Otthonában (Bend, Oregon) éppen futóedzést vezetett, amikor minden előzetes jel nélkül összeesett és szinte azonnal meghalt. Az első hírek szívinfarktusról szóltak, de hamar kiderült, hogy egyfajta allergia áldozata lett, hetek óta nehezen lélegzett, izmai elveszítették az oxigénfelvevőképességüket.

Néhány héttel ezelőtt még a las vegasi XTERRA futamon 6. helyen ért célba, ami a profi között, azon a kegyetlen pályán külön tiszteletet érdemel. Életútját számos általa inspirált és segített versenyző kíséri - köztük a legismertebb a 3-szoros világbajnok Conrad Stoltz, aki Steve segítségével és kerékpáros tanácsaival szerezte meg az első US bajnoki címét.
Egyéni és különc stílusa segítette abban is, hogy a triatlont és a terepsportokat népszerűsítse, hiszen NORBA bajnokként is megállta a helyét (amit PRO országúti pályafutás előzött meg, többek között Lance Armstronggal). Számos versenyen tűnt fel néha bohókás, néha excentrikus ruhákban, azonban a sportot és a sportszerúséget minidg komolyan vette - ez pedig az egyik legfontosabb egy sportoló életében.
Munkájának, cégének, életének és hobbijának a weboldala
(Szerkesztő megjegyzése: volt alkalmam vele személyesen megsimerkedni a 2004-es XTERRA világbajnokságon, ahol együtt futottunk. Annak ellenére - vagy éppen azért -, hogy milyen sztár légkör vette körül, közvetlen és vidám fickónak ismertem meg, sokat beszélgettünk a futás után és késöbb a világbajnoki ceremónián is. Igaz az XTERRA versenyeken a legtöbb profi ilyen közvetlen - ebben a sportban a vicsorgás és az acsarkodás ismeretlen fogalom.)


Villámcsapásként érte a sportvilágot Steve Larsen hirtelen halála. Neve számos sportágban fogalommá vált az elmúlt közel 20 évben, hiszen nemcsak triatlonban, Ironman versenyeken, XTERRA futamokon, hanem MTB világkupákon, az országúti pro kerékpármezőnyben is sikeresen szerepelt, nevéhez több útvonal csúcs is kötődik. Halála azért is különösen fájdalmas, mert 16 éves stabil házassága és 5 gyermeke gyászolja. 
