Megalakult a Magyar Terepakadályfutó Szövetség
2017 augusztus elején bejegyzésre került, azaz hivatalosan is elindult közel 1 éves előkészítés után a Magyar Terepakadályfutó Szövetség, rövidítve TeFutSz. A Szövetség elnöke Stépán Zsolt, többszörös magyar csúcstartó atléta, akadályfutó versenyző, edző. A Szövetség bemutatkozásként 2017 szeptember közepén Országos Bajnokságot hirdet 8+ km távon, amelyet a Running Warriors verseny kamaraerdei futamán szerveznek meg.
Információk a Running Warriors kamaraerdei akadályfutásáról
A szeptemberi Running Warriors akadályfutás több újdonságot is ad a versenyzőknek. Akár a tavalyi eseményt, akár az eddigi pályákat nézzük. Erről kérdeztük Tóth Viktor edzőt és versenyzőt, aki a verseny pályák ellenőrzését és előkészítését irányítja.
Poór Brigitta tereptriatlon Európa-bajnok címet szerzett Marosvásárhelyen
A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) terepduatlon és tereptriatlon fesztiválján az erdélyi Marosvásárhelyen Poór Brigitta fölényes előnnyel szerezte meg az Európa-bajnoki címet.
Soós Fanni tereptriatlon EB bronzérmes Marosvásárhelyen
Az Erdélyben megrendezett Tereptriatlon Európa-bajnokság harmadik napján Soós Fanni a junior nők versenyében bronzérmet szerzett. Boronkay Péter ismét (két nap alatt másodszor is) bajnok lett.
Boronkay terepduatlon Európa-bajnok, Mester Bálint 13. Erdélyben
A Marosvásárhelyen megrendezett kontinens viadalon Boronkay Péter aranyérmet szerzett a paratriatlonisták között. A nehéz és kihívásokkal teli pályán óvatosan versenyzett, hiszen szombaton a tereptriatlon EB-n is rajthoz áll. Mester Bálint az erős elit mezőnyben 13. helyen ért célba.
Ismét akadályfutás Kamaraerdőben - VI. Running Warriors (+videó)
Szeptember 16-án ismét kalandkereső sportolók töltik meg a Kamaraerdei Ifjúsági Park területét, ahol a VI. Running Warriors akadályfutó versenyen ismét több számban állhatnak rajthoz a vállalkozó szelleműek - egy nap alatt akár három különböző élményt és érmet megszerezve!
(videó ajánló a cikk végén)
Magyarország legizmosabb egyeteme
Július 11-én veheti át az 1.000.000 forintos díjat az ország legizmosabb felsőoktatási intézménye. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) korábban meghirdetett kampánya során kereste Magyarország legizmosabb egyetemét.
Litkey elsőnek ért célba a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon
Litkey Farkas Festipay nevű hajója futott be elsőnek a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon, de a versenyt ezzel még nem nyerte meg, mert valószínűleg óvást adnak be ellene.
Poór Brigitta extrém körülmények között is ezüstérmes, vezeti az XTERRA tereptriatlon ranglistát
A francia tereptriatlon világkupa futam ismét esélyes a legnehezebb európai verseny címre. Nemcsak a pálya és a táv, hanem az időjárás is különösen kegyetlen volt. Poór Brigitta ezüstérmet szerzett, ezzel az XTERRA tereptriatlon európai ranglistát továbbra is vezeti. (Extra: pálya és versenyvideók a cikkben)
Tour de Hongrie: kedden rajtol Szombathelyen az idei kerékpárverseny
Szombathely belvárosában látványos pályán rendezik meg a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 38. Tour de Hongrie prológját. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, 2.2-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 120 fős mezőnye hat nap alatt 750+1 kilométert tesz meg a július 2-i budapesti befutóig.
Szőnyi Ferenc triatlon versenyző nyerte a The Hell Race ultrafutóversenyt
113 óra, 13 perc, 29 másodperces idővel nyerte meg Szőnyi Ferenc az indiai Himalája hágóin át kacskaringózó The Hell Race nevű ultramaratont. A tíz éve folyamatosan emberfeletti módon teljesítő komáromi versenyző akár lassíthatott is a végén, hiszen addigra már mindkét riválisa feladta a versenyt. (A szintidő 120 óra volt.)
Ryan Sandes nyerte a Western States 100 miles ultra terepfutó versenyt (+videó)
A magyar Wermescher Ildikó 8. a női mezőnyben!
A dél-afrikai Ryan Sandes okosan taktikázva nyerte a legendás "Western States 100 miles" ultra terepfutó versenyt. A Salomon és a Red Bull versenyzője nem döntötte meg a saját útvonal csúcsát, de az idei verseny a szokásosnál is nehezebb körülmények között zajlott.



