feledjük, hogy mindkét futó rutinos és tapasztalt versenyző!

Az alábbiak szerint alakult a mai napi eredmény:

23 okt. 2011
Kategória: Archív

Kovács Ádám nyerte a Tour de Tirol maratont - ítéletidőben a hegyekben

Kovács Ádám, Tour de Tirolt, maraton, futás, ítéletidő, hegyA hétvégi 3 napos versenyen 700 méter felett hó nehezítette a futók dolgát, ám ez sem állhatta útját Kovács Ádám válogatott hegyifutónak, aki 3:35:51-es idővel megnyerte a viadalt.

A Tour de Tirolon a program szerint péntek délután 10 kilométert kell teljesíteni, szombaton maratoni távot - ezt azonban a zord időjárás miatt 28,5 kilométerre (három kör helyett kettőre) rövidítették. Vasárnap félmaratonnal ért véget a verseny.

14 okt. 2011
Kategória: Archív

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk