Naspolya
A naspolya, népiesen lasponya vagy miszpolya, „elolaszosodva” pedig nespula, a rózsafélék családjába tartozik. Rokona az almának, a körtének és a birsnek. Ázsiából – jellemzően Japánból és Kínából – származik. Bár pontos eredete nem ismert, tudjuk, hogy Délkelet-Európában, a Földközi-tenger mentén már az ókorban is termesztették. Rómában a makedón háború után honosodott meg. A természettudós Plinius nevezte el Mespilusnak. A kontinensen minden bizonnyal a római légiók terjesztették el.
A katonák a sokáig eltartható gyümölcsöt vitték magukkal a provinciákba, vonulásuk mentén – szándékosan vagy merő véletlenségből – naspolyafácskák sarjadtak ki a földből. Arra nézve sajnos nincs adatunk, hogy hazánkban mikor honosodhatott meg. Mindenestre egy 1410-es magyar szójegyzék már említi. Lehet, hogy a római légiók hagyatéka volt, de lehet, hogy csak jóval később került a Kárpát-medencébe. Ahonnan tovább nem is igen költözött, lévén melegigényes növény. Így az is örök titok marad, hogy Linné rendszertanában miért kapta a Mespilus a germanica jelzőt, holott német földön nem is ismerték.
Ez az a furcsa gyümölcs, ami frissen szedve kemény, élvezhetetlen. Jellegzetes íz- és zamatanyagai az érlelés során alakulnak ki. A késő őszi fagy nem tesz kárt benne, sőt, ha a fán hagyják, és a dér egyszer-kétszer megcsípi, édesebb és zamatosabb lesz. Szedés után rétegekben kiterítve érlelhető. Szobahőmérsékleten természetesen előbb, hűvös padláson vagy kamrában később válik fogyaszthatóvá. Akkor jó, ha szottyos lesz: héja pergamenszerűen elválik, könnyen lehúzható, alatta pedig az érett körtéhez hasonló, kásás állagú, édes és egyben fanyar gyümölcshús rejtőzik.
Eleink a naspolya borízű, savanykás gyümölcsét a hosszú téli estéken majszolták. Igaz, hogy nyersen a legegészségesebb, de bő termés esetén bort és lekvárt is készítettek belőle. A fa leveleit és kérgét magas csersav tartalma miatt cserzésre használták, fája pedig a mai napig nagyon értékes alapanyaga a fafaragóknak.
{styleboxop width=250px,color=black,textcolor=white}
A naspolyalekvárhoz teljesen érett gyümölcsöt választunk. Kilónként 3,5 deci vizet adunk a megmosott egész gyümölcsökhöz. Egészen puhára főzzük, majd áttörjük. Hozzákeverünk fél kiló cukrot, majd sűrűre főzzük. Száraz dunsztban tartósítjuk.
Parfét, krémet is készíthetünk naspolyából. Bár munkaigényes – héjától, magjaitól meg kell szabadítani –, nagyon egyszerű: a gyümölcshúst turmixban pépesítjük, narancslikőrrel, vaníliával, leheletnyi sóval ízesítjük, habbá vert tejszínnel elegyítjük.
{/styleboxop}
A naspolya rendkívül gazdag vitaminokban, főként C-vitamin tartalma kiemelkedő, 12 mg/100 gr. Magas vastartalma miatt a vérzékenységben szenvedőknek kimondottan ajánlott, jelentős kalciumtartalma pedig csonterősítő hatással bír. Leve alkalmas a szájüreg és a garat gyulladásainak csökkentésére. A népi gyógyászatban a kérgéből készült főzetet a vérzés csillapítására használták, magvainak főzetét pedig a vesekő elhajtására.
Fajtái közül elsőként a faként is igen dekoratív, sötétzöld lombú, bőven termő Szentesi Rózsát említhetjük. Gyümölcse október végétől szedhető, körülbelül egy hónapig fogyasztható. Íz- és zamatanyagokban igen gazdag, közepes nagyságú termése hosszúkás körte alakú. A Holland Óriás is elterjedt fajta. Nagy, vastaghéjú gyümölcsei novemberben szedhetők, gyümölcshúsa közepes minőségű. A Nottingham angol nemesítés. November elején szedhető, karácsonyig fogyasztható. Apró, kerek gyümölcsei vannak.
A naspolyából magas pektintartalmának köszönhetően remek gyümölcslekvár és zselé készíthető. Pürésítve főtt vagy sült húsok mellé köretként adható. Ha megpároljuk, majd mézzel ízesítjük, rendkívül finom süteménytölteléket kapunk belőle.
