Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Hubai Tímea az Ironman és a triatlon után az OCR felé fordult Kiemelt

  • Állapot: Aktuális

A COVID pandémia javulásának egyik jele, hogy a versenyek, a sportrendezvények is egyre nagyobb számban kerülnek megrendezésre. Igaz egyelőre még beláthatatlan, hogy mikor lesz igazán szabad a versenyzés, de van aki nagy optimizmussal tekint a jövőbe. Egyikük Hubai Tímea, aki kétgyermekes családanyaként is komoly Spartan és OCR célokat tűzött ki maga elé. Erről beszélgettünk vele.

Hubai Tímea az Ironman és a triatlon után az OCR felé fordult Fotó: Sàrközi Gina és Hubai Tímea archívum

Bemutatkozás

Hubai Timi vagyok, két – szintén nagyon sportos – kiskamasz fiú anyukája. Kicsi korom óta sportolok. Ajkán, ahol jelenleg is élek, hatalmas úszó élet volt, későbbi olimpiai résztvevő is került ki ebből a kicsi városból. Úszással kezdtem 7 éves koromban a sportolást. Hamar kiderült, hogy nem a jövő Egerszegije vagyok, viszont nagyszerű alapot adott minden egyéb sporthoz. Édesapámnak kerékpárboltja volt, tehát a bringa szeretete is adott volt, futni pedig elvileg mindenki tud. Az évek során többszörös korosztályos országos bajnok lettem triatlon és duatlon sportágban is, csapat eb 2. hellyel is büszkélkedhetek. Magántanulóként végeztem gimnáziumi tanulmányaimat, mert serdülő koromtól az U23-as válogatottságig ívelt a karrierem, aminek egy hollandiai EB-n (triatlon) elszenvedett kulcscsont-törés vetett véget. Ekkor már utolsó éves főiskolás voltam a győri tanítóképzőn. Ezt követően ERASMUS sportösztöndíjat sikerült elnyernem, majd 10 év Portugália következett.

A cikk folytatódik a hirdetés után...

Hallgatóként sporttudományi szemináriumokat hallgattam mellette megtanultam a portugál nyelvet, és egy angol nyelvű magániskolában angolul tanítottam egy nemzetközi iskolában, mint tanító. Itt ismertem meg gyermekeim édesapját. Ikreink Portugáliában születtek, majd angliai kitérővel hazaköltöztem. Fiaim már elmúltak tíz évesek. Szintén sportolnak: kézilabdáznak, jégkorongoznak, valamint a terepfutás és a duatlon világába is voltak kalandozásaik. Több helyi és megyei futóversenyen is rajtvonalhoz álltak, eredményesen szerepeltek. Ez mellett szerencsére az iskolában is jól teljesítenek.

Mindig is álmom volt egy hazai Ironman teljesítése. Így elkezdtem rá a majdnem 2 évig tartó felkészülést. Ez az álom teljesült, korosztályos országos bajnok lettem 10 óra 35 perces idővel 2017-ben.

hubai timea ironman ocr spartan interju kerekpar depo

Jelenleg a sport-aktivitásom mellett a civil életemben is több színtéren kell helytállnom: általános iskolában angolt tanítok, (ha nincs járvány, akkor) spinning edzéseket tartok, és a helyi jégkorong egyesület korosztályos csapatainak "off-ice" edzéseit irányítom.

Idén talán már jobban lehet tervezni. Neked milyen céljaid vannak a közeljövőre?

Az idei év tervei között szerepelt egy maraton teljesítése, amit egy virtuális futás keretein belül teljesítettem is április elején. A tavaszköszöntő nemzetközi áprilisi Párizs maraton korosztályos 7. helyezettje lettem.
Két nagyobb verseny van tervben, ahol tisztesen helyt szeretnék állni:

  • Spartan ultra
  • speciál távú „ironman” ősszel, Kenesén

Komoly triatlon múltad és eredményeid vannak. Mit jelent neked az akadálysport, a Spartan, hogyan látod a különbséget ezek között?

A Spartan egy adrenalin bomba. De a triatlonban nincs pardon. Nincs lehetőség „lebüntetőzni” a hiányosságokat, ott győz az óra, vagy elmennek melletted. A terepfutásban a kihívások vonzottak. Akinek a „sima” futás már nem kihívás, annak ideális kaland a Spartan. Sajnos nem veszélytelen. Két éve egy téli versenyen Szlovákiában többszörös térdszalag szakadást, ízületi sérüléseket szenvedtem. Ezt nem önhibámból szenvedtem el, hanem egy sportoló társam egy akadályon véletlenül megrúgott. Ezután ismét a nulláról kellett felállnom. Egy év alatt több műtét majd rehabilitáció következett. Tavaly ősszel ismét rajtvonalhoz állhattam a veszprémi Spartan versenyen.

A triatlon sport az összetettsége miatt mindig az igazi szerelem marad…

A triatlonos sikereidről már tettél említést, mit tudnál mondani a Spartan eredményeidről?

hubai timea ironman ocr spartan interju sarban

Spartan eredmények 2018-2019 – amikre büszke vagyok

  • Spartan Beast és Sprint – Miskolc – I. és I. hely
  • Spartan EB – Morzine (Franciaország) – korosztályos 11. hely
  • Spartan ULTRA – korosztályos 5. hely

Az akadálysportban elég sok változás történt az utóbbi években, hiszen a sportág rohamléptekkel fejlődik. Számodra mit jelentenek ezek a változások?

