Sorozatunkban olyan emberekkel beszélgetünk, akik jelenleg nem sportolóként ismertek, hanem az életük szerves részét adja a sport, az edzés, a mozgás. Akiket megkeresünk, lehetnek akár korábban ismert sportolók is, de olyan is, akik soha nem versenyeztek. A legfontosabb szempontunk az, hogy megismertessük az Olvasókat olyan "hétköznapi" motivációkkal, lehetőségekkel, amelyek mindenkinek megadatnak. A példák alapján akár tovább is lehet lépni - kinek kinek ízlése, lehetőségei szerint. A lényeg az egészséges, teljes, tudatos életmód! Hiszen azzal nemcsak magunknak, hanem a környezetünknek is példát mutatunk, segítünk!
Bemutatkozás
Böle Ferenc vagyok, nemrég töltöttem be a 45. évemet, 4 lányommal és feleségemmel bő egy éve költöztünk Újpestre.
Gyerekkorom korai éveit a Ferencvárosban, aztán Kispesten töltöttem. Kb 10 éves koromban kezdtem el sportolni, azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal, folyamatosan próbálok aktív életet élni. Először az azóta már megszűnt EVIG (Egyesült Villamosgépgyár) sportegyesületében kezdtem el az ökölvívással foglalkozni, amiben nagy hatása volt a csodás hangalámondásos VHS-en látott Rocky 1-3 filmeknek. Az edzőteremben megtanították, hogy a filmmel ellentétben, a valóság sokkal keményebb. Itt nagyon jó nevelőedző kezei közé kerültem, azt gondolom, ez meghatározó volt későbbi "pályafutásom" alatt is.
Elkezdtem versenyekre járni, de fejlődő tiniként nem volt nagyon nagy kedvem a fogyasztásokhoz, így 3 évvel később átpártoltam a Ferencváros atlétika szakosztályához, ahol sprintfutó lettem. 100-200m távokon sikerült az Úttörőolimpiai ezüst és aranyjelvényes szinteket megfutni, de valahogy visszahúzott a küzdősport.
Azoknak a szinteknek a megfutása nagyon komoly - mi volt az, ami mégis el tudott csábítani a futó sikerektől?
Ekkoriban (90-es évek eleje) nagy divatja lett a Thai Box-nak, ezt sikerült 3 évig űznöm, hobbi szinten. Aztán jött a katonaság, utána főiskola, ahol megmaradtak a rendszeres mozgások: konditerem, zsákolás, futás. Aztán 2001-ben, mikor elkezdtem irodában dolgozni, elkezdtek a kilók is feljönni, úgyhogy újra komolyabban kellett venni a sportot: ekkor jött pár év konditerem és Margit-szigeti futás.
2002-ben ismerkedtem meg a Krav Magával, amely egy izraeli (bár magyar gyökerekkel rendelkező) harci stílus. Ez magával ragadott, főleg úgy, hogy volt szerencsém Tal Kvorestől tanulni, aki ma a Krav Maga Global egyik vezér oktatója. Jópár év alatt eljutottam oda, hogy amit a civil területen érdemes megtanulni megvolt, a gépfegyveres támadók elleni szabadkezes védekezés és ellentámadást pedig meghagyom az igazi kommandósoknak.
Ha minden igaz, ekkor más is történt az életedben...
2008-ban megszületett az első lányom, 2010-ben abbahagytam a Krav Magát, és újra elkezdtem boxolni, immár egy vecsési klubban. Nagyszerű időszak volt, jó társaság, sokat gyakoroltunk, próbáltam a tudásomból is átadni a fiataloknak.
Magánéleti okok miatt elköltöztem Budapestre, és mivel a munkám is sokkal intenzívebb lett, olyan sportot kerestem, ami nem időponthoz kötött edzésekkel működik. Így jött a futás, de hosszabb távokkal.
A futóknak a maraton az egyik "muszáj" cél. Te hogyan élted meg a maraton kihívását?
2012-ben futottam az első maratonomat Rómában, ez hatalmas élmény volt. Az utolsó két km-t a Circo Massimo körül kellett a Colosseum felé futni, azokon a köveken, amiket még Caesar-ék tettek le.. hát nem volt leányálom. Azóta futottam maratont Párizsban, Bécsben, és persze Budapesten többször is. Részt vettem jó pár Ultrabalatonon csapatban (itt a 24 órán belül legtöbb km 70 felett volt, 8 etapban), illetve futottam váltóban, majd egyéniben a Balaton Szuperbalatonon (itt 4 nap alatt futjuk körbe a Balatont). Munkám miatt is, és magánéletben is sokat utazok, akkor ha csak lehet, viszek futócipőt, és nyakamba kapom a várost/környéket.
Hogyan sportolsz ma, milyen élményeid vannak az utóbbi évekből?
2019 őszén fedeztem fel a Szilas Aktív Parkot, azóta rendszeresen látogatója vagyok a boksz és crossfit eszközök miatt.
2020 nem az igazi év: hiába sorsoltak ki a Berlin maratonra, sajnos lemondták, ahogy a római, és a firenzei maratont is. Ettől függetlenül, tavasszal, még a nagy bezártság idején sikeresen teljesítettem a Homecittát, amely a házunk körüli 800m-es körön futott 21.1km volt, saját magunk készítette rajtszámmal, és ami külön élmény volt: a 4.5 éves lányom kísért bringával, és hozta a frissítésemet.
Próbálom a gyermekeimet is a sport szeretetére nevelni: legnagyobb lányom aktívan lovagol, a két középső úszni jár, ahová lassan a legkisebb is követi őket. Tavasztól őszig szinte csak aludni szoktunk a lakásban, az idő nagy részét a szabadban, valamilyen aktív kikapcsolódással töltjük.
Mi az ami motivál, hogy ilyen aktív és sportos legyél?
A sport nagy segítség abban, hogy a napi stresszt levezessem, és az egészségemet is megőrizzem. Rendszeresen járok sportorvosi vizsgálatokra, ahol rendre 5-8 évvel az életkoromnál fiatalabb fizikai állapotot mérnek: nekem ez az, ami a legnagyobb eredmény.
Nagyon örülök, hogy nagyon sokakat látok sportolni: itt a környéken szinte a nap minden szakában összefuthatunk futókkal, kerékpárosokkal, és nagyon sokan ezt (ahogy mi is) családi programként űzik.
Csak javasolni tudom mindenkinek, hogy merjen kilépni a komfortzónájából, tegyen az egészségéért, ez hatalmas boldogságot fog hozni neki is!
Köszönöm a beszélgetést és az aktív közreműködést az Szilas Aktív Park életében!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/eletmod/item/8628-szilas-aktiv-park-bole-ferenc-akinek-az-edzes-a-pihenes#sigProId64eeea7682