Már szombat este, a vb-t nézve is egyértelmű volt, hogy valami nincs rendbe vele, Blanka pedig most azt is elmesélte, hogy milyen volt belülről ez a verseny. A verseny, amit semmiképp sem akart feladni. Hiába nem volt esélye egy éremre a szezon legfontosabb versenyén, összességében azért elégedett az idényével (ne felejtsük el, 20 évesen nyert világkupa versenyt!) és természetesen mi is büszkék vagyunk rá. Nagyon fiatal, szóval bőven lesz még lehetősége arra, hogy ebben a szakágban világbajnok legyen.
Csütörtökön beszéltünk, amikor mesélted, hogy nem aludtál túl jól, és fáj a hasad. Milyen volt a másnap, és a világbajnoki rajt előtti pár óra?
Pénteken már egy fokkal jobban éreztem magam, de messze nem voltam tökéletes. Nem volt étvágyam, nem kívántam semmi, végül egy pici sima rizst tudtam enni, meg nagyon kevés paradicsomos tésztát. Úgyhogy valami nagyon nem stimmelt a hasammal, de a verseny vége óta sem jöttem teljesen rendbe, és nem is érzem jól magam.
Akkor magadban a rajt előtt te már tudtad, hogy ebből nehezen lesz jó eredmény?
Gyanítottam, de azért bíztam benne, hogy jó lehetek, mert annyira rosszul azért nem voltam. De ahogy elrajtoltunk, egyből éreztem, hogy semmi erő nincs bennem.
A verseny közben felmerült benned, hogy ezt hagyni kellene, és inkább kiszállsz? Vagy erre nem is gondoltál?
Feladni egyáltalán nem akartam, mert akkor utána nagyon rosszul éreztem volna magam. Szóval mindenképpen végig akartam küzdeni, ahogy csak tudom. De nagyon szenvedős lett az egész, életem legnehezebb versenye volt.
Ilyenkor Lars Boom tudott valami okosat mondani?
Természetesen szóltam neki, hogy nincs jól a hasam, szóval tudott mindent, annyit mesélt, hogy régebben egy vb előtt vele is volt hasonló. Pont nem sokkal a rajt előtt betegedett le, szóval ilyen mással is előfordul. Nekem pont a legrosszabbkor jött, de ezzel nem tudok mit tenni.
Volt már hasonló problémád korábban? Vagy ez teljesen egyedi?
Egyszer volt már hasonló hasfájásom, de az nem volt ilyen súlyos. Ott nem voltak emésztési problémáim. Valószínűleg valamire allergiás lehetek, és ez most megint előjött. Természetesen ki fogjuk vizsgálni, mert az emésztésemmel valami nincs rendben, az teljesen biztos.
A végeredményhez egyébként mit szólsz? Vagy neked mindegy volt, hogy Brand vagy Vos nyeri az aranyat?
Hát, igazából nekem teljesen mindegy volt, bár örültem neki, hogy Vos nyert. Igazából a leginkább annak örültem, hogy az U23-ban Pieterse lett a világbajnok, mert neki egy ilyen év után kijárt az arany. Az ő győzelme miatt nagyon boldog voltam, és egyébként egy kifejezetten izgalmas verseny végén nyert.
A hangulat és a pálya tetszett? Mert elég sokan kimentek, ez látszott.
Igen, tényleg rengeteg néző kijött, szóval a hangulat szuper volt. A pálya meg…kifejezetten tetszett, mintha nekem tervezték volna. Ezért is sajnálom annyira, hogy ilyen napot fogtam ki.
De akkor a szezonoddal összességében elégett vagy?
Persze, csak nagyon rossz pont így befejezni.
Most pedig jöhet egy hosszabb pihenő?
Igen, hétfő este repülünk Amszterdamba, de szerdán nekem Belgiumban lesz egy csapatbemutató az SD Worxszel, másnap meg orvosi felmérő, és csak aztán jövünk haza. Majd elmegyünk Mikivel síelni, most egy ideig nem fogok kerékpárhoz nyúlni. Február 17-én megyek ki Tenerifére edzőtáborozni, szerintem addig nem is tekerek, szóval ez tényleg egy hosszabb pihenő lesz.
Akkor lehet sorozatozni is?
A Neflixen futó Drive to Survive-ot nagyon szeretem. Amúgy a Forma 1-et egyáltalán nem követem, de maga a sorozat teszik. Várom már az új évadot. ?
Forrás: eurosport.hu