X2S
Klinovec Spartan Beast Race, Mester Bálint 5. a "szörny" távon
Az egyik legnehezebb SPARTAN RACE táv a "Beast" augusztus közepén Csehországban került megrendezáésre, ahol a Világbajnokságra készülő Mester Bálint is rajthoz állt. A X2S CUBE TEAM versenyzője már több nemzetközi futamon is kiváló eredményt ért el (ezüst és bronzérem, 4. hely), de ez a táv számára is kérdőjel volt, hiszen 23 km kemény terepen, 1500 m szintkülönbség és 26 akadály nem mindennapi kihívás. Bálint okosan és megfontoltan versenyezve megszerezte az 5. helyet, de tartalék még maradt benne. Számára ez a futamk elsősorban a VB felkészülés állomása volt, ahol hasonló távon, de még nehezebb körülmények közhött kell majd helyt állnia. Itt…
kedd, 19 augusztus 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Boronkay Péter ismét tereptriatlon világbajnok, Poór Brigitta 9.
A németországi Zittau városában rendezték meg az ITU tereptriatlon világbajnokságot, az XTERRA extrém futamával együtt. Paratriatlon kategóriában Boronkay Péter világbajnoki aranyéremmel állhatott a dobogó tetejére, Poór Brigitta az elit női versenyben 9. helyen érkezett célba. A sportág történetének legnagyobb magyar delegációja sikeresen szerepelt, szinte minden kategóriában indultak versenyzők, akik a legjobbak között értek célba. A férfi világbajoki címet a spanyol Ruben Ruzafa szerezte meg, végig kiélezett küzdelemben a 7-szeres világbajnok Conrad Stoltzcal. Nőknél a hazaiak kedvence, a német Katrin Müller fantasztikus előnnyel érkezett a célba. Poór Brigitta nagyon jól kezdett, úszásnál a második bollyal lépett partra, a kerékpáros pálya első…
hétfő, 18 augusztus 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Jeep Grand Cherokee tesztvezetés és tereptriatlon világbajnokság
A X2S CUBE TEAM tagjai az ITU tereptriatlon VB-n való részvételhez külön feladatot is kapnak: a Jeep Grand Cherokee 3.0 V6 CRD terepjárókat (SUV) kell tesztelniük különböző terep, terhelés és időjárási viszonyok mellett. A terepjárókat részben laikusok (sportolók, akiknek az autózáshoz kevés köze van), részben szakemberek tesztelik. A szakmai oldalt a X2S CUBE TEAM versenyzője, a Driving Experience egyik vezető instruktora képviseli, ő mutatja be az autókat a versenyzőknek, segíti a teszteket - emellett pedig részt vesz a sportolók világbajnoki felkészülésének megkönnyítésében.
szerda, 13 augusztus 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Tereptriatlon a Bükkben, Mester Bálint és Partics Katalin győzelmével
XXIII. Flavin7 – Bükk Kapu Terepshow 2014 A sport különleges lehetőség találkozásokra és önmagunk határainak megismerésére. Mester Bálint (X2S CUBE TEAM), aki a tereptriatlonban fiatal kora ellenére már az egyik legtapasztaltabb magyar versenyző és Partics Katalin (X2S CUBE TEAM) kétszeres öttusa olimpikon szerezték meg a győzelmet a Felsőtárkányban megrendezett tereptriatlon versenyen. Partics Katalin számára ez egy új sportág, de a korábban rá jellemző lendülettel és határozottsággal kezdte el az edzéseket részben testvére Péter, részben barátai miatt. A felsőtárkányi versenyen a legjobb úszó és kerékpáros időt teljesítve állhatott a dobogó tetejére. A férfi mezőnyben Mester hozta a formáját, ami nem véletlen,…
vasárnap, 10 augusztus 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
A JEEP és a Driving Experience támogatásával utazik a magyar tereptriatlon csapat a Világbajnokságra
Magyarországon is történnek csodák. A magyar tereptriatlon csapatot, amely az ITU németországi Világbajnokságára utazik, a JEEP hazai importőre és a Driving Experience támogatja az utazásban és a szervezésben. A magyar csapat Jeep Grand Cherokee 3.0 V6 CRD gépjárművekkel utazik Németországba, ahol a helyi célok elérésében is segíti a őket Palánkai Gellért a Driving Experience egyik alapítója és vezető autós instruktora - ebben a minőségében is képviseli azt a közös gondolatot, amely összeköti ezeket a cégeket a X2S elveivel: tudatosság az élet minden területén. Akár sport, akár autóvezetés, akár életmód. A magyar csapat tagjai közül kiemelekdő szerep jut Poór Brigittának, aki…
kedd, 05 augusztus 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Mester Bálint bronz, Oberfrank Rezső aranyérmes a szlovák tereptriatlon bajnokságon
Mester Bálint a X2S TEAM versenyzője meglepetés érmet szerzett a szlovák tereptriatlon bajnokságon. Mester hétfőn tudta meg, hogy szombaton lehetősége van indulni a bajnoki futamon. A világbajnokságra való felkészülés részeként egy kifejezetten erős mezőny és nehéz verseny pont illet az edzéstervbe, és az ifjúsági kategóriában versenyző Oberfrank Rezsővel rajthoz is álltak.
