A Tour de France doppinbotrányáról elhíresült Landis a hét elején jelentette be visszavonulását, majd néhány nappal később beszélt arról, hogy legalizálná a tiltott szerek fogyasztását. Véleménye szerint a dopping elleni harcot nem lehet megnyerni, hiszen az ellenőrök mindig le vannak maradva a csalók által használt szerekkel szemben, ráadásul a lemaradás idővel mégnagyobb lesz.
A 35 éves amerikai kerékpáros a 2006-os Tour de France 17. szakasza után produkált túl magas tesztoszteronszintje miatt pozitív doppingtesztet. Landis ártatlannak vallotta magát, azonban a kaliforniai bíróság vétkesnek találta őt, ezért – a Tour történetében először – megfosztották győzelmétől, és két évre eltiltották a versenyzéstől. (Valószínűleg Contador is hasonló sorsra jut majd, ha kiderül, hogy bűnös...)
A botrány ezek után sem ért véget, sőt egy igazi hollywoodi krimivé kerekedett ki.
2010 januárjában nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene annak gyanújával, hogy betört a Francia Doppingellenes Ügynökség számítógépes adatbázisába, hogy megváltoztassa a rá vonatkozó vizsgálat eredményeit.
Landis az óriási nyomás hatására végül megtört, és bevallotta: pályafutása alatt végig doppingolt.
„Máshogy kellene ezt az egészet csinálni. Legalizálni kellene a doppingolást. Az ellenőrök annyira le vannak maradva, hogy ma már semmi esélyük nincs megváltoztatni a dolgokat. El kellene végre fogadni, hogy a dopping jelen van, nem megy sehova, és csak egyre bonyolultabbá válik… Tíz év múlva négyszer olyan nehéz lesz kimutatni a szereket, mint ma.” – mondta Landis.
A sportág megtisztításáról: „A közelében sincsenek annak, hogy bárkit is elkapjanak. Nevetséges az egész. Annyi EPO-t használhatsz amennyit csak akarsz, és ha nem vagy totál idióta, nem fognak elkapni.”
(ezzel magát is értékeli - a szerkesztő)
A megoldásról: „Egyszerűen újra kellene kezdeni az egészet és hagyni, hogy mindenki csináljon amit akar. Meg vagyok győződve róla, hogy most már nem lehet ezt a folyamatot megállítani, és nem szabadna még több életet tönkre tenni a doppingügyekkel… Mivel megállítani már nem lehet, valami racionális módon kellene kezelni ezt az egészet. Nyomon kellene követni ami történik, és gondoskodni róla, hogy senkinek ne essen baja.
A doppingolókról: Jó emberek is doppingolnak és rossz emberek is doppingolnak és kész. Az elkövetett bűn nem lesz nagyobb vagy kisebb attól, hogy valaki seggfej vagy egy szent… Néhányan közülük is szeretnék elmondani az igazságot, de azt senki nem akarja vállalni, amit én végigcsináltam. Senki nem akar bombát robbantani és viselni a következményeket. Miért is tennék, ha nem muszáj?”