Tóth Viktor
Zánkai féltáv - nehezített pálya, 243 célbaérkező
2009. július 11-én, szombaton került megrendezésre a zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrumban a triatlon középtávú országos bajnokság. Csütörtökön még úgy nézett ki, hogy kellemes hőmérsékletű víz vár a versenyzőkre, ám a pénteki egész napos eső annyira lehűtötte a Balaton vizét, hogy –a többség örömére- neoprén ruhát lehetett használni. De végre az idén először verőfényes napsütésben indulhatott útjára 9 órakor a mezőny. Új csillag az olimpiai triatlonban?
Az angol Alistair Brownlee ismét győzelmet aratott az ITU Dextro Energy Triathlon elnevezésű versenyén - ezúttal az osztrák Kitzbühelben. A 21 éves sportoló látványos és agresszív versenyzéssel utasította maga mögé vetálytársait - a spanyol bajnokot Gomezt és a francia Vidalt. Quelle Challenge, Roth - titánok harca
Európa egyik legnagyobb Ironman versenyét rendezték a hétvégén a németországi Rothban. A Quelle Challenge évek óta a sportág legrangosabb versenyei között szerepel. Idén az elmúlt időszak vitathatalanul legeredményesebb női versenyzője Chrissie Wellington és a német Micheal Göhner állhattak a dobogó legmagasabb fokára. Csomor Erika a 4. helyet szerezte meg. Boronkay Péter Triatlon EB aranyérmes
Nyolc ország 25 versenyzője állt rajthoz július 4-én a holteni Paratriatlon Európa-bajnokságon, az ETU történetében ez volt a legnépesebb paratriatlon verseny. A férfi mezőnyben óriási versenyre volt kilátás, ahol az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy Boronkay képes lesz-e megismételni tavalyi teljesítményét, amikor is a dobogó legfelső fokára léphetett.
Kate Allen búcsúja a triatlontól
Kate Allen az athéni olimpia meglepetés győztese idén az osztrák Dextro Energy Triathlon - ITU futamon búcsúzik a triatlontól és a versenyektől. Ausztrál származása ellenére osztrák sporolóként aratta legnagyobb sikereit (az erős ausztrál válogatottba nem fért be) és az alpesi ország hősként is tekint rá. Mégis Budapesten lehet a triatlon-vb
A kormány támogatja a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokság megrendezését. Lányi András, a hazai szövetség elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter a vele folytatott telefonbeszélgetés során kijelentette: felhatalmazást kapott Bajnai Gordon kormányfőtől, hogy támogassa az esemény sikeres megrendezését. Lányi András a Magyar Triatlon Szövetség új elnöke
A Magyar Triatlon Szövetség tegnapi közgyűlésén a megjelentek nyílt szavazással, egyhangúlag Lányi Andrást választották meg a Szövetség új elnökének a következő 4 év ciklusára. Kormánygaranciát kér a sportbizottság a triatlon-vb-re
A kormány mielőbb adjon garanciát arra, hogy támogatja a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokságot, mert az esemény megrendezése sportszakmai, turisztikai és országimázs-építési szempontból is kiemelkedő fontosságú Magyarország számára - egyhangú szavazással így foglalt állást szerdai ülésén az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága. Csomor sikere, Csõke balesete - Zürich 70.3
A zürichi féltávú versenyen hatalmas csatáknak lehettek tanúi a résztvevõk és a nézõk. Mindkét nem versenyében, de az amatõrök között is meglepetés eredmények születtek a legendásan nehéz pályán. Csomor Erika nagyszerû formában kezdett, leggyengébb számában is a legjobbak között lépett partra, alig másfél perccel lemaradva a legjobban úszó svájci XTERRA versenyzõtõl Sybille Mattertõl. Triatlon Tour, Balatonfüred
A férfiaknál a háromszoros olimpikon Kuttor Csaba nyerte a Triatlon Tour-sorozat idei második, balatonfüredi állomását, amelyet igen extrém időjárási körülmények között rendeztek meg. A nőknél a Tiszaújvárosban is győztes Kovács Zsófia nyerte versenyt. Magyarok a svájci féltávú versenyen - előzetes
Vasárnap rendezik meg a híres/hírhedt zürichi féltávú Ironmant, amely a 70.3 sorozat része. Ez az egyik legismertebb hosszútávú pálya, hiszen a triatlon hőskora óta rendszeresen megrendezik a viadalt, ráadásul nehéz és több szempontból is szokatlan versenyt jelent. Itt már több magyar siker is született és van esély arra, hogy idén is hazánk versenyzői állhassanak a dobogón. Célfotó a triatlon világkupán
Andrea Hewitt a célegyenesben 4 ellenfelét is lehajrázva, végül a svéd Lisa Nordennek csatázva szerezte meg a győzelmet - azonban ezt célfotóval kellett alátámasztani! A két órás verseny végén ilyen szoros befutó igazi csemege, nagyon ritka esemény. Az új-zélandi hölgy ráadásul az idei sorozatot sérüléssel kezdte, ez a győzelem fantasztikus visszatérés. Budapest lerakta a 2010-es vb alapjait
Marisol Casado, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) , egyben az Európai Triatlon Szövetség elnöke is megtisztelte jelenlétével a május 22-24. között megrendezett budapesti Duatlon Európa-bajnokságot. A spanyol sportvezető összességében elégedett volt a látottakkal, véleménye szerint a rendezők megteremtették az alapját a 2010-es triatlon világbajnokságnak, melynek szintén a magyar főváros ad otthont. Világbajnok győzelme St. Pöltenben
A férfiaknál az ausztrál Chris McCormack nyerte a 2009-es Austria Ironman 70.3 versenyt. Győzelme 3 másodpercen múlt, a befutó hatalmas csatát hozott a belga Marino Vanhoenackerrel. Kuttor Csaba a 10 között végzett, 8. helye szép eredmény. A nőknél a német Sandra Wallenhorst győzött, Csomor Erika a tavalyi ezüst után idén a 6. helyen végzett. Kettős címvédés a világ egyik legnehezebb Ironman versenyén - Lanzarote
Az angol Bella Baylis és a belga Bert Jammaer is megvédte a címét a világ egyik legnehezebb Ironman versenyének tartott lanazaroze-i viadalon. A verseny azonban egyikük számára sem volt könnyű, Bert az orvosi sátorba került a célban, Bella pedig annyira kifáradt, hogy szavai szerint "Ironmanra gondolni sem tudok a jövőben".



