Kb. 6 éve kezdtem el futni. A fiam születése után szerettem volna fogyni, tenni egy kicsit az egészségemért és egy kis szabadságra vágytam. Aztán valahogy beszippantott ez a világ. Elkezdtem álmodni és ezeket sorra sikerült megvalósítanom. Soha semmilyen sportban nem voltam sikeres, különösebben tehetséges. Az, hogy felnőtt fejjel találtam egy olyan hobbit, ami ennyi örömöt, tanulságot, szép vagy kevésbé szép, de mindenképpen tartalmas pillanatot okozott nagy ajándéka az életemnek. Egy éve karriert is váltottam és szociális területről mára a hobbim már a munkám is lett. Jelenleg edzőként segítek egyengetni más futók útját.
3 éve ultra távokat is futok. Eleinte aszfalton, tavaly ősz óta terepen is. A terep számomra az élmény, a kikapcsolódás, a szabadság. Persze nem csak színes pillangókkal teli futások vannak. De én nagyon élvezem azt is, amikor valamilyen problémát megoldok futás közben és ez a természetben még inkább jelen van, még kiszolgáltatottabb az ember, egy kis pont a nagyvilágban az erdő közepén. Azért alapvetően egy amolyan eltévedt aszfaltfutó vagyok terepen, főleg lefelé, de ez is egy jó tapasztalat, egyáltalán nem bánom, jókat szórakozok magamon.
Sokszor a legszebb és a legnehezebb élmények az ultrafutásban egy pályán érik az embert, a kettő váltakozva van jelen, általában több a nehézség, de a kis örömök, sikerélmények viszont nagyon erősen hatnak. Idén volt szerencsém két igazán hosszú versenyen részt venni (Ultrabalaton, Spartathlon) és megtapasztalni ezt a saját bőrömön, ami elég erős tapasztalat volt és sokat alakított is rajtam. Az időtlenség a legfurcsább. Valahogy elveszti a jelentőségét, hogy milyen napszak van és mióta vagyunk ott, illetve, hogy meddig leszünk még az úton. Rendkívül izgultam mindkét kihívás előtt. De amint megtettem az első lépést, csak sodródtam az eseményekkel. Ekkora távokon mindenkinél adódnak nehézségek. Ezeket minél hamarabb észre kell venni, nyakon csípni és meg kell próbálni a lehető leghatékonyabban megoldani. Ha ez mégsem jön össze, akkor el kell terelni az ember figyelmét és csak menni tovább úgy, ahogy vagyunk. Ilyenkor szoktam elővenni a pozitív énemet és észrevenni a legapróbb érdekességeket az úton, emlékeztem magamat arra, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ott lehetek bármennyire is fáj vagy nehéz éppen fejben. Aztán valahogy mindig vége lesz. Olyan még nem volt, hogy ez nem így lett ?.
Terepen nem futottam még 100 km fölötti távot. A leghosszabb terepultráim a Piros85, a Nagy Szénás kör és a Vérkör voltak, illetve a Dupla élmény. Ez utóbbin Maráz Zsuzsival mentünk végig nagyon vidám hangulatban. A Nagy Szénás Kör már több nehézséget tartogatott számunkra Lubics Szilvivel. De Vele tölteni egy teljes napot az erdőben óriási élmény volt és rengeteget tanultam, nagyon figyeltem. A profizmus mögött egy nagyszerű embert ismerhettem meg. Hát hogy ne lennék hálás a futásnak, ha ilyen emberek közelében lehetek!
A Szénás Kör kis körét edzésnek futottam meg a Spartathlon előtt és első hosszabb futásnak utána. Most már olyan, mintha hazajárnék! Gergő kedvessége és a gyerekei rajza legutóbb pedig igazán meghatottak. A nagy kör most újra elkezdett birizgálni. Tavasszal szeretnék visszamenni. Jó látni, hogy mennyire népszerű a kis kör. Megfelelő felkészültséggel egy igazán jól megfutható, kellemes pálya, a sportolóimnak is szívvel ajánlom. A hűtőmágneseket is imádom és várom már, hogy a cukrászdában érjek célba!
Felszerelést nem szeretek javasolni, mert ez elég egyéni, hogy ki mit kedvel. Én HOKA-ban futok aszfalton és terepen is. Nem árt még egy megbízható óra. A Nagy körből tanulva pedig mindig kell fejlámpát is vinni magunkkal terepre, na meg gumicukrot és Jó reggelt kekszet, esetleg kukászsákot B-)
A jövő évi terveim még képlékenyek. Az Ultrabalatonon biztosan indulok és terepen is szeretnék hosszabbakat futni. Minden más alakul még.
Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu
