Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Andalucía Bike Race, a Dósa-Módos páros jól kezdett az első szakaszon

  • Állapot: Archív

Spanyolországi, S2-es kategóriájú versenyen kezdte el az idei hegyikerékpáros szezont az olimpiai pontgyűjtésben résztvevő Dósa Eszter (Vitalitás SE) és Módos Gabriella (Merida Maraton Team-CST). Az andalúziai viadalon 22 ország 218 csapatának összesen 436 kerekese vesz részt.

Andalucía Bike Race, Dósa, Módos, MTB, maraton, Merida

A versenyzők, vasárnap Cordobából indultak, hogy hat nap alatt megtegyenek 405 kilométert és leküzdjenek 11.500 méter szintkülönbséget. „A versenyen ketten veszünk részt, Szász Viktor segít bennünket. Mivel páros versenyről van szó, ez azért is jó, mert így a végelszámolásban mindketten megkapjuk a helyezésnek járó UCI-pontot. A 22 nemzet részvétele komoly mezőnynek tekinthető" – mondta Dósa Eszter.

27 febr. 2012 0 comment
(0 szavazat)
 

A magyar páros az első két nap egyenletesen vesenyzett és a stabil 6. helyen zárta az első szakasz.

A lányok blogja a bikemag.hu oldalon olvasható. Innen idézünk:

2. nap

A tegnapi eredménynek köszönhetően a 6. sorból, egyenesen a profik mögül vághattunk neki a mai 80km-es távnak. Rajtunk a „szokásos”: Cordoba főteréről, ezúttal városnézés nélkül indult egyenesen a hegynek.

A szervezők az előző pályát újrahasznosították, több tegnapi lejtőzős szakaszt ma emelkedőként abszolválhattuk. Így az első emelkedőt, a szintemelkedés mellett, a technikás mivolta és a rajt utáni tolongás fűszerezte. Megtapasztalhattuk, milyen egy nemzetközi maraton.
Több, mint 80 kilométer, és majd’ 2000 méter szint volt a mai feladat, ami önmagában sem kevés, pláne, tudva azt, hogy még négy ugyanilyen vár ránk.

...

Fiúknál a tegnapi eredmény megismétlődött, 1. Hermida-Van Houts; 2. Alberto Da Costa Leao Pin-Ferreira Oliveira; 3. Genze-Kugle.
A lányoknál felcserélődött a tegnapi 2-3. hely, a svéd páros megelőzte az xco specialista Schneiteréket, 1.Bigham-Landtwing; 2. Erlandsson-Snihs; 3.Schneiter-Mauerer.

1. nap

Ma nekivágtunk az Andalúcia Bike Race-nek. A prológ 34 km-t és 710 m szintet tartalmazott. Cordoba történelmi belvárosából indultunk, érintve a város nevezetességeit, amiből sajnos sokat nem láttunk – sokkal inkább figyeltük az út szélén parkoló autókat, akadályokat, sikátorszerű útszűkületeket. S nem utolsósorban a több mint 400 induló között folyamatosan figyelemmel kellett tartanunk a másikat, ugyanis páros verseny lévén, nem szabad elveszítenünk egymást. Az etapok során 3-4 ellenőrző pontnál a páros tagjai 2 percen belül kell legyenek, különben komoly időbüntetést kapnak.

...

A lányok között Sally Bigham-Milena Landtwing párosa nyert Natalie Schneitter-Sabrina Maurerer és Asa Erlandsson-Kajsa Snihs duók előtt. A fiúknál a Hermida-Van Houts alkotta páros vezet az első etap végén Alberto Da Costa Leao Pin- Ferreria Oliveira spanyol duó illetve a meridás Kugler és Genze előtt.

Bővebben: https://andaluciabikerace.com

Forrás: Sajtóközlemény | BikeMag

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Úton hazafelé. 42 óra, 2 kintalvás, 50+ km, vadállatok testközelből, régi romok és titkos helyek... emlékezetes túra volt. – hálás
Ha érdekel mi történik az esőerdőkben és még segíteni is akarsz: https://t.co/oWxgQyhVNO https://t.co/oWxgQyhVNO
A 2. napon közel 30km volt a táv, ebből a fele úttalan úton... és két hatalmas tirkos helyet is bejártunk. Tényleg… https://t.co/vbehYy74hy

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)