Túróczi Réka Ironman - IRUNmom ^Kiemelt

(Túróczi Rékával már több alkalommal készítettünk interjút, írt több cikket is a Terepsport weboldalra, amelyek itt olvashatóak.)

Hogy telt el ez az év, hogyan érintett téged a karantén, sportolóként, anyaként, közéleti emberként?

Sok sporttal, családozással, COVID-stratégiával és munkával. Az elmúlt évből 9 hónap a sport szempontjából tulajdonképpen az Ironman-re való felkészüléssel telt. 2019. október végén futottam egy maratont, egy hónapot pihentem könnyű edzésekkel és november végén elkezdtük a célirányos felkészítést az edzőmmel, Flander Mártonnal. Távprogramban küldte nekem a heti edzéstematikát.

A magánéletemben is nagy változás történt, egy éve kezdtünk el a párommal randevúzni, ami rengeteg pozitív energiát, boldogságot, erőt adott a sportban is. Most tapasztaltam meg igazán, hogy a magánéleti harmónia milyen kihatással van – különösen az ember érettebb éveiben – a sportteljesítményre, de szerintem az élet területén bármilyen teljesítményre is. A COVID pedig ezt a kapcsolatot még inkább elmélyítette, hiszen márciusban hat gyermekkel (három saját és három a páromé) leköltöztünk Balatonra a szigorú karantén idejére. Június közepéig ott kovácsolódott igazán össze a család. 4,5 évestől 14 éves korig 5 fiú és egy nagylány tanult meg a szó jó értelmében együttműködni. Voltak nehéz pillanatok, különösen a tanulás terhelt meg minket, hiszen a két óvodás gyermeket le kellett kötnünk, miközben egy első osztályossal írni-olvasni tanultunk, és az én három gyermekem is még az általános iskola padjait koptatta volna, köztük a végzős lányommal. Segítségünk nem volt.

Nyilván gyermekes szülőknek nem kell külön ecsetelni, hogy a pedagógus szerep micsoda terhet rótt a szülőkre úgy, hogy közben távmunkában próbáltunk mindketten helytállni, természetesen csökkentett üzemmódban. Nehéz volt megoldani az edzéseket is, mivel a párom is elkezdett közben triatlonozni. Korábban ő edzőterembe járt, de mivel a termek bezártak, „rákényszerült” a görgőzésre és a futásra, illetve szerencsére kölcsönkaptam egy VASA-trénert úszáshoz, ami szárazedzéssel segíti az úszó izmok edzésben tartását. Rákapott, így kettőnk edzésóráját kellett valahogy kisakkoznunk a háztartásvezetés, tanítás, munka, gyereknevelés mellett. Sokszor tekertem 11 óra körül és VASA trénereztem úgy, hogy közben a gyerek mondta fel a házit. Vagy éppen úgy futottam, hogy elvittem egy pár gyereket bringázni. Nem volt könnyű, de összességében meggyorsította a család összekovácsolását és élt az az örök mondásom, hogy amire akar az ember időt szakítani, arra tud. Marci által előírt tervet 90%-ban tudtam tartani ebben az időszakban is.

Hogyan tudtál edzeni, mire készültél, hogyan vagy megelégedve az idei "sport" eredményekkel?

Végig tudtam edzeni. Nagyon rugalmasnak kellett lennem időbeosztás tekintetében. Állandóan pakolgattam az edzéseket, de valahogy mindig megoldottam. Nehezítő tényező volt a március környékén akuttá váló Achilles problémám. Nagyon megkeserítette a futóedzéseimet. Két hétre abba is hagytam – ami nekem kifejezett kínszenvedés – de nem lett sokkal jobb. Elkezdtem intenzíven nyújtani, cipőt váltottam és júniustól, amikor már lazultak a korlátozások, lökésterápiára jártam. Szép lassan javult annyira, hogy már nem volt zavaró a fájdalom futás közben. Hozzáteszem, azóta sem vagyok teljesen tünetmentes. Az idei évem az Ironman-ről szólt, a többi verseny edzőverseny volt, amit előtte nyár közepétől tudtunk teljesíteni. Szeptember 5-én Podersdorfban 10:55:26-tal sikerült befutnom, ami minden álmomat túlszárnyalta.