vasárnap, 27 július 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Magyar győzelem és ezüstérem a román tereptriatlon bajnokságon, Váraljai és Mester révén
A Nagyváradon megrendezett „Kings land” tereptriatlon bajnokság a Román Triatlon Szövetség egyik kiemelt versenye. A magyar X2S TEAM tereptriatlon csapat szervezésében több hazai sportoló is indult a futamon. Közülük Váraljai Vázsony (VTE) aranyérmet, Mester Bálint (X2S CUBE TEAM Salomon) ezüstérmet szerzett. Úszás után még több román és erdélyi versenyző is tartotta a lépést a magyarokkal, de a hegyikerékpár pálya nehezebb szakaszain a magyarok elléptek a mezpnytől. Mester kezdett jobban, de egy figyelmetlenség miatt 4 perc hátrányt szerzett. Váraljai nem vétette el az utat, Mester ellenben 5. helyre esett vissza. Ezt a hátrányt dolgozta le a futás elejére. A mezőnyben Tóth…
kedd, 01 július 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Dósa Eszter és Medgyes Gábor nyerte a tereptriatlon Országos Bajnokságot
Első tereptriatlonján Partics Katalin olimpikon öttusázó a dobogón, Száraz Dénes a tereptriatlon VB felkészülés közeben a legjobbak között ért célba. A festői szépségű Nógrád megyei Bánkon került megrendezésre a tereptriatlon Országos Bajnokság a X2S TEAM rendezésében. A férfiaknál óriási csatában Medgyes Gábor szerezte meg a győzelmet a világbajnoki bronzérmes Mester Bálint előtt. A nőknél magyar hegyikerékpár sport egyik legjobb versenyzője Dósa Eszter szerezte meg a győzelmet. A második alkalommal megrendezett eseményen az utóbbi évek legnagyobb és legerősebb mezőnye állt rajthoz, köztük a sportág legjobbjai, világ- és európa-bajnokai, valamint sok olyan fiatal sportoló, akik idén kezdtek el ismerkedni az egyik legnehezebbnek…
csütörtök, 26 június 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Sipiczki Csaba Spartan Race és kalandverseny specialista - X2S interjú
Sipiczki "Sipi" Csaba az X2S TEAM egyik legrégebbi és legaktívabb tagja. Az egyesület megalakulása után nemsokkal lett tag és azóta is minden évben sikert sikerre halmoz. Ez köszönhető többek között a kitartásának, a problémamegoldó képességénak, amit terepen mindig jól lehet használni és a nehézségek könnyed, laza szemléletű megoldásának, ami egyik védjegye. Elsősorban a futás, terepfutás a legjobb számai,a kerékpáros pályákon a technikás részek kedveznek neki, de alpesi emelkedőkön sem esik kétségbe. Éveken át az úszás volt a harmadik száma, de ez egyre kevésbé van így. A technikai feladatok pedig kifejezetten kedveznek neki (sziklamászás, rafting, via ferrata, sífutás). 2013 óta ikonikus…
szerda, 18 június 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Bánk terepfesztivál verseny előtti információk, hírek
Végső stádiumban a "II. X2S Terepfesztivál, Bánk" szervezése. Hírek a tereptriatlon, terepkerékpár és terepfutás pályáról, a programról. Napi licensz váltás lehetőség nincsen! Ez csak az OB nevezéseket érinti, a versenyekre továbbra is mindenki nevezhet, azokon indulhat! A tereptriatlon versenyen az abszolút eredmények és az eredményhírdetés a licenszektől független! Díjak, tombola: Trexpert, IRONMAN 70.3 Budapest, SALOMON, Életfa Program, HIGH5, GP Batteries, Saucony, X2S Víz várható hőmérséklete: 20-21 fok. Pálya állapota: száraz, gyors, fedett helyeken sárra lehet számítani. Időjárás: napsütéses, kicsit felhős. Szállással és tészta partyval egybekötött verseny előtti közös felkészülési napot, pályabejárást lehet igénybe venni a szervezőknél.
szerda, 18 június 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Családi terepsport nap Bánkon, MTB maratonnal, terepfutással és tereptriatlonnal
Szórakozás és élmény az egész családnak Szeretettel várunk minden sportrajongót, kicsit és nagyot a festői Bánki tónál június 22-én reggel 8 órától késő délutánig. Találkozhatsz, sőt versenyezhetsz az utóbbi idők legjobb multisportolóival, Mester Bálinttal, Sipiczki Csabával és az egyre jobb formában lévő Száraz Dénessel. A hölgyek közül pedig... de ez maradjon meglepetés! Gyermek és családi programok sokaságával készülünk: faragás, szövés, erdei növények és állatok megismerése, népek művészete.
csütörtök, 05 június 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
X2S Terepfesztivál Bánk 2014 - különleges családi sportnap
Egyedi és különleges érem kerül minden célba érkező nyakába a X2S nyári terepfesztiválján Bánkon, június 22-én vasárnap. A versenyszámok mindenkinek kihívást és élményt biztosítanak. A tereptriatlon OB mellett lesz egy rövidebb, könnyebb táv is, ráadásul mindkét számban egyéni és váltó versenyen is nevezhetnek a sportolók. Terepfutásban is két komolyabb táv mellett lesz egy élményfutás és gyerekfutás is. MTB maratonon két távon lehet próbát tenni. A családokat pedig egész napos programok látják el élményekkel: strand, kalandpark, élményfürdő, kirándulás és mindenféle kézműves foglalkozások.
kedd, 20 május 2014
Hozzászólás: Hozzászólás