Hegyifutó Világkupa Szlovéniában, Merényi és Szabó részvételével
A Hegyifutó Világkupa harmadik állomásán a méltán híres, hírhedt szlovéniai Grintovec hegyet vették célba a versenyzők. A 10km-es távon 1995 méter(!) szint emelkedést kellett teljesíteni a versenyzőknek. Ez hazai léptékkel felfoghatatlan, de az igazi nehézség, hogy a hegyről le is kell futni-gyalogolni, mert nincs kiépítve semmilyen visszaszállító eszköz.
A Hegyifutó Országos bajnokokat meghívták a versenyre, ezért Merényi Tímea és Szabó Sándor indulhatott és ők mérhették össze az erejüket a Világkupa mezőnyével.
Merényi Tímea és Harsányi Tamás az Év hegyifutója
A találkozón jelen volt Csoma Ferenc távfutó referens is, aki hozzászólásában kihangsúlyozta: örül, hogy ez a szakág is tért nyert Magyarországon és egyre szélesebb körben ismert a hazai futók előtt.
Kiemelte, hogy a távfutásban, az utcai futásban és a hegyifutásban vannak közös pontok, de a három versenyágban a célként kitűzött adott versenyre hangsúlyozottan kell készülni.
Merényi Tímea világranglista vezető hegyifutásban
Meghatározó tavaszi terepfutó versennyé vált az Everling Tavaszváró terepfesztivál
Kovács Péter 16. kerületi Polgármester köszöntő szavaival nyitotta meg a hagyományos terepfutó versenyünket a Naplás-tónál. Az első futamot pár perc késéssel kellet indítania Kiss Dániel Olimpikon, Eb. 3 helyezett Ikarusos atlétának, hiszen olyan sokan neveztek, hogy voltak néhányan akik csak késve tudtak rajtszámhoz jutni.
Összesen 10 futam indult óvodásoktól-felnőttekig különböző korosztályokban, összesen 1057 nevezett indulóval!
Megtisztelte jelenlétével az eseményt Kropkó Péter is, aki 2-szer lett 7. az Ironman Világbajnokságon Hawaii-on, többszörös Ironman magyar bajnok és több nagy nemzetközi verseny győztese is. Pályafutásáról, terveiről kérdezte Őt Gajdos Tamás, akit szintén az IRONMAN 70.3 Budapest szervezői között találhatunk.
Everling Tavaszváró terepfutóverseny előzetes
Berendi Antal atléta, terepfutó a MAHFUSZ alapítója és a Tavaszváró verseny egyik ötletgazdája. Tőle kérdeztük az idei verseny részleteit, a terepfutással kapcsolatos terveket, gondolatokat.
TS: Idén milyen újdonságok, érdekességek lesznek az Everling Tavaszváró terepfutó versenyen március 8.-án? Hogyan ajánlanád?Berendi Antal: Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a versenyünk. Idei újdonság: Rajtszámokat névre szólóan gyártjuk le a versenyzőknek, így örök emlék marad számukra. Ez természetesen azoknak jár, akik előneveznek.
A tavalyi évhez hasonlóan lesz tombola ahol Salomon cipőket fogunk kisorsolni. Valamint az abszolút férfi-női győztes 1-1 Salomon cipővel fog gazdagodni! Pénzdíj is lesz a versenyen az 5*2km-es futamain: 10.000-5.000-3.000ft férfi-nő 1-3 abszolút!
A tombolán egyenlő esélyekkel pályázik amatőr és profi is a Salomon cipőkért!
Merényi Tímea és Szabó Sándor az Év hegyifutói
Hölgyeknél a tavalyihoz képest nem történt változás: Merényi Tímea (Bp. Honvéd) bizonyult a legjobbnak.
Eredményei önmagukért beszélnek: lengyelországi Hegyifutó Világbajnokságon 19. , Zermatt (Svájc) Nemzetközi Hegyimaratoni 3. hely, Hegyifutó Magyar bajnok, Félmaratoni Terepfutó Ob I.
105. mezeifutó OB és Lendületbe hozzuk nyílt mezei verseny
Gyulai Miklós (MASZ elnök) köszöntő beszéde nyitotta meg a 105. Mezeifutó Országos bajnokságot, melyet a Bókay-kertben a Magyar Hegyi -És Terepfutó Szövetség (MAHFUSZ) rendezte meg közösen a Lőrinc 2000SE-vel és a 18. Kerületi Önkormányzattal.
Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadta a verseny részvevőit, az előzetesen jósolt égi áldás is csak verseny után érkezett meg.
Ezer indulót várnak a 105. mezeifutó országos bajnokságra
"A Bókay-kert igazi sportpark, amely kiváló adottságokkal rendelkezik. Ezt az ob-t futófesztiválnak szánjuk, melyen az amatőrök is kipróbálhatják magukat" - mondta az esemény keddi sajtótájékoztatóján Stépán Zsolt főszervező.
Lendületbe hozzuk Nyílt mezei Terepre futóverseny
típusa: mezei futás időpontja: 2013.11.23
nevezési határidő: 2013.11.21
ország: Magyarország település: Budapest, XVIII.
rendező szervezet: MAHFUSZ,Lőrinc 2000 SE
Terepfutás, hegyifutás - MAHFUSZ pályázati kiírás az OB rendezési jogára
A Magyar Hegyi- és Terepfutó Szövetség (MAHFUSZ) pályázatot hirdet a 2013 évi országos bajnokságok lebonyolítására. A pályázati adatlap letölthető a szövetség honlapjáról.
A Magyar Hegyi és Terepfutó szövetség (Mahfusz, https://www.mahfusz.hu ) 2013. évi országos bajnokságok és kupasorozat versenyeinek megszervezésére, lebonyolítására.
Kiss Dani várja a futókat az I. Tavaszváró Terepfutóversenyre
Közeleg a tavasz és ezáltal az I. Tavaszváró Terepfutóverseny, amely Budapest XVI. kerületében, a Naplás –Tónál kerül majd megrendezésre, 2011.03.12-én. A rendezvény szervezése megfelelő ütemben halad.
Felkérésünkre a tavalyi év atlétája, Kiss Dániel (aki mind szabadtéren mind pedig fedett pályán 110 és 60 méter gáton csúcstartó) is jelen lesz ezen a rendezvényen; szeretettel várja a futás szerelmeseit a Naplás-tóhoz.
Magyar terepfutók a masters világbajnokságon

A Masters/Veterán Hegyifutó Világbajnokságon 5 évenkénti korcsoportokban értékelik a versenyzőket. Sági József(VISE-VÁC), az M40-es korosztályban fog versenyezni, míg Somogyi Károly (IKARUS BSE) és Nagy Róbert (Ózdi Teknőc Futóklub) az M45-ben futnak majd.