Kiváló úszással az első nők között lépett a partra, majd a kerékpáros szakaszon a sárral és az extrém nehéz tereppel küzdve még tartotta pozícióját, de a futásra már nem maradt annyi ereje, hogy minden üldözőjét visszaverje.
A női mezőnyben a cseh Helena Erbenova győzött kiemelkedően jó kerékpáros és futóidőket teljesítve. Erbenova cseh sífutó válogatott, de az elmúlt időszakban a tereptriatlon felé fordult. Második helyen a svájci Renata Bucher érkezett célba, egyetlenként, aki gyorsabb volt hegyikerékpárral, mint a győztes. A terepfutást azonban Erbenova a férfi élmezőnyben is versenyképes idővel teljesítette, így magabiztos fölénnyel győzött.
A férfi mezőnyben Asa Shaw győzelme okozott meglepetést, aki eddig kevés XTERRA versenyen indult, de a helyi pályaismerete és a saras terep előnyt jelentett számára a német U23 világbajnok Alexander Haas és a francia világbajnok Nicolas Lebrun előtt.
Az XTERRA versenyek népszerűségére jellemző, hogy az időjárás és a különösen nehéz pálya ellenére a teljes távon közel 600, a rövid távon további 400 egyéni induló állt rajthoz, a nagy számban nevező váltócsapatok mellett. A gyerekversenyen pedig közel kétszáz 8-12 éves fiatal élvezte a gondtalan sarazást és pancsolást a mocsárban.
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/xterra-hirek/item/494-iteletido-a-francia-xterra-tereptriatlon-vilagkupafutamon-poor-brigitta-8#sigProId478f83f2e4
XTERRA France, Xonrupt
1500 m úszás – 34 km MTB – 10 km terepfutás
Női eredmények
1. |
ERBENOVA Helena |
TJ BIZUTERIE JABLONEC NAD |
3:50:02 |
2. |
BUCHER Renata |
TEMPO SPORT EXERSCIENCES |
3:56:55 |
3. |
SLACK Jacqui |
ROYLES TRI TEAM |
4:00:35 |
4. |
WASLE Carina |
KUNDL |
4:02:53 |
5. |
VAN HUYSSTEEN Carla |
INOV8 |
4:04:04 |
6. |
PHILIPP Laura |
EQUIPERED |
4:05:07 |
7. |
GOLSTEYN Maud |
4:07:25 |
|
8. |
POOR Brigitta |
ZABOO PRO TEAM |
4:15:23 |
9. |
REDELSPERGER Coralie |
VELO VERT MAGAZINE |
4:26:26 |
10. |
PARKER Daz |
BIKE AND RUN |
4:42:55 |
Férfi eredmények
1. |
SHAW Asa |
SAINT RAPHAËL TRI |
3:17:05 |
2. |
HAAS Alexander |
GHOST RACING TEAM TSG 08 |
3:20:16 |
3. |
LEBRUN Nicolas |
DIGNE LES BAINS TRIATHLON |
3:20:40 |
4. |
LASSONDE Cédric |
GREENWICH TRITONS |
3:24:12 |
5. |
HOLMES Llewellyn |
BRISTOL |
3:26:21 |
6. |
CARLONI François |
TRI CREMONA STRADIVARI |
3:28:27 |
7. |
THIJS Jim |
XENDURANCE |
3:30:34 |
8. |
AUGUEUX Benoît |
BEAUNE MONNOT TRI |
3:31:06 |
9. |
ALLEN Ben |
3:31:44 |
|
10. |
WADSWORTH Graham |
ZERO G/SPECIALIZED/USN |
3:31:53 |
Forrás: www.tereptriatlon.hu
Fotó: XTERRA, Karafa Balázs | A verseny honlapja >>>