A pálya a Birkat Al Mawz oázistól - ami 600 méteren fekszik - emelkedik a Jebel Akhdar csúcsig, amely a Zöld Hegy csúcspontja 2200 méter magasan. A 137 km-es teljes táv teljes szintemelkedése több mint 7800 m, egy nehéz ultra versenypálya, tele változatos tereppel és talajjal. A talaj főleg köves, sziklás, de sok a homok és a kemény talaj is.
A leggyorsabb futókat a 137 km-es pályán, körülbelül 20 órás idővel várták a célban - ami csak egy kicsit kevesebb idővel, mint a teljes UTMB®, de az több, mint 180 km! Ez jól jelzi, milyen kemény és izgalmas ez a verseny!
Az emelkedők hosszúak és néha szélsőségesen vezetnek a szakadékok szélén, a futóknak nagyon kell figyelniük. Az verseny alatt nagymértékben változik a hőmérséklet; napközben a völgyekben eléri a 35 C-ot. A hegyekben, ahol a útvonal nagyobb része található, a hőmérséklet sokkal kedvezőbb, körülbelül 10 ° C. Éjjel fagypont alatti hőmérséklet jellemző, a futóknak ennek megfelelően kell a felszerelést magukkal vinni. Tekintettel a nyomvonal távoli és nehezen hozzáférhető szakaszaira, minden szükségeset cipelni kell.
Ildi lassabban kezdett, a verseny első részében nem futotta ki magát, csak a 60. km környékén kezdett felzárkózni az élmezőnyre. Az utolsó emelkedőnél - amely hosszú és meredek volt, a hozzátartozó lejtővel együtt - Ildi már biztosan állt a 2. helyen.
A verseny legnehezebb része 116 km-nél volt, itt 3,4 km-en 1160 m szint volt , elképesztően meredek, nagyon sokat kellett mászni is teljesen kitett részeken. Egy platóra ért föl az ember, itt volt egy itatós frissítő és innen következett a következő 6,4 km-en 580 szint fölfelé es 490 lefelé. Ezek a szintek is nagyjából egyben voltak, vertikál le, vertikál föl, brutál volt. Aztán jött még a 10-11 km lejtő a cél felé, az is nagyon technikás, meredek.
A férfi győztesek Jason Schlarb (US) és a vele egyszerre célba érő svájci Diego Pazos, akik 20:45:37 idővel közel 45 perccel előzték meg a harmadik Aleksei Tolstenkot (RUS).
Ildi részletes eredményei ezen a valóban profi oldalon tekinthetőek meg: omanbyutmb.livetrail.run131
Helyezés | Rajtszám | Név | Team | Kat. | Kat. hely | Idő | Különbség | Ország |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | 137 | Anna-Marie WATSON | WAA/Avon Valley Runners | .Ve W | 1 | 26:20:27 | 00:00:00 | GBR (United Kingdom) |
2 | 131 | Ildiko WERMESCHER | Hoka One One | M2 W | 1 | 27:09:39 | 00:49:12 | HUN (Hungary) |
3 | 135 | Meredith EDWARDS | .Ve W | 2 | 27:49:45 | 01:29:18 | USA (United States) |
Eredmények: omanbyutmb.livetrail.run
Forrás: omanbyutmb.com
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/terepfutas-hirek/item/8505-wermescher-ildiko-ezustermes-az-oman-by-utmb-terepfuto-versenyen#sigProIdfdc567eb51