2014 augusztusban Ironman versenyt rendeznek a fővárosban
Hazai idő szerint péntek hajnalban a globális sportélet igazi nagyágyúja tette be a lábát Magyarországra. A világ egyik legpotensebb és leggazdagabb, profi alapokon működő sportszervezete, az Ironman márkát birtokló, floridai székhelyű World Triathlon Corporation (WTC) jelentette be, hogy augusztus 23-án Budapesten féltávú (1,9 kilométer úszás, 90 kilométer kerékpár, 21,1 kilométer futás), azaz Ironman 70.3-as versenyt szervez.
(Jó néhány országban szerveznek egyébként azonos távú erőpróbákat, ám az Ironman márkanevet elméletileg az amerikai szövetség jóváhagyása nélkül nem lehet használni. A kegyeiket ráadásul igencsak nehéz elnyerni, hogy valaki a körön belülre kerüljön, s rendezővé váljon.)
8027 méteres csúcsot támadhat ma egy magyar hegymászónő
Csúcstámadásra indulhat hétfőn Lesták Erzsébet, aki oxigénpalack nélkül szeretné meghódítani a föld 14. legmagasabb hegycsúcsát, a 8027 méteres Sisapangmát, amelyen még nem járt magyar állampolgár – írja a Blikk.
Erzsébet utolsó bejelentkezésében a 4bakancs.com hegymászóportálnak beszélt arról, hogy az 1-es és a 2-es tábor kiépítése sok erőt vett ki belőlük. A terep nagyon nehéz, rengeteg a gleccserhasadék, ezért lassan tudtak előrehaladni.
Az ITU 2014 évi triatlon és multisport versenynaptára
Az ITU (nemzetközi triatlonszövetség) közzétette a következő év versenynaptárját, amelynek természesen legfontosabb része a World Series. A terepsportokat érintő két legfontosabb nemzetközi esemény a világbajokság és az Európa-bajnokság.
Az ITU tereptriatlon VB dátuma 2014 augusztus 15, helyszíne Németország.
2014 ITU World Triathlon Series:Április 5-6: Auckland, Új-Zéland
Május 17-18: Yokohama, Japán
Május 31-Június 1: London, Anglia
Június 28-29: Chicago, USA
Július 12-13: Hamburg, Németország
Augusztus 23-24: Stockholm, Svédország
Döntő
Augusztus 26-Szeptember 1: Edmonton, Kanada
Extrém Életfa sportfesztivál Mester Bálint győzelmével és különleges gasztronómiai viadallal
Az egész napos sport és családi eseményen belül terepfutó, hegyikerékpár és különleges városi terepfutó (City Trail) verseny is megrendezésre került, de a nap kiemelkedő jelentőségű eseménye a terepduatlon Országos Bajnokság volt, ahol az idei év kiemelkedő terepsportolója Mester Bálint nemcsak megőrizte bajnoki címét, hanem példaértékű versenyzéssel koronázta meg az idei sikersorozatát.

Rendes Csaba bronzérmes lett az aquatlon-világbajnokságon
Rendes Csaba bronzérmes lett a triatlonos világbajnoki sorozat londoni döntőjének egyik előversenyén, a szerdai aquatlon-világbajnokságon.
A magyar versenyző harmadik helyen fejezte be az egy km-es úszást, melyet viszonylag nagy, több mint húsz másodperces előnnyel nyert meg a szlovákiai Varga Richard, mögötte pedig szinte egyszerre vágott neki a futásnak Rendes és a brit Richard Stannard.
Magyar arany és bronz a tereptriatlon Európa-bajnokságon

Az elit kategóriában indult Poór Brigitta U23 világbajnok és Mester Bálint korosztályos világbajnoki bronzérmes, mindketten a X2S Haibike TEAM tagjai. Poór magához képest közepes úszás után nagyszerűen kerékpározott a 22 km hosszú, számára nem igazán kedvező pályán, végül a 6 km-es terepfutáson javuló formáját hozta, így végül 6. helyen ért célba.
City Trail – városi terepfutás
2010-ben volt egy legendás Urban Cross nevű futóverseny, amelyet Budapesten egy üzletközpontban és az azt körülvevő terepen rendezett meg a X2S TEAM. Lépcsők, korlátok, folyosók, mélygarázs, domboldal, járda... ezt az irányt folytatja 2013-tól a CityTrail futás, amely még több élményt és látnivalót kínál a versenyzőknek.
Az első verseny dátuma: 2013 szeptember 15., helyszíne Piliscsaba.
Egy mese arról, mi is a CityTrail...Amikor gyermek voltam még tudtam, mire való a padka. Tudtam, hogy semmi másra nem alkalmas, mint hogy le és fel ugráljak rajta. A sarki stop tábla is csak álca. Valójában hatalmas láthatatlan torony, amiben ott sínylődik a szőke királylány. Azt is tudtam, hogy ugyan ki rakna padokat leülni a város különböző pontjaira: Azok védelmi és felemás korlát funkcióban vannak ott. Egyfelől jó, ha van egy hely, ahol két léc közt át lehet bújni, másfelől, meg mint köztudott, fogócskánál, ha ránk tör az ellen kulcsfontosságú stratégiai szerepe van.
Magyar terepfutók a masters világbajnokságon
13. alkalommal rendezik meg a Masters Hegyifutó Világbajnokságot. 2013.augusztus 31-én Csehországban három magyar sportolóért is szoríthatunk. A hazaiaktól jó eredményeket remélünk,bízva abban, hogy sikerül megismételniük Gerlei Tamás 2010-es sikerét, aki akkor az M40-es korosztályban világbajnok lett. Sajnos ő most nem tud rajthoz állni, de követői szintén esélyesek.
A Masters/Veterán Hegyifutó Világbajnokságon 5 évenkénti korcsoportokban értékelik a versenyzőket. Sági József(VISE-VÁC), az M40-es korosztályban fog versenyezni, míg Somogyi Károly (IKARUS BSE) és Nagy Róbert (Ózdi Teknőc Futóklub) az M45-ben futnak majd.
Tandemes világrekordot állítottak fel magyar kerékpárosok
Esélyegyenlőségi tandem kerékpáros sebességi világrekordot állított fel szombaton Nagy György kerékpárversenyző és vak sporttársa, Kovács Margit az M0-ás körgyűrű déli szektorának új szakaszán. A sportolóknak 95 kilométer per órás sebességre sikerült felgyorsulniuk kerékpárjukkal.
Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke azt mondta: korábban nem volt példa arra, hogy hiteles, mért körülmények között bárki tandem kerékpárral sebességi rekordot állított volna fel.
Polar RCX5 pulzusmérő sportóra teszt
Elöljáróban az óráról. Mint már az elején írtam ez egy multisport óra, amit szó szerint kell érteni, hiszen több mint 10 féle sportoz használhatjuk, persze mindezeket csak megfelelő kiegészítőkkel. Én az órát triatlon edzéseken és versenyeken használtam és gyűjtöttem az információkat mind a felszerelésről mind pedig a magam állapotáról. Több féle színben létezik ez a típus, mint például Black, Red és Yellow. Az utolsó inkább a limitált szériás a Tour de France-ra lett kidobva. Én a Black színt választottam és a GPS-es csomaggal.

Maga a szett ezekből az egységekből áll. Egyszer az óra az RCX5, egy G5-ös GPS jeladó, egy H2-es pulzus jeladó és hozzá a textil mellkas pánt és egy Datalink, mellyel a számítógépre küldhetjük az adatokat elemzés céljából (nincs a képen). Az adatokat a Websync segítségével feltöltjük és a polarpersonaltrener.com oldalon pedig meg is tudjuk jeleníteni, nézni és elemezni.



