A 9.versenyre már messze nem a bemutatásról szólt ez az 1 órás futam hanem a sportág határait mutattuk be a sikátorokkal, lépcsőkkel, ugratókkal tűzdelt rendkívül technikás pálya nyomvonalon vezetett körön.
Az eddigi legtöbb előnevezőből maradt a kőkemény 38 fő akik nekivágtak az 1 órás harcnak az elemekkel és Kőszeg belvárosában vezető az esőtől csúszóssá vált többnyire macskakővel burkolt pályájának.
Idén egy kerékpárhoz futós „Le Mans”rajtot vezettünk be ami már az elején megadta a hangulatot egy „jóleső” tekeréshez.
Prájczer Péter rögtön esélyeshez méltóan át is vette a vezetést a rajtnál és nem is engedte ki a kezéből egészen addig míg a technika ördöge meg nem találta a „Gyilokjáróban”.Az így megszerzett defekt után a továbbiakban futólépésben közlekedve visszaesett a 12. helyre így a mögötte érkező üldöző fiatal Zoboki Pedroból hirtelen éllovas lett.Nem is engedett alább ,mögötte a rutinos vén rókák jöttek ,Ziskó Balázs és Speciár Viktor csatáját egy esés döntötte el előbbi javára végül így Viktornak meg kellett elégednie a 3. hellyel.

Lányoknál minden szakágban kiemelkedően teljesítő Bokros Csenge Anna ezt a próbatételt is behúzta Tóth Almási Borbála és Pénzes Erzsébet előtt.
Az idei főtámogatónknak, kiállítóinknak és a szombati gyerek Minicitycrossnak köszönhetően egy jóval színvonalasabb versenyt láthattak a nézők,ezért külön köszönet Takács Péternek a Metrinwest Mérlegtechnika KFT ügyvezetőjének és kerékpár fanatikusnak.
Jövőre a 10. versenyre már most tervezzük az izgalmak fokozását, hogy 1 év múlva ismét meg legyenek elégedve mind a versenyzők ,mind a nézők egy szép napos szeptemberi vasárnapon.

Fotók
Forrás: CityCross Kőszeg



