Teljes blog
Szlovák Tereptriatlon Kupa, Rajec
Budapesttől 220km-re Rajec város mellett rendezték meg a szlovákok idei első kupafutamjukat. 3 és fél óra utazást követően érkeztem a helyszínre. Amikor megérkezem, mindig eszembe jut miért szeretem ezt a sportot.. Gyönyörű hegyek és egy kis tó várt a helyszínen. A tóban tükröződnek a hegyek amit nehéz mihez hasonlítani.
Tudtam a rajtlista alapján, hogy olyan versenyzők is lesznek, akiket még sosem tudtam legyőzni. Tavalyi évhez képest nagyon sokat fejlődtem mind a 3 sportágban, sok köszönet Tóth Csabának az úszó edzőmnek. A tó 17 fokos volt, így neoprénes úszás volt.
A rajtot követően hamar az élre kerültem Tomas Jurkovic-al. A második kanyar után már én voltam elől. 1000m-en úsztunk 13:35-öt. A depóba elsőnek értem, de a depóban kaptam 8mp-et, amit sikerült az első emelkedőn ledolgozni. Végig együtt haladtunk és 2-3km-enként cserélgettünk ki van elöl. Az első körben, nem tudtam, meddig fogom bírni a tempóját, és a második kör még gyorsabbra is sikerült, de voltak még tartalékaim. A depóban ismét lemaradtam, de a 15m előnyt hamar behoztam.
A futás legelején egy 5m széles és bokáig érő patakon kellett átkelni, amit nem lehetett kikerülni. Kellemetlen utána az egész futáson átázott cipőben futni, de szerencsére nekem Salomon S-lab cipőm van ami egyből kiengedte a vizet és egy pillanatig sem gátolt a futásnál. Az első km-en 3:43-at futottunk ösvényeken patakon át rövid emelkedőkön és lejtőkön. Nagyon nehéz volt tartani a tempót. A második kilóméteren már minden bajom volt, de még tudtam maradni. Ahogy visszaértünk az első körből azt éreztem, hogy ennyi volt nem tudom leelőzni. Az első körben végéig ő vezetett és gondolkodtam rajta, hogy milyen idegesítő lehet, hogy fél méterrel mögötte ott csattogok. A második kör elején a frissítőnél egy picit lassított,(30 fok volt) mert ő 2 pohár vízet kért, én pedig csak egyet, mivel én kulaccsal a kezemben futottam. A vizet magamra öntöttem és futottam elől. Nem futottam nagyobb tempót, de elkezdett lemaradni az emelkedőn. Nagyon örültem..
2km-el a vége előtt már fél perc előnyöm volt, ami a végére 1 percre gyarapodott. Amikor beértem a célba egy nagyot kiáltottam JUHÚ.
Verseny után ebédet és sütit kapott mindenki. Majd egy kis lazítás a hideg tóban, 1 órán belül eredményhirdetés, és már indultam is haza.
Remélem jövőre több magyar lesz, most csak 2-vel találkoztam, és az egyikük felvidéki volt. Nagy élmény volt, mindenkinek ajánlom a szlovák versenyeket.