Transvulcania ultra terepfutás – Dakota Jones az új trónkövetelő
A Transvulcania elnevezésű ultramaratonon, amely a világ egyik legnehezebb egy napos terepfutó versenye, új bajnokot avattak az amerikai Dakota Jones személyében. A női versenyt az előzetesen is jósolt módon Anna Frost nyerte. Németh Csaba végül a 46. helyen ért célba a közel 900 induló között, de számára ez csalódás, hiszen a világ legjobbjai között tartják számon.

Igaz, a pálya nehézségére jellemző, hogy a versenyt feladók között volt a tavalyi csúcstartó Miguel Heras, a legendás ultrafutó minimalista Anton Krupicka és a többszörös extrém verseny győztes Sebastien Chagineau.
Titánok összecsapása a Transvulcania ultra terepfutó versenyen, Németh Csaba részvételével
Transvulcania - a világ egyik legkeményebb ultra terepfutó versenye. Eddig is legendás volt, de idén olyan mezőny gyűlik össze az előnevezések alapján, amilyen még soha nem volt a történelemben!

A mai és az elmúlt 10 év legjelentősebb terepfutói állnak rajthoz és mérik össze felkészültségüket május 12.-én a 83 km hosszú, de 8525 m mászást tartalmazó irgalmatlanul nehéz pályán. Itt nincsen vízszinteshez még csak közeli talaj sem, hatalmas sziklatömbökön át vezet az út, a lejtők még kegyetlenebbek...
Új vélemények
-
Re: Ötvenezer kilométer gyalogosan hazafelé - Karl Bushby és az újrakezdés állóképessége
Kiemelt
2026. október 16
Egy másik fantasztikus ember: Jean Béliveau, aki egy kanadai
... -
Re: Futás, türelem, edzés, önazonosság - Fűrész Edit és a backyard ultra
Kiemelt
2026. október 16
Fantasztikus vagy Edit! Hajrá magyarok!
-
Re: Megszületett a hazai HÓRUCK-közösség a solymári hegyekben - 6 órás összetett kihívás a testsúly 25%-ával
Kiemelt
2026. október 08
Régóta túrázok, de ez valami egészen új, nagyon jó kezdeményezés! A
... -
Re: Ötvenezer kilométer gyalogosan hazafelé - Karl Bushby és az újrakezdés állóképessége
Kiemelt
2026. október 08
Fantasztikus történet!
-
Re: Ötvenezer kilométer gyalogosan hazafelé - Karl Bushby és az újrakezdés állóképessége
Kiemelt
2026. október 08
Mit csinált 28 évig??? Biztosan nem végig gyalogolt!
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Tizenegy év hazafelé - Jean Béliveau hosszú gyalogos túrája és a világ, amely ajtót nyitott neki
-
Futás, türelem, edzés, önazonosság - Fűrész Edit és a backyard ultra
-
Ötvenezer kilométer gyalogosan hazafelé - Karl Bushby és az újrakezdés állóképessége
-
Egy levegő, 108 méter: Törőcsik Zsófia világcsúccsal lett világbajnok!
-
Megszületett a hazai HÓRUCK-közösség a solymári hegyekben - 6 órás összetett kihívás a testsúly 25%-ával
-
Terepre, teherrel: a Tactical.hu a HÓRUCK 2026 partnere
-
Spárta magyar dicsőségre ébredt - Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte a Spartathlont
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
04 szept. 2026
-
Nagyatád 2026: Zelinka történelmi győzelme és Gošnjak címvédése az év leghosszabb napján
10 aug. 2026
-
Pacific Land Forces Team Readiness Challenge: dzsungel, hátizsák, tájoló és csapatmunka Hawaiin (+videó)
04 máj. 2026
-
Aleksandra Taistra teljesítette az egyik legnehezebb női mászóútvonalat: Alfredo Alfredo (7a/5.11d)
12 aug. 2026
-
Megszületett a hazai HÓRUCK-közösség a solymári hegyekben - 6 órás összetett kihívás a testsúly 25%-ával
04 okt. 2026
-
Youri Keulen brutalis Ironman debutálása bedöntötte Kona kvalifikációs trendjét
02 jún. 2026
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
03 aug. 2026
-
A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
25 júl. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
03 aug. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
-
Tom Hardy a való életben is Mad Max - fókuszban a jiu-jitsu győzelmek és a ...
10 Jun 20260 hozzászólás -
Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és ...
10 Jun 20260 hozzászólás -
Skimo (ski mountaineering) – a kerékpározás vad téli unokatestvére (+video)
17 Feb 20260 hozzászólás
Blog
-
Interjú Nagy Katalin ultramaraton futóval, többszörös csúcstartóval
13 febr. 2015Hozzászólás: Hozzászólás
Edzések, felszerelések
-
Kora nyári szüret - Just Anti-Cellulit01 máj. 2013
-
Hayes Stroker tárcsafékek04 jún. 2009
-
Mentális edzés, nemcsak a fizikai erő számít



