A homokos szakasz után a jobb hátsó felniről lefordult a gumi, de nem a kerékcsere volt a legnagyobb baja az Opel Dakar Team párosának, hanem az, hogy a negyedik ellenőrző pont előtt eltévedt.
„A rajtnál kapott itiner-módosítás hibás volt, egyszerűen nem úgy nézett ki a hely, ahogy az itinerben szerepelt. S bár előttünk és mögöttünk is mindenki eltévedt, ez még nem teszi megbocsáthatóvá a hibámat. Sajnálom, hogy pont az utolsó előtti napon történt meg” – mondta Bunkoczi László, akinek ez volt az első tévedése az idei Dakar során, miközben a toppilóták közül többen is „elkavartak” már. Bár ez őt aligha vigasztalja.
A pénteki szelektív szakaszt is két részre bontották a rendezők, s a másodikon már nem volt gondja az Opel Mokkával száguldó kettősnek.
„Élvezetes szakasz volt, jó tempót mentünk, csak kár azért a hibáért. Van még egy szakasz, azt még megnyomjuk. Támadunk, mert nincs veszítenivalónk” – nyilatkozta Szalay, aki jelenleg a 25. helyen áll az összetettben.
A csapat versenykamionja, a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió a 36. helyen ért célba a szakaszon, az összetettben pedig a 31. helyről várja a 2013-as Dakar utolsó szakaszát.
13. szakasz, Copiapó–La Serena (össztáv: 735 km, ebből szelektív szakasz: 441 km).
Autósok: 1. Robby Gordon, Kellon Walch (amerikai, Hummer) 3:40:53, 2. Chicherit, Garcin (francia, Buggy) 22 másodperc hátárny, 3. Terranova, Fiuza (argentin, BMW X3) 4:41 p h, ...27. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:00:23 ó h., ...77. Sebestyén Sándor, Bognár József (magyar, Toyota Landcruiser) 3:04:19, 78. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán (magyar, Toyota Landcruiser) 3:04:43.
Motorosok: 1. „Chaleco” López Contardo (chilei, KTM) 3:44:54, 2. Despres (francia, KTM) 5:25 p h., 3. Goncalves (portugál, Husqvarna) 5:29 p h.
Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Igor Devjatkin, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz) 4:06:30, 2. G. de Rooy, Colsoul, Rodewald (holland, Iveco) 2:48 p h., 3. Loprais, Bruynkens, Pustejovsky (cseh, Tatra) 8:04 p h., ...36. Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert (magyar, MAN) 2:20:25 ó h.
Az összetettben
Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mini All4) 36:44:46, 2. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 44:38 p h., 3. Novickij, Zsilcov (orosz, Mini All4) 1:29:31 ó h., ...25. Szalay, Bunkoczi 21:48:51 ó h., ...69. Sebestyén, Bognár 34:58:21 ó h., ...71. Pócsik, Farkas, Szaller 35:09:21 ó h.
Motorosok: 1. Cyril Despres 41:37:18, 2. López Contardo 8:15 p h., 3. Faria (portugál, KTM) 14:41 p h.
Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Szergej Szavosztyin, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 37:33:07, 2. Karginov, Devjatkin, Mokejev 36:24 p h., 3. Margyejev, Beljajev, Mirnij (orosz, Kamaz) 40:27 p h., ...31. Darázsi, Vörös, Szalai 20:36:29 ó h.
Az utolsó, szombati versenynapon a résztvevőknek Santiagóba kell eljutniuk, 630 kilométert - benne 128 kilométeres gyorsasági szakaszt - leküzdve.
(Forrás: Dakar.hu)




