Kaland a javából: Óriási sikerrel zárult az első Royal Vodka Fighters' Run
Az ország különböző pontjairól indultak el a kalandvágyók Póstelekre a 'nagy harcos találkozóra', a Közép-Európában első ízben megrendezett Fighters' run-ra.

Sokuknak már hajnali háromkor, négykor kocsiba kellett ülniük, hogy időben odaérjenek, főleg ha nem az előzetes, hanem a helyszíni nevezést részesítették előnyben. A közeli Békéscsaba és Gyula kíváncsi lakói is jól tették, ha korán felkeresték a 'kalandparkká' változott erdőt, mert hamar megteltek a parkolók. Az erdei versenypálya olyan 'csodákkal' várta a résztvevőket, hogy azokat akár még a sherwoodi erdő is megirigyelhetné.
Mintha mindenki Varga Normann jelmondatának szellemétől áthatva várta volna a rajtot. A mozgáskorlátozott futó Londonba készül, ötven napon át napi egy maratont teljesítve akarja elérni a nyári olimpiai játékokat. Az ő jelmondata: 'Mutasd meg te is, hogy mire vagy képes!'
Nagy buli volt a Fighters' Run (sajtóhír)
Sikeresnek értékelték a vasárnap első alkalommal megrendezett Fighters' Run extrém túlélőversenyt a szervezők, a versenyzők és a közönség is.

Nagy buli! Ennek a versenynek van jövője! — ilyen és ehhez hasonló véleményeket fogalmaztak meg azok, akik a hét végét Pósteleken és az ott zajló Fighter's Run kalandversenyen töltötték el, amelyet A Magyarország első amatőr akadályviadalaként meghirdetett esemény egyik ötletgazdája az a Vozár Attila volt, aki korábban többször megnyerte a Bécs—Budapest és a Békéscsaba—Arad—Békéscsaba szupermaratonokat.
Délután a parkolóban már alig találtunk helyet, a pálya mellett mindenhol sétáló, drukkoló emberekkel találkozunk. A lelkes és szigorú rendezőgárdának gyakran kellett figyelmeztetni az időnként elbámészkodó és a pályára tévelygő érdeklődőket, akiket néha szlalomozva kerülgettek az iszappal befestett, a futástól és a hőségtől már elcsigázott izomkolosszusok.
Családi győzelem az új-zélandi extrém tereptriatlon versenyen – Allen és Slack idén veretlen Ázsiában
Az asuzhtrál Ben Allen és a brit Jacqui Slack nyerték az XTERRA extrém tereptriatlon új-zélandi futamát. A két versenyző civilben jegyespár, így győzelmük egyben családi ünnep is volt.

Új-Zéland és Ausztrália amúgy is erős triatlon mezőnyének több tagja is ringbe szállt a bajnoki címért, de Allen és Slack idén még nem vesztett versenyt Ázsiában – most sem történt másként a több helyen is csak kivételesen nehezen járható sziklás és erdei terepen.
Veterán XTERRA világbajnok győzelme Las Vegasban - Stoltz és Bucher aranyat érnek
Conrad Stoltz a 4-szeres tereptriatlon világbajnok ismét meglepte a sportvilágot – a las vegasi XTERRA világkupafutamon szerezte meg a győzelmet, olyan pályán ami kifejezetten a fiatal, gyors versenyzőknek kedvez.

A las vegasi terep holdbéli tájra emlékeztet, száraz kő és homok az egyetlen látnivaló. A férfiaknál Stoltz mellett Josiah Middaugh-t ünnepelte a közönség, hiszen fantasztikusat futott - a női mezőnyben pedig a svájci Renata Bucher a célvonalon átesve szerezte meg a győzelmet.
Az úszást egy mesterséges és jéghideg tóban teljesítették a versenyzők, Stoltz ekkor még messze a mezőny eleje mögött tempózott. A vízből elsőként az angol Richard Stannard lépett partra (3-szoros aquatlon világbajnok, Visegrádon is indult 2011-ben), fél perccel mögötte követték az üldözők, köztük a legesélyesebbnek tartott Dan Hugo.
Az XTERRA dzsungelharcában a legjobbak ismét a csúcson
Az XTERRA Fülöp-szigeteken megrendezett futama ismét hatalmas csatát hozott a terepsportok kedvelői számára. A legutóbbi Guam szigetén megrendezett futam után kérdéses volt, hogy az erős mezőnyben a győztesek tudnak-e ismételni - hiszen mindketten így álltak a rajtvonalhoz.
A számos különleges akadályt felvonultató versenyen végül a svájci Renata Bucher és az ausztrál Ben Allen is megismételte a győzelmét. De nem kapták könnyen...
35 éves rekord dőlt meg a 40. Iditarod versenyen (videó)
A 25 éves Dallas Seavey nyerte az idei Iditarod kutyás szánhúzó versenyt, azzal hogy március 13-án elsőként ért célba az alaszkai Nome városában beállította a verseny harmincöt éves rekordját: ő lett a sorozat történetének legfiatalabb győztese.
A tradicionális Iditarod szánhúzó verseny jubileumi, 40. versenye március negyedikén rajtolt el Alaszka legnagyobb városából, Anchorageből. A kilenc napos verseny alatt 975 mérföldet, hozzávetőlegesen 1569 kilométert tettek meg a versenyzők. Az idei verseny a (tavalyihoz hasonlóan) ismét rendhagyóra sikeredett, akkor 1976 óta az első inupiat győzelmet ünnepelhették az őslakók, idén viszont a kor rekord dőlt meg a 25 éves Dallas Seavey jóvoltából, aki Aliy Zirkle és Ramey Smyth előtt ért elsőként célba.
A rákot legyőző XTERRA világbajnok Jamie Whitmore ismét a legkeményebb terepen
Ausztrál és svájci győzelem a csendes-óceáni hadszíntéren - XTERRA Guam, világkupa futam
A II. világháború legendás és már-már mitikus hadszínterén, Guam szigetén évek óta a világ egyik legkülönlegesebb versenyét rendezik – az XTERRA tereptriatlon világkupa futam egyedülálló terepen vezető, a nemzetközi mezőny legjobbjait felvonultató esemény, az éves sorozat „koronaékszere".

A versenyen ismét rajthoz állt a korábbi többszörös világbajnok, Jamie Whitmore, akinél 2007-ben áttételes rákot diagnosztizáltak. 2 év kemény közdelem, műtét és kúra után Jamie egyre erősebb és élettel telibb lett, életet adott egy egészséges ikerpárnak, majd 2011-ben elkezdett edzeni. Még nincsen formában, de egyre komolyabb célokat tűz ki maga elé. Ezért is indult az egyik legnehezebb XTERRA versenyen.
Beszámoló a dél-afrikai XTERRA tereptriatlon világkupafutamról
A hagyományos szezonnyitó dél-afrikai XTERRA futamról már beszámoltunk egy rövid gyors cikkben. De mi is történt a versenyen? Ennek jártunk utána.
Az idei első futamon kiélezett csatában a 4-szeres XTERRA világbajnok Conrad Stoltz szerezte meg a győzelmet Stuart Marais előtt. A dobogó harmadik fokára a helyi fiatalok bálványa, Dan Hugo állhatott. Szoros versenyben az utolsó métereken maradt le a dobogóról a különleges kalandjairól híres német Nico Pfitzenmaier.

A női versenyt Carla Van Huyssteen nyerte az osztrák világklasszis Carina Wasle előtt.
Elkezdődött az XTERRA szezon Stoltz és Van Huyssteen győzelmével
Az idei év első extrém tereptriatlon világkupafutama, az XTERRA Totalsport SA hatalmas fesztivál keretében zajlott le Dél-Afrikában, ahol nemcsak a közel 1200 induló, hanem a több világsztárt felvonultató mezőny is jelzi, a sportág nemcsak a kivételezettek sportja.

2012-ben, az olimpiai évében még nagyobb szükség van a szokatlan, kalandot és élményt jelentő, nem behatárolt sportokra.
Az első futamon kiélezett csatában a 4-szeres XTERRA világbajnok Conrad Stoltz szerezte meg a győzelmet Stuart Marais előtt. A dobogó harmadik fokára a helyi fiatalok bálványa, Dan Hugo állhatott. Szoros versenyben az utolsó métereken maradt le a dobogóról a különleges kalandjairól híres német Nico Pfitzenmaier.
A dél-afrikai XTERRA 2012 nyitófutam előzetese (videó)
Idén is nagy lndülettel indul a szezon a dél-afrikai XTERRA világkupa futamon. A címvédő Dan Hugo és Carina Wasle igencsak komoly ellenfeleket kapnak a rajtvonalnál, Conrad Stoltz, Nico Pfitzenmaier, Stuart Marais, Tyronne White, Daniel Carleton, Justin Porteous és Carla van Huyssteen személyében. Ők mindannyian többszörös kupafutam győztesek vagy dobogósok.

Stoltz a legnagyobb esélyes, technikás pályákon mindig ellenfelei előtt végez. Ez a verseny technikás pályán vezet, azonban 30 percnyire van Dan Hugo lakóhelyétől, azaz számára ez igazán "hazai" terep.
True Adventurers' Grand Slam áldozatának holttestéért indul expedíció
Nem hagyják "fönn" az Annapurnán a világ egyik legnevesebb hegymászójának holttestét: nyáron felújítják Park Jung Szök keresését a világ 10. legmagasabb hegyén, ahol tavaly ősszel járt szerencsétlenül a gyakorlott alpinista.

A hegymászó a világon elsőként hódította meg a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát, az összes kontinens legmagasabb pontját és jutott el a Déli- és az Északi-sarkra is. A kalandkeresők ezt emlegetik True Adventurers' Grand Slamként. A Park nevét viselő alapítvány tervei szerint júliusban vagy augusztusban indulnának alpinisták Park Jung Szök, valamint két társa nyomába.
Egy ír rögbis lehet a maratoni úszók királya (videó)
Páratlan rekordra készül egy volt ír rögbi játékos. Stephen Redman elsőként szeretné teljesíteni az Oceans Seven próbatételt, amelynek során átúszná a világ hét leghosszabb csatornáját.
Az Oceans Seven a Seven Summit mintájára létrehozott próbatétel, annyi különbséggel, hogy hegyek helyett hét csatornát kell keresztülúsznia segítség nélkül.
Ez még soha senkinek nem sikerült, így ha Redmond sikerrel jár történelmet ír.



