Benőcs Zoltán Ausztráliában
- Állapot: Archív
A TVK-Mali Triatlon Klub háromszoros középtávú Magyar Bajnoka, a 24 éves Benőcs Zoli február elejétől Ausztráliában készül a 2009-es szezonra.A bringatudása miatt 53/11 név alatt futó tiszaújvárosi versenyző egy gyengébben sikerült 2008-as év után döntött úgy, hogy egy kis váltásralesz szüksége az eddigi felkészüléséhez képest ahhoz, hogy 2009-ben végre a legjobbak közé kerülhessen világviszonylatban is a 70.3 Ironman,
azaz félironman távon.
Zoli most először vonul edzőtáborba a kenguruk földjére, és nem akármilyen társasággal: egy edzőcsoportban készül majd
Luke Bellel, a Világkupa-győztes Lisa Nordennel, a volt junior világbajnok és Olimpiai 7. helyezett Daniela Ryf-fel - mindezt a szaktekintélynek
számító Darren Smith irányítása mellett. Az edzőtáborban a rengeteg kilométer gyűjtése mellett kiemelt figyelmet szentelnek majd a technikai
elemeknek, valamint március-április magasságában a minőségi: állóképesség-fejlesztő és gyorsasági munkának is.
Az edzőtábor helyszíne a legendás Gold Coast, azaz "Aranypart" lesz, ahol számos triatlonos él vagy készül: Zoli ezentúl olyan triatlonosok szomszédságában edzhet majd, mint a tavaly visszavonuló ám még mindig aktív Craig Walton, valamint az Olimpiai bajnok Emma Snowsill, az EB bronzérmes Olivier Marceau, valamint a világranglista - harmadik Brad Kahlefeldt.
Forrás: triatlonmagazin.hu
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
- Tizenegy év hazafelé - Jean Béliveau hosszú gyalogos túrája és a világ, amely ajtót nyitott neki
- Futás, türelem, edzés, önazonosság - Fűrész Edit és a backyard ultra
- Ötvenezer kilométer gyalogosan hazafelé - Karl Bushby és az újrakezdés állóképessége
- Egy levegő, 108 méter: Törőcsik Zsófia világcsúccsal lett világbajnok!
- Megszületett a hazai HÓRUCK-közösség a solymári hegyekben - 6 órás összetett kihívás a testsúly 25%-ával
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 741 vendég és 0 tag böngészi



