Új ultrakerékpáros világcsúcs
- Állapot: Archív
Michael Secrest megjavította a 24 órás pályakerékpározás világcsúcsát. Az új csúcs 535.86 mérföld, azaz kb. 862 km. Az új világcsúcs eléréséhez Secrestnek 22.32 mph/h-s átagsebességgel kellett kerekeznie egy napon keresztül. A régi rekordot (860 km) szintén ő állította fel, 2006 októberében, de most úgy érezte, sikerülhet túlszárnyalnia akkori eredményét. Június 16-án a kaliforniai Carsonban sikerült a csúcsdöntés. A 24 óra során Michael végig egyedül volt a pályán, tempóját saját magának kellett diktálnia.
Secrestnek betegségével (fizikai terhelés kiváltotta asztma) is meg kellett küzdenie a rekordkísérlet során. Frank J. Fedel, a kísérletet felügyelő sportorvos elmondása szerint a nehéz légzés Secretnél a csúcskísérlet 14. órájában, este 10.30 körül kezdődött, és teljesen csak reggel 6 órára szűnt meg. "Úgy lélegzett, mint egy tehervonat. Hallottuk őt a pálya túloldaláról is."
...
Secrest újabb rekordjával egyik kezdeményezésére, a "Kerekezz az iskolába!" programra szerette volna felhívni a figyelmet. A program (www.theguyonthebike.com) a gyermekek elhízása elleni küzdelmet tűzte ki céljául. A programban résztvevő gyermekek egy csoportja a helyszínen szurkolt Secrestnek, és hangos ovációval ünnepelték meg a pillanatot, amikor a kerékpáros versenyző 4 perccel a 24 óra letelte előtt áthaladt a korábbi rekordot jelző vonalon.
...
[ edzesonline.hu ]
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
- XTERRA Slovakia: magyar sikerek Selmecbánya ösvényein - Mester Bálint még mindig az élen a nemzetközi mezőnyben
- Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével (+videó)
- Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
- Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
- Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 254 vendég és 0 tag böngészi



