XTERRA Dánia - előzetes
XTERRa DenmarkSzombaton második alkalommal rendeznek Dániában XTERRA futamot. Idén
magyar versenyzõ is indul és komoly esélyekkel száll harcba az
elsõségért. Erdélyi Eszter (X2S TEAM - YASEC) neves ellenfelekkel
találkozik majd, de többségüket már ismeri korábbi versenyekrõl, ahol
rendre elõttük végzett. XTERRA Crested Butte - igazi hegyi terepen
Melanie McQuaidAz ötödik alkalommal megrendezett verseny immár az egyik legszebbnek számontartott esemény az Egyesült Államokban. Idén több, mint 200 induló mérkőzött meg a kihívásokkal teli pályával, Coloradó állam közepén. A versenyen több meglepetés eredmény is születette, ami igencsak érdekessé teheti az XTERRA szezon elkövetkeő szakaszát. XTERRA terepduatlon Dél-Afrikában
Xterra Knysna A Knysna Oyster Festival keretében került megrendezésre a dél-afrikai Xterra terepduatlon futama, ahol a legnagyobb helyi versenyzők csaptak össze - kivéve Dan Hugo-t, aki az Xterra amerikai bajnokságon elszenvedett balesetéből lábadozik. komoly nemzetközi mezőny hiányában a papírforma érvényesült. Conrad Stoltz az újító
Conrad Stoltz ismét a legjobb formáját mutatta a technikás pályán - noha szavai szerint a kőkemény szakaszokon még most is tanulónak számított. De mert és nyert, mert mint mondta 'nem mondhatom minden egyes nehéz terepre, hogy ezen végem lesz - egyszerűen nekivágok és a tőlem telhető legjobbat hozom ki magamból'. XTERRA duatlon Dél-Afrikában
A dél-afrikai versenysorozat következő állomásán, Knysna-ban egy kemény terepduatlon várja a versenyzőket július 12.-én. Hasonlóan a triatlon versenyekhez itt is lehetőség lesz egyéni és váltóversenyben indulni. A távok és a pálya leginkább a X2S hollókői terepduatlonhoz hasonlítanak - igaz jóval több vizes, sáros szakasszal. Személyes élmények egy újonc Európa-bajnoktól
Nagyon szerettem volna
nyerni, de azért mindig álomként lebegett a szemeim előtt, nem hittem, hogy
valósággá válik.
A verseny előtt egy hetet
Szombathelyen töltöttem Ziskó Balázséknál, aki rengeteg dolgot mesélt és
tanított a bringázással kapcsolatban. Sokat fejlődtem, de ami a legfontosabb,
hogy olyan magabiztossággal engedett el, hogy bármilyen rajtvonalhoz állítanak
is oda, én a nyerésért versenyeztem volna.
Erdélyi Eszter XTERRA Európa bajnok!
Erdélyi EszterErdélyi Eszter többszörös magyar bajnoknőnk 2007 XTERRA tereptriatlon Európa-bajnoka lett Olaszországban, Szardínia szigetén. Az 1500 m tengeri úszásból második hölgyként jött ki a vízből, de ez a több, mint 200 fős mezőnyben is még a 36. helyet jelentette.Egy könnyű XTERRA...
Tamecula'Minden kezdőnek és országúti versenyzőnek figyelmébe ajánlom ezt a versenyt, ha könnyű és egyszerű pályát keresnek.' - Conrad Stoltz szavai a tameculai XTERRA bajnoskágról. Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy ami neki könnyű, azért még óriási kihívás. Erdélyi Eszter az XTERRA világkupa futam dobogójának 3. fokán
XTERRA SA Nagy várakozás előzte meg a triatlon „nehézsúlyú” próbájának futamát, mert nemcsak Magyarország többszörös magyar bajnoka, Erdélyi Eszter állt rajthoz a X2S TEAM-YASEC csapat tagjaként, ezen a technikás, emberpróbáló pályán, hanem Conrad Stoltz is újra az XTERRA szorítójába lép. Erdélyi Eszter kiemelt versenyzőként Dél-Afrikában
A dél-afrikai média a következőket írja:
Erdélyi Eszter (25) profi triatlonista és az amerikai Hannah Cornett (25) egyaránt a dél-afrikai XTERRA futamon mutatkoznak be, amikor rajthoz állnak a grabouwi pályán szombaton. Eszter igazán feszült, hiszen ez az első dél-afrikai útja és az első teljes éve az XTERRA sorozatban.
H-TRIATHLON EXTREM TOUR 2007
Szlovák terep verseny sorozat. 2 tereptriatlon, 2 MTB és egy terepfutó verseny, Magyarországhoz egészen közel. A tereptriatlon pályák nagyon izgalmasak, technikásak és szépek.
A mezőny elég kemény, főleg a 40 feletti korosztályban vannak hihetetlen fazonok. Tavaly a szlovák terepduatlon bajnokságon volt alkalmunk versenyezni néhány 'öregfiú'-val. Nagyon tudnak menni...
Dobogós magyar helyezések a tereptriatlon világkapa futamon Görögországban: Poór Brigitta, Mester Bálint, Horváth Zsolt
Poór Brigitta 6. a kontinens legjobbjai között
A mezőnyben az utóbbi évek legjobbjai sorakoztak fel, világ- és Európa-bajnokok és olimpikonok, köztük az idén visszatérő francia Nicolas Lebrun és a sífutó olimpikon cseh Helena Erbenova.