A magammal szemben támasztott elvárás 12 órán belüli volt, de azt is csak nagy alázattal mertem kimondani. De kimondtam, mert hiszem azt, hogy a pontosan kitűzött és nem eltitkolt cél is segíti az embert a felkészülésben. Nagyon boldog vagyok. 

Egy verseny mindig az adott felkészülési állapot számokban történő manifesztációja, ami fizikai és mentális állapotot és a tőlünk független körülmények kevercsét jelenti. 

Én a céljaimat próbálom mindig reálisan belőni úgy, hogy némi vis maior mellett is teljesíthető legyen a felkészülés alapján. Kicsit mindig óvatos vagyok. Így csináltam a futóversenyeimnél is és mindig bejött. Apránként tudtam sikereket elérni, de így nagy csalódásaim nem voltak. Tudtam, hogy Ironman-en csak akkor indulok el, ha viszonylagos biztonsággal tudom vállalni a 12 órát. Persze egy ilyen első hosszútávú versenynél nagyon nehéz belőni azt, hogy a szervezet hogy reagál. Itt már az egyéni emésztési adottságok, a mentális tűrőképesség és más nem izommunkától függő tényező is nagyban befolyásolja a teljesítményt.

Futó közéleti szereplőként hogyan látod ezt az évet az embereknél? Mik voltak a nehézségek, hogyan birkóztak meg vele az emberek, Te hogyan tudtál ebben segíteni?

A probléma nem az edzéslehetőséggel volt. A COVID alatt szerintem könnyebb volt edzeni, már ami a kinti, nem edzőtől függő sportokra vonatkozik. Szerintem ilyen szempontból a futóknak, bringásoknak virágkor volt. Viszont itt jön a mentális plusz, aminek a fontossága kicsúcsosodott és megmutatkozott. 

A motiváció hiánya az, ami sokakat visszavetett. 

A hobbisportolók, de még az élsportolók nagy része is gyenge a tartós önmotivációra külső stimulus híján. Gondolok itt a versenyekre és az edző, vagy csapat személyes jelenlétére, no meg arra, hogy az ember megmutassa magát. Mert van ebben egy erős ego is. Itt az INSTA hiánypótló volt és lehet a virtuális motivációból is a jót kivenni. Az a tény, hogy a követőid számítanak arra, hogy te erős maradsz, hogy te példát mutatsz, hogy megmutatod, hogy lehet, az téged is motivál, nem csak a közönségedet. Visszaható.

Én ezt próbáltam meglovagolni, bár a hat gyerek melletti koncentrált szülői szerep és a saját edzéseim mellett nagyon erős tartalmat nem tudtam produkálni. De talán pont itt volt szerepe a mindennapok megoldásainak bemutatásában.

Számodra mik voltak azok a mérföldkövek az idén amelyek átsegítettek a nehézségeken?

A magánélet. Rengeteget segített. Írtam egy posztomban, hogy sportoltam már sokféle motivációból. Széles érzelmi skálán mozgok, minden hullámot meg tudok lovagolni a sportolás szempontjából. Most viszont egy kiegyensúlyozott, kölcsönösen szenvedélyes, de mégis teljes családi életet élek érzelmi biztonságban. Így edzeni a legjobb! A bringás edzéseimben nagyon átsegített, hogy velem jött a párom és húzott, kísért. Nagy erőt ad, hogy most már együtt készülünk versenyekre. Fontos volt, hogy a gyerekek előtt se punnyadjak be. Sokkal többet voltunk együtt a gyerekekkel, őket is mozgatnom kellett a testnevelés óra és a délutáni edzések helyett.

Nevelés szempontjából a sportban is sokkal hatékonyabb a konkrét minta, amit a gyerek automatikusan átvesz, mert látja a szülőn. Jobban működik, mint az a hozzáállás, hogy „Pont azért sportolj fiam, hogy ne legyél olyan, mint anyád…”. 

Tapasztalatom szerint a negatív minta felmutatása visszatartóerőként sokkal kevésbé hiteles és eredményes, mint a pozitív húzóerőként. 

Itt már nem csak a saját fittségünkért és mozgástudatosságunkért felelünk, hanem a gyerekeinkért is. Egy olyan szülőben, aki a saját sportját a háttérbe szorítja sok más dologgal szemben, talán egy ilyen közvetett szülői gondolkodás átrendezi a preferenciákat. 

Triatlon, futás, esetleg más sportok...  miben és hogyan akarsz a következőkben fejlődni? 

Futásban már szerintem nincs sok bennem. Illetve pontos leszek: a fejlődéshez aránytalanul nagy munkát kellene beletennem magas sérüléskockázat mellett. Van egy általános elmélet: először beleteszel 20%-ot és 80%-ot fejlődsz, magyarul látványos a fejlődés. Aztán elérsz egy pontot és 80%-ot kell beletenni, hogy kicsiket fejlődj. Magyarul egyre többet és intenzívebben kell edzeni, hogy kisebbeket fejlődj. Ez sokaknál deprimáló, mert a kezdeti (ami pár évig is eltarthat) élesen felívelő görbe után nehéz a teljesítménybeli stagnálást, vagy nagy erőfeszítések árán kis eredmények trendje. A kor ráadásul ezt tovább lassítja. Aztán eljön az idő, amikor az aránytalan sok edzéssel szinten tartom magam, utána meg a visszaesést kell lassítani. Ha valaki sokáig űzi ugyanazt a sportot, ez a természetes életgörbéje, nyilván egyéni sávokkal. Én átléptem a látványos fejlődési fázist futásban, de azért még tolom egy kicsit az eredményorientálságot. Tudok még egy kicsit javítani a maratonon és a félmaratonon szerintem, jövőre mindenképpen megpróbálom, de irreális céljaim nincsenek. A triatlon már más.

Később is kezdtem, még nem tetőzött szerintem a fejlődési görbém, főleg kerékpáron és a hármat együtt összerakva van még terem a sikerélményekre. Az Ironman nagyon jó élmény volt, a féltáv pedig a kedvencem. Ironmant jövőre nem tervezek, mert rengeteg időt igényel a felkészülés, de a féltávomat is próbálom javítani. Két év múlva viszont újra ironman…persze az időjavítás igényével.

Nagy hatással volt rám a Vasemberek könyv, a két ikonikus triatlonista Mark Allen és Dave Scott összecsapása és az odavezető út. Az Ironman alatt és az edzések alatt is iszonyat sokat gondolkodtam ennek a két embernek a küzdelmére. Sok erőt adott, ha holtpontom volt. Rávilágított arra is, hogy sokféleképpen lehet készülni és nem szabad elítélni egy másfajta felkészülési módot, mint amiben egy adott sportoló hisz. Nyitottnak kell lenni.

Sportolóként, versenyzőként kivel dolgozol együtt?

Pár éve Flander Marcit felkértem, hogy segítsen a triatlonban. Együtt jártunk a Testneveléstudományi Egyetemre triatlon sportedzői szakra. Egyébként pedig az egyik legjobb barátnőm unokaöccse és nagyon felnézek rá. Ő edz engem, de az iRUNmore futóklubommal kapcsolatban dolgozom más edzőkkel. Sokat lehet tőlük tanulni, én is könnyebben kialakítom a saját álláspontomat, több edzői nézőpontot össze tudok vetni. Nagyon változik most ez a szakma. Sokan kritizálják, hogy felhígul. Én más állásponton vagyok, úgy mondanám, hogy erősen szegmentálódik. Nyilván van igazságalapja is, hogy nem elég képzett, sőt képzés nélküli emberek adnak tanácsot másoknak pénzért. Ugyanakkor most alakul ki egy új edzői-sportolói fórum, és ezt csak a klasszikus atlétikát ajnározóknak is tudomásul kell vennie. Kezd egyértelműen elválni a versenysport és a tömegsport, vagy ahogy én hívom, hobbisport. Én üdvözlöm azt, hogy a hobbisport kiszélesedésével nő az igény a szakmai irányításra. 

A klasszikus, nagy mesteredzőknek ugyanakkor nincs kapacitása a hobbistákkal foglalkozni, az ő küldetésük, hogy országos szinten neves sportolókat neveljenek ki már utánpótlás koruk óta. 

Ez a klasszikus edzői műfaj, ami mellett nagyon nagy igény formálódott a mindennapi futó szakmai irányítására is. Itt figyelembe kell venni, hogy a hobbisták sokszor nem rendelkeznek sportmúlttal, túlsúlyosak, rosszabb alapállóképességük van, más a keringésük, más a korosztály, a regenerációjuk, nem ideális időben tudnak edzeni, nagyobb a mentális stresszfaktor a munka, család miatt. A fejlődési görbe is más alapból attól függően, hogy milyen korban kezdi és milyen rendszeresen tud az életritmusa mellett a sportra időt szánni és egyáltalán, mik az egyéni céljai – ami nyilván nem általánosságban az olimpiára készülés. Sokkal nagyobb a szórás az egyéni kombinációk tekintetében, amik együttesen hatnak a fejlődésre, teljesítményre. A trendek is sokkal gyorsabban változnak, egyre inkább a távnövelés és az extrém műfaj irányába mozdulnak a hobbisták, és egyre kevesebb felkészüléssel vágynak a nagy teljesítésre, míg a klasszikus atlétika és triatlon az idő csökkentésére törekszik évtizedek/századok óta kialakult távokon közép- és hosszútávú célokkal, szisztematikus formábahozással.

Persze ezt is nagy alázattal kell végezni a klasszikus atlétikai alapokra és edzéselméletre építkezve, de igenis másképp kell a hobbistákhoz állni mind emberileg, mind pedig a terhelhetőséget figyelembe véve. Az edzők ezzel az új piaccal fejlődnek, a rekreációs futó- és triatlonedző ugyanis igenis egy új „faj” és keresi a helyét. Én nem nézem le azokat, akik friss diplomával, friss tudással próbálnak másokat segíteni, hiszen még mindig jobban hozzájárulnak mások fejlődéséhez, mint az internetről összevágott, nem egymásra épülő edzések autodidakta és érzésen alapuló felhasználása. Egyébként az is működhet, én is úgy kezdtem és sok hobbista, amikor még nem volt „divat” edzővel futni. 

Az élsporolók körében is van erre példa éppen a futásban: Szűcs Csaba – akinek a 27 éve futott maratoni csúcsa ma is veretlen - is saját magát edzette edzői tapasztalat nélkül. Kazi Tamás is így éri el napjainkban legjobb eredményeit pályaversenyen. 

Viszont amit magán kitapasztal az ember, nem biztos, hogy másokra is egy az egyből ráhúzható. Ugyanakkor vannak olyan edzők, akiknek nem volt egyéni kiemelkedő teljesítményük, de másokból kihozzák a maximumot. Vannak olyan nagy szakmai tudású edzők is, akik viszont túlzottan sablonizálják az edzésterveket és friss papírral rendelkezők, akik sokkal személyesebben kezelik a futóikat,  ami a hobbistáknak nagyon fontos faktor. Egy biztos, az edzősködés leegyszerűsítve nem más, mint zsonglőrködés a szakmai alapokkal és az egyéni faktorokkal. Sok út vezet Rómába és nincs egy abszolút jó út, pláne egy ilyen sokszínű szegmensben. Személy szerint én csak néhány közeli barátot vállalok csak el edzőként, mert még nem érzem magam elég képzettnek és kevés is az időm rá.

Résztávos futóedzéseket pedig csapatszinten tartok az iRUNmore futóedzéseken, de az egy más műfaj, mint a személyre szabott edzésterv. Nagyon élvezem a csapatedzéseket, és azt hiszem a futóink is. Hihetetlen teljesítményt tudnak kihozni egymásból és több szintű futókat tudok egyszerre irányítani. Ezt is saját tapasztalatra építve raktam össze. Én is akkor kezdtem el fejlődni a futásban, amikor csoport résztávos edzéseket kezdtem beiktatni a heteimbe.

Egy idei szép élményt mesélj el részletesebben - nem feltétlenül verseny!

A legszebb élményem az elmúlt évben, hogy a párom miattam kezdett el triatlonozni és együtt tudunk edzeni. A kerékpározásaink során felfedeztük a Balatont, jókat ettünk, ittunk. A közös témáink is kibővültek a közös sport által. Nagyon jó látni, hogy rohamosan fejlődik, ugyanakkor nekem is egy jó emberi próbatétel, hogy el kell fogadnom, hogy alapból is jó fizikumú férfiként hamar utolért. A legjobb élményem idén a párom és a nagy mozaikcsaládunk, ami nem egy konkrét esemény, hanem egy folyamatosan tartó állapot. Emberileg rengeteget tanulok: szülőként, társként és sportolóként is.

Sportolók, futók, a terepsport.hu olvasói is kérdezhettek Rékától. Következzenek az ő kérdéseik (csak minimális mértékben változtattuk meg ezeket - a szerk.)!

Iszol-e alkoholt? Ha igen, mikor, mennyit? Ha nem, miért nem?

A cikk folytatódik a hirdetés után...

---

---

Igen. Nagyon szeretem a pezsgőt. Ha a lányokkal elmegyünk, mindig megiszom pár pohárral és a párommal is szoktunk pénteken vagy szombaton otthon is. Mértékkel fogyasztom, de nem vagyok élsportoló, nem akarok róla teljesen lemondani. Ez benne van a teljesítési pufferben.

Hogyan szórakozol, bulizol?

Most már a szó klasszikus értelmében vett táncos bulikra ritkán megyek. Nem azért, mert nem szeretem, hanem azért, mert a baráti köröm is kevesebbet partizik. Ez korbéli és családi következmény, és ez így normális. Sokkal kevésbé bírom például a másnapokat, rosszabb a regenerációm, nehezebb edzenem is utána. A szórakozóhelyeken pedig már egyszerűen öregnek érzem magam, van bennem egy mentális, hiúsági gát is. Ezért most már inkább, ha ilyesmire adjuk a fejünket, az házibuli, vagy céges megmozdulás. A barátokkal most már sokkal gyakoribb a közös vacsorázás iszogatással, ami hétkor kezdődik és éjfél előtt vége van.

A műtét után hogyan éled meg a nőiességet, az anyaságot? Mi változott benned, mi az ami nem?

Alapvetően jól élem meg. Nagyívű gyermekvállalási terveim nincsenek – ugyan nem zárkózom el tőle – de nem tervezem. Így a szoptatás kérdése már nem is volt döntő tényező a műtétre való készülésnél. Egyéb hátrányát nem érzem a műtétnek, esztétikailag most már nagyon fejlettek a rekonstrukciós lehetőségek, úgyhogy elégedett vagyok. Ami aggaszt inkább, az ami előttem áll még, a petefészek kivétel. Nem a műtét miatt, mert sokkal kisebb beavatkozásról beszélünk, mint a kétlépcsős masztektómia, hanem inkább a hormonális hatásairól. Előrehozott és hirtelen menopauzát okoz majd és itt már végleges lesz a gyerekvállalásról való lemondás. Ettől félek. Érdekes ez a kérdés, mert önmagában az a gondolat riasztó, hogy elveszik tőlem a fogamzás lehetőségét és ez még akkor is zavar, ha igazából már nem szeretnék élni vele. Még van szűk négy évem, hogy hozzászokjak a gondolathoz.

Mi a véleményed a "szépségről", az ideálokról, a divatról, a trendekről?

A szépség mindig fontos volt számomra. Sosem titkoltam, nem vagyok álszent. Modellként dolgoztam 13 évig, furcsa is lenne, ha azt nyilatkoznám, hogy nem lényeges számomra. Eleve nehéz az öregedést elfogadnom. Az élet igazságos, ezen a téren is megvan az elméletem. 

Egy átlagosnál szebb nő a fiatal éveiben tündököl, és bármennyire jól tartja magát, a késői éveiben csak árnyéka önmagának és versenyfutás az idővel, hogy mennyire tartja karban magát. Viszont ez a virágkora azoknak a nőknek, akik fiatalabb éveikben nem tudtak a genetikájukkal kitűnni. 40 fölött ugyanis a szép arcnál és a tökéletes arányoknál sokkal fontosabb az ápoltság, a nem tökéletes, de sportos alak, az igényes öltözködés, stílus, és ez sokkal több nő számára elérhetőbb. 

Sok munka jár vele, de megéri. Ezért sokszor nem is értem a középkorú nőket, miért hagyják el magukat. A divat pedig az egyéniség egyik kifejezőeszköze, életben tartja a kreativitást és a klasszikus női szépérzéket. Persze túlzásba sem kell vinni a vele való foglalkozást más értékek kárára, de ez nagyjából mindenre igaz.

Hogyan öltözködsz, amikor nem sportolsz? Mik a legfontosabb szempontok ebben?

Nagyon változatosan öltözködök. Modellként megtanultam sok stílust viselni és sok stílus is tetszik. A zenében is így vagyok. Vannak olyan napjaim, amikor nagyon nőiesen öltözködök, magassarkúban, nagy fülbevalókkal. Van, amikor „boyfriend” nadrágot hordok „kukássapkával” és bakanccsal. Van, amikor stílusokat keverek bátran és feltűnően. Van, amikor egész nap futócuccban rohangálok, még bankba, hivatalba is abba megyek. Van, amikor smink nélkül is kimegyek az utcára, van hogy még úszás előtt is javítok a sminkemen. A hangulatomtól, időjárástól és az aznapi ráfordítható időtől is függ, hogy mit veszek fel. Sokszínűen öltözködök, de próbálok mindig valami egyénit belecsempészni a napi toalettembe.

Jársz masszőrhöz? Ha igen, milyeneket próbáltál, mi jött be neked?

Igen, kéthetente járok másfél órára (bár abból már fél órát lenyúl a lányom sokszor) Fontosnak tartom, különösen az idő előrehaladtával. Klasszikus sportmasszázsra járok, szeretem, ha erősen masszíroznak és sokat koncentrálunk a vádlimra (az Achilles-ín miatt), a piriformisra és a fenékizmokra (a futás miatt) és a hátamra (a napi stressz miatt).

Mik a kedvenc könyveid, filmjeid? Kiknek a véleményét, gondolatait szereted hallgatni, olvasni?

A kedvenc filmjeim? Jó kérdés, itt is széles a repertoár. Imádom a „Gyűrűk urát”, az „Avatart”, a lényes filmeket, mint az „Alien” sorozat. Szeretem a nagyívű romantikus csajos filmeket, mint a „Szenvedélyek viharában”, a „Szív hídjai”, „Büszkeség és balítélet” és még sorolhatnám. Jóban vagyok az animációs filmekkel egyre több sport témájú filmet nézek. Könyvekben az utóbbi időben futással, triatlonnal kapcsolatos könyveket olvasok, akár elbeszélőeket is. De őszinte leszek, az utóbbi években nem olvasok eleget. Hallgatni? Nagyon szeretem Vekerdy Tamás előadásait a gyerekneveléssel kapcsolatban.

Szoktál-e táncolni? Milyen táncokat szeretsz?

Szeretek táncolni. Nézni minden táncot szeretek. Régebben belekóstoltam a salsa-ba, a hastáncba. Modellkedés alatt is voltak táncos koreográfiás fellépéseink. Azokat nagyon élveztem. Alapvetően muzikális vagyok, szeretek énekelni – a gyerekeknek is esténként – szeretem hallgatni a kórusműveket, zongoráztam és szolfézsra jártam. Most ezt a gyerekeim is továbbviszik: Hanga, Hunor zongorázik, Huba pedig dobol. Szeretek korcsolyázni is, a szép siklásra figyelni, egy két könnyebb kis trükköt mindig belecsempészek. Alapvetően ez az állóképességi sportoknál is megvan. Figyelek a mozgásomra futás és úszás közben is. Az esztétikum itt is fontos nekem, a klasszikus értelemben vett tánc pedig nagy részben a szép és harmonikus mozgáskoordinációról szól. Persze, hogy szeretem.

Élő zene, koncert vagy elég a "disco"?

Mindegy. Az élő zene nyilván egy kényesebb téma, nagyobb az esélye, hogy csalódik az ember. De jó és szakmailag megbízható élő előadók koncertjére kell elmenni. Ezzel szemben pedig ha jó, akkor életreszóló élményt adhat a zene maga. A diszkó esetében ez inkább a „bulira” vagy a „történésekre” értendő. Mondjuk a diszkós élményeimet sem adnám fiatal koromból.

• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
• Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
•