Poór Brigitta világbajnoki pontszerző helyen a Spanyolországi extrém tereptriatlon versenyen
A fiatal magyar versenyző (idén az „Év extrém sportolója”) nagyon jó kezdés után, a triatlonra jellemző tömegjelenetben egy rossz irányváltás miatt úszás közben hátrányba került, így azokkal az ellenfeleivel lépett együtt a partra, akiket általában 1-2 perccel megelőz.

Magyar korosztályos bronzérem a Las Vegas-i XTERRA tereptriatlon futamon
Az XTERRA extrém tereptriatlon egyik legkülönlegesebb futama a Las Vegas melletti sivatagban megrendezett verseny. A táv a szokásos: 1500 m úszás, 35km terepkerékpározás és 10 km terepfutás. Az idei futamon Molnár Dániel korosztályában bronzérmet szerzett.
A győzelmet az amerikai Josiah Middaugh és a skót Lasley Paterson szerezték meg.
Hosszútávú tereptriatlon versenyek a 2013-as naptárban (+videó)
A tereptriatlon néspzerűsége évről évre nő a világ minden táján. Ennek egyik jele, hogy az egyre hosszabb távok teljesítése is vonzza a versenyzőket akár egyéniben, akár váltóban. Az Ironman hosszúságú versenyekre is van példa, de azok egyelőre még túlságosan is hosszúak, hiszen a verseny jellege miatt közel kétszer annyi idővel lehet számolni, mint a távnak megfelelő országúti verseny esetén...

A naptárban szerepel Új-zéland, USA, Nagy-Britannia, Spanyolország, Németország, Magyarország,...
Új-zéland mindig is a triatlon egyik fellegvára volt, az XTERRA versenysorozat egyik leglátványosabb futamát is évek óta itt rendezik meg. 2013-ban a kalandkeresők a XTERRA MOTATAPU hosszútávú tereptriatlon futamon próbálhatják ki felkészültségüket.
Európai tereptriatlon sorozaton bizonyíthatnak a magyar sportolók 2013-ban
Poór Brigitta, Boronkay Péter tereptriatlon világbajnokok és Száraz Dénes, Pindroch Csaba színészek is készülnek az új kihívásra.

Renato Bertrandi az Európai Triatlon Szövetség (ETU) elnöke és az Island Group vezetője Sandro Salerno aláírták azt a szerződést, amely szerint 2013-tól hivatalosan is „Európai Tereptriatlon Sorozat” néven Európában is elindul a világ egyik legdinamikusabban fejlődő sportágának a hivatalosan is támogatott éves rendszere.
XTERRA Európa Tour 2013 - izgalmas, új helyszínekkel
Az XTERRA 2013-ban tovább szinesíti az eddig sem unalmas és eseménytelen versenynaptárat. Új helyszínek és felfrissített régebbi pályák jellemzik az évadot, amelynek első, nem végeleges besoztását itt közöljük első ízben.

A tereptriatlon szerelmeseinek az XTERRA futamokon kivül még legalább 2 nagy nemzetközi eseménnyel lehet számolni: ITU Tereptriatlon VB Hollandiában és ETU Tereptriatlon EB Ausztriában (erről itt írtunk korábban).
Lássuk a naptárat:
Wolfgangsee Challenge az alpesi tereptriatlonok legnagyobb versenye
9. alkalommal rendezték meg a Wolfgangsee Challenge nevű tereptriatlon fesztivált és egyben az osztrák bajnokságot a festői szépségű hegyek között. A táv és a terep, mint mindig, most is csodálatos és nehéz volt.

A versenyt szoros küzdelem jellemezte, a férfiaknál végül a célszalagot Max Renko szakította át, a hölgyeknél pedig Dominique Angerer. A magyar színeket idén Mester Bálint képviselte, aki a többszörös technikai problémák ellenére összetett 23., kategória 5. helyen ért célba.
Magyar sikerek az XTERRA tereptriatlon csehországi világkupafutamán
A legrégebbi európai XTERRA futamon ismét magyar sikerek születtek. Mester Bálint (X2S Haibike TEAM) és Medgyes Gábor (Bike Zone) mindketten 4. helyet szereztek a korosztályos versenyben, miközben az összetett versenyben is a legjobbak között értek célba.
A versenyt a világbajnok és többszörös Európa-bajnok francia Nicolas Lebrun és a többszörös sífutó olimpikon cseh Helena Erbenova nyerte.
A tereptriatlon népszerű sport, a májusi ITU világbajnokságon és XTERRA futamon már 500 felett az indulók száma
Az első ITU és XTERRA közös szervezésű világbajnokságon az előnevezések száma tegnap átlépte a 500-as határt! A május 16-19. között megrendezésre kerülő versenyen nemcsak a profik, hanem az amatőrök is rajthoz állnak minden kategóriában - külön futamban a parasportolók, akik tavaly Spanyolországban indulhattak első ízben ilyen versenyen.

Természetesen a legnagyobb csapatot a házigazda US állítja ki, közel 300 versenyző áll rajthoz az USA 38 államából. A tavalyi spanyol versenyhez hasonlóan az házigazdák szeretnének minél több győzelmet megszerezni, ezért fantasztikus szervezéssel felkészítést, edzőtáborokat, tanácsadást és kedvezményeket biztosítanