Sima címvédés a II. Kőszegi City Cross kerékpárversenyen
Kőszegen második alkalommal rendezték meg a különlegességnek számító city cross versenyt, amelynek a lényege az, hogy a városi közterület adta akadályokat felhasználva minél izgalmasabb és látványosabb pályán kerékpározzanak a versenyzők. Az győz, aki 1 óra alatta a leghosszabb távot teljesíti. Ziskó Balázsnak (X2S-KONA TEAM) ez második alkalommal is sikerült. Magyar aranyérem és címvédés a Big Man triatlon vb-n
A címvédő Harsányi Zsuzsanna aranyérmes lett a Prágában megrendezett Big Man kombinációs triatlon világbajnokságon, amelyen Vatai Miklós ezüstérmet nyert. Szombaton 1 km úszást, 27 km hegyikerékpározást és 7 km futást, vasárnap pedig 3,8 km úszást, 180 km kerékpározást és egy maratoni futást kellett teljesíteniük a versenyzőknek.
Boronkay Péter címvédésre készül Spanyolországban
Minden idők legnagyobb mezőnyű paratriatlon EB futama lesz a spanyolországi Pontevedrában, ahol címvédőként startol Boronkay "Rabló " Péter, szombaton.
Péter a felkészüléséről:
A felkészülés jól sikerült, egy-két idei verseny dobogós eredmény (épek között!) valamint a májusi IM Mallorca 70.3 verseny után a résztávoké volt a fő szerep. 10 nappal ezelőtt azonban kicsit kibillentem az edzésekből......egy szép délután, kerékpáredzés közben a kerékpárúton haladva! majdnem elgázoltak, elestem, és a nemrégiben a spanyol Orbea gyártól kapott gyönyörű vázam tönkrement.
Új vélemények
-
Re: Olimpiai legenda a jéghideg fjordban: Alistair Brownlee drámai ezüstje és egy házaspár kettős dobogója a Norsemanen (+videó)
Kiemelt
2026. augusztus 05
nagyon szép történet. mármint főleg ahhoz képest, hogy milyen kemény
... -
Re: Brutális tempó és mentális harc: Tőkés Imre útja az 54-es kihívás idei győzelméig
Kiemelt
2026. augusztus 05
Azért az nem semmi, hogy a menetet együtt nyomták végig az
... -
Re: Brutális tempó és mentális harc: Tőkés Imre útja az 54-es kihívás idei győzelméig
Kiemelt
2026. augusztus 05
Azta... nagyon kemény! Jó, hogy vannak ilyen katonáink!
-
Re: Szabad akarat vagy isteni póráz? - Ádám és Éva modern drámája a Megszállottság című filmben.
Kiemelt
2026. augusztus 03
Azért a film sem semmi! Gondolatébresztő mindkettő, de a cikk nélkül
... -
Re: A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
Kiemelt
2026. augusztus 03
Hat éve követem az AI-technológia fejlődését, használom is, hidd el,
...
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Brutális tempó és mentális harc: Tőkés Imre útja az 54-es kihívás idei győzelméig
-
Olimpiai legenda a jéghideg fjordban: Alistair Brownlee drámai ezüstje és egy házaspár kettős dobogója a Norsemanen (+videó)
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
-
Bódis Tamás a Badwater ultra dobogójára futott - minden idők leggyorsabb magyar teljesítése a Halál-völgyben
-
Szabad akarat vagy isteni póráz? - Ádám és Éva modern drámája a Megszállottság című filmben.
-
Tizenhét év után partot ért – Rob Lea befejezte a világ egyik legőrültebb "hét hegy, hét tengerszoros" sportküldetését
-
A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
XTERRA terepfutás, SzalamandRUN és UBM RedRun - Völgyi Ádám és Balázs beszámolója
14 jún. 2026
-
Magyar triatlonsikerek Tarragonában – Mocsári Bence Eb-arany, Dévay Márk 5., Kropkó Márta 6.
17 jún. 2026
-
Youri Keulen brutalis Ironman debutálása bedöntötte Kona kvalifikációs trendjét
02 jún. 2026
-
Taylor Knibb ismét országúti időfutam-bajnok lett - triatlonosként verte a kerékpáros mezőnyt (+videó)
22 jún. 2026
-
Boston maraton másképpen - TOUGH RUCK 42 km hátizsákolás
21 ápr. 2026
-
Best Ranger Competition 2026: három nap extrém terhelés, minimális alvás, maximális bajtársiasság – a 75th Rangers újabb diadala
24 ápr. 2026
-
5.11 RUSH 100 hátizsák - a taktikai málhásló avagy a túrázó svájci bicska (+videó)
08 júl. 2026
-
A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
25 júl. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
03 aug. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
A levendula és a teafa csodája
12 jan. 2013Hozzászólás: HozzászólásRengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak a hosszú évek alatt, és szinte már annyira természetesnek vesszük őket, hogy talán kevesebb figyelmet kapnak,…
Edzések, felszerelések
-
Biztos, hogy a több edzés a jobb?18 aug. 2009
-
Teszt: ALNATURA bio zöldséges levespor, ételízesítő15 márc. 2010
-
Sally Edwards: Futók kézikönyve - kezdőknek és haladóknak15 aug. 2012



