Lukács Lilla és Kempelen Zita a Spartan Race pozsonyi hősnői - X2S interjú
Lukács Lilla vagyok. Gyerekkoromban végig sportoltam, úsztam, futottam, de nem igazán jártam versenyekre. Az egyetem alatt időnként betévedtem egy-egy aerobik órára, de a sport nem volt a mindennapjaim része. A most 2,5 éves kislányom születése után kezdtem újra a sportolni, eleinte csak heti 2-3 alkalommal jártam Zitához TRX-re, később a súlyokkal is megbarátkoztam. Fél éve, mióta visszamentem dolgozni, ahogy időm engedi, újra futok, főleg a hegyekben.
Kempelen Zita vagyok, lételemem a mozgás, és a terep szerelmese vagyok. Ez valószínűleg onnan ered, hogy már a nagypapám is tájfutó volt, így gyerekkoromban temészetes volt, hogy én is versenyezni kezdtem. Főiskolás koromig tartott a tájfutó időszak, majd jött a fitness, és 15 évig egy lépést sem futottam! A hegyek, a kirándulás, a természet szeretete azonban ebben az időszakban is megmaradt, így vágyakoztam vissza az erdőbe! Évek óta „fitness oktatóként" dolgozom, de mára már nem hagyományos aerobik órákat tartok, hanem bootcamp, trx és súlyzós edzéseket. E mellé jött be tavaly télen újra a futás, amikor elkezdtem felkészülni az első Spartan Race versenyemre. Lillát másfél éve ismerem, azóta jár hozzám edzeni, és a lelkes kis csapatunk egyik ügyes tagja!
Új vélemények
-
Re: Mai napig 835 nap és 835 ultramaraton: az ügyvéd Shannon-Leigh Litt hihetetlen sorozata a 1000 napos világrekord felé tart
Kiemelt
2026. április 15
Ez emberfeletti! Nem is a táv, nem is a tempó, hanem a 800+ egymás
... -
Re: Lubics Szilvia fantasztikus futása a Marathon des Sables Legendary 2026 ultrán - győztesek és drámák (+videó)
Kiemelt
2026. április 14
Gratulálok! Elképesztő, amit Szilvi véghez visz!
-
Re: Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
Kiemelt
2026. február 16
Érdekes lenne egy olyan statisztika, hogy milyen "nagy nevek" nem
... -
Re: Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
Kiemelt
2026. február 16
Elképesztő verseny. Nagyon jó írás!
-
Re: A FÁK, a Titokzatos gyógyítók, akik nem kérnek pénzt
Kiemelt
2026. február 14
Nagyon szép gondolatébresztő írás! Remélem lesz folytatása 👍
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Best Ranger Competition 2026: három nap extrém terhelés, minimális alvás, maximális bajtársiasság – a 75th Rangers újabb diadala
-
Norvég Ironman roham Texasban - Kristian Blummenfelt győzött, dübörög a skandináv triatlonhenger
-
Boston Marathon 2026: John Korir pályacsúcsa, női címvédés és a Tough Ruck hátizsákolás
-
Boston maraton másképpen - TOUGH RUCK 42 km hátizsákolás
-
Medvetámadás katonai gyakorlaton Alaszkában: két katona megsérült, a medvespray életet mentett
-
A világ legnagyobb hősei - Terepgyerek táborok, ahol mindenki hős
-
Törőcsik Zsófia 105 méteres világcsúcsa rekordértékű szabadtüdős merülés
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Best Ranger Competition 2026: három nap extrém terhelés, minimális alvás, maximális bajtársiasság – a 75th Rangers újabb diadala
24 ápr. 2026
-
Életünk kihívásai - gondolatok a Lanyard Trophy kapcsán
19 nov. 2025
-
Medvetámadás katonai gyakorlaton Alaszkában: két katona megsérült, a medvespray életet mentett
21 ápr. 2026
-
Boston maraton másképpen - TOUGH RUCK 42 km hátizsákolás
21 ápr. 2026
-
Skimo (ski mountaineering) – a kerékpározás vad téli unokatestvére (+video)
17 febr. 2026
-
Csongor Balázs és a bikepacking - TransBalkan Race TBR interjú
11 nov. 2025
-
Norvég Ironman roham Texasban - Kristian Blummenfelt győzött, dübörög a skandináv triatlonhenger
24 ápr. 2026
-
Vegan Summit - vegán csúcstalálkozó
25 nov. 2025
-
Összefogtak a világbajnokok, olimpikonok és az ország apraja-nagyja Barlahidán az orgona megmentéséért
11 nov. 2025
-
Csongor Balázs és a bikepacking - TransBalkan Race TBR interjú
11 nov. 2025
-
Életünk kihívásai - gondolatok a Lanyard Trophy kapcsán
19 nov. 2025
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Dévai Attila és az extrém triatlon, a dupla Ironman, az UTH és az Elite Challenge (+videó)
23 nov. 2025
-
Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
16 febr. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Ultra, ultrafutás, ultra terepfutás
10 febr. 2015Hozzászólás: Hozzászólás
Edzések, felszerelések
-
SALOMON EXO 3/4 futónadrág19 dec. 2008
-
Teszt: Mondraker Finalist Pro 2011, 2. felvonás - a terhelés13 aug. 2012
-
Nyílt vizi úszás 1.03 dec. 2008