A „futótudás” maga sajnos nem elég. Egyre összetettebb képességeket igényel az akadályfutás világa az akadályok változatossága, nehézségi szintje miatt. Férfiaknál csak nulla hibás teljesítéssel lehet nyerni… A női mezőnyben szerintem még bele-belefér egy-két hiba, ha valaki a gyorsaságával kompenzálja azokat.

Az edzésekről: milyen fajta edzéseket végzel, ki segíti az edzéstervezésedet? Mi az, amiben a legtöbbet kell fejlődnöd?

A cikk folytatódik a hirdetés után...

Futóedzéseimet mai napig a gyerekkori futóedzőm, egykori válogatott atléta Király Csaba irányítja. Edzéstervemben a hosszú futások mellett szerepelnek a résztávos edzések, fartlek futások és természetesen a sok-sok hosszú futás. Legtöbbször sajnos egyedül tekerek, amikor tudok csatlakozni a helyi bringás fiúkhoz, az külön öröm. Ők, és a dimbes-dombos bakonyi vidék gondoskodnak az iramjátékról.. Ha akadályfutás, akkor egyértelműen a technikai elemek, a függeszkedő gyakorlatok jelentik a gyenge pontomat. Idén próbálok ezen a téren is fejlődni. A Spartan nekem egy mellékvágány. Sokkal sportágspecifikusabban kellene készülnöm, hogyha fel akarom venni a versenyt a sportágban bekövetkezett változásokkal, újdonságokkal.

Az eddigi eredményeimet a triatlonból hozott felkészültségemnek köszönhettem.

A helyi spartanosok magunknak építettek gyakorló pályát, ami azért sajnos nem olyan szintű pálya, mint amit máshol gyakorló bázisként használnak a sportágbeli „ellenfeleink”. Ennek ellenére természetesen vannak versenyzők, akik így is messzire jutottak, és gyönyörű eredményeket értek el. (Lásd Kováts Gyuri!)

Hogyan táplálkozol versenyek előtt, van e különbség a szokásos étrended közt és a verseny előtti között?

Manapság megoszlanak a vélemények a sporttáplálkozásról. Én „old school” vagyok, nekem ez bejött, működik évek óta. Próbálok sok zöldséget fogyasztani, egyre kevesebb hús szerepel az étrendemben. A vitamin és ásványi anyag bevitelre figyelek, táplálékkiegészítők használatával is támogatom a szervezetemet. Frissítésre, visszapótlásra a High Five termékeit használom évek óta. Kindl Gábor (ajkai illetőségű) triatlonista videóit, táplálkozással, frissítéssel kapcsolatos ajánlásait „szentírásnak” tekintem.

hubai timea ironman ocr spartan interju magazin

Versenyek előtt nagyobb hangsúlyt fektetek a szénhidrát raktáraim feltöltésére. Edzések után a megfelelő fehérje bevitelre, és a regenerációra is figyelek. Rendszeresen iktatok be masszázst és strechinget. SMR henger a mindennapjaim része.

Triatlonistaként biztosan van olyan technikai sporteszköz, ami megdobogtatja a szívedet. Van olyan, amit szívesen kipróbálnál?

A technikai felszereltségnek szerintem a pénztárca szab határt. Jelenleg van egy gyönyörű FUJI kerékpárom, imádom. Természetesen egyszer kipróbálnék egy "hiper-szuper" időfutam bringát, csak hogy lássam, hogy az amúgy legerősebb számomban mire lennék képes vele.

Végül a regenerációról, az ellazulásról szeretnélek kérdezni. Hogyan szereted kipihenni magadat?

hubai timea ironman ocr spartan interju csalad

A sport a hobbim, így a kikapcsolódás is többnyire aktív pihenéssel telik: kirándulok, bringázok a fiaimmal. Szeptember és április között a fiaim jégkorong meccseit nézve töltődök, de mivel alapjában napsütés rajongó vagyok, néha képes vagyok csak úgy semmittenni és napozni is.

Köszönöm a beszélgetést!

A teljes cikk a SPORTIME MAGAZIN 2021/3 számban jelent meg.

 

Utoljára frissítve: szombat, 08 május 2021 07:45

1 hozzászólás

  • Zetor 2021. május 25

    Az oldalon olvastam az Elit Challenger próbáról. Esetleg kipróbálnád? Elég durva versenyek vannak mögötted, az lehetne egy következő lépcső...

    Jelentés

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Elite Challenge XV. A kihívás adott, tedd magadévá a sikert! https://t.co/s3UxUKISuv ##terepsport #x2steam #salomonhttps://t.co/fKEq8joymG
Az őrült terepfutó ikonja - Takács Krisztián Csipi https://t.co/IEEB0NUavK ##terepsport #x2steam #salomon #offroadhttps://t.co/F8soCS8PO7
Hogyan készüljünk jól a maratonra - akár 50 év felett is? Tommy Hughes és Tóth Viktor tanácsai… https://t.co/TKCFqNnPk7

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

A figyelmedbe ajánljuk...

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)