A cipő a verseny szezon elején került hozzánk, de már több tapasztalat is összegyűlt - természetesen ezek folyamatosan bővülnek majd.
A csapat elsősorban terepfutásban és tereptriatlon edzésben látja hasznát a cipőnek, de többen viselik alkalmi, sportos kiegészítőként is. Szereztünk már sprint futáson is tapasztalatot.
Az első benyomások pozitívak, a második már megosztja a csapat tagjait. Miért?
A cipő szépen tervezett, jók a színei, az anyagai, kellemes és kényelmes az első fevétele.
Nehezebb a megszokott edzőcipőknél, merevebb a talpa, az egész cipő kicsit nehézkés érzést kelt.
Felsőrész: 3D háló– szintetikus orrvédő- párnázott nyelv.
Belső rész: textil és 3D háló.
Talp: VIBRAM® XRUN gumi/ Lafuma Phylon tri-density / kivehető PES/EVA betét.
Súly:(43-as méret): 380 gr.
Méret: 39-47.
A kellemetlen érzések azonban a többség esetében hamar elmúltak, hiszen a tapasztalatok megcáfolták az első benyomásokat. Azok szokták meg nehezebben a cipőt, akik nagyon sokat futnak hagyományos edzőcipőben betonon. Akik főleg terepen futnak, azoknak nem is volt kérdés, hogy a LAFUMA Sky Race terepfutó cipő egy másik dimenzió, terepen az edzőcipőktől eltérően viselkedik, súlya, keménysége itt nem hátrány, hanem előny.
A 30. km felett, sziklás talajon futni "ég és föld" különbséget jelent a Sky Race javára! Eddig a leghosszabb tereptáv kb. 40 km volt ezzel a cipővel, de minél tovább tartott a táv, annál kényelmesebb és jobb volt a cipő viselése.
Továbbra sem vált jellemzővé a cipő sebessége, igaz simán lehet benne 4 percen belüli km-ket is futni, de nem ez a profilja.
Amire érdemes figyelni
fűzési rendszer: hiszen a gyors fűző nemcsak a bokánál, hanem a lábfejnél is állítható - ez pedig mindenképpen előnyös a hosszú távú versenyeken, de egyszerűen a hétköznapi kényelmesség miatt is.
talp:VIBRAM talp, nagyon jól átgondolt mintázattal, ami súly és a tervezés ellenére elég gyors cipőt jelent. Sárban, homokban, köveken, sziklákon kiemelten jól vizsgázott.
fűzőbujtató zseb: a cipőfűzőt egy mozdulattal el lehet rejteni a kis hálós zsebben, ezzel elkerülhető a mindenféle aljnövényzetbe akadás. A zseb gumija lehetne erősebb is, sáros, vizes fűző kicsúszhat belőle.
Ajánlás
Hosszútávú edzésekre, versenyekre, ultra terepfutásokra, hosszú túrákra, utcai viseletnek. A cipő elsősorban sziklákon, erdei talajon, homokban érzi magát jól, a sárban nem viselkedik kiemelkedően, de legalább nem is tartja meg a talpon - ez is kevés cipőről mondható el. Kifejezetten alkalmas teljesítménytúrázásra, akár gyalogosan, akár futva, akár kombinálva.
Sárban, hóban és gyors versenyzéshez a Salomon Speedcross 2 cipő továbbra is a csapat favoritja.
Nem ajánlott
Nagyon gyors futásra, a megszokott edzőcipő érzés felidézésére. Nem igazán jó vele betonon futni, hiszen a talpa "feltételezi" a terepet - ennek ellenére több száz km gyűlt már össze a cipőkben betonon is minden gond nélkül.
Többek között a X2S-KONA MTB TEAM tagjai is használják edzésre és a versenyek közötti pihenőkben, de alkalmanként verenyzésre is.
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/teszt-hirek/item/6389-teszt-lafuma-sky-race-terepfuto-cip-extrem-es-ultra-tavokra#sigProId4e3e02183d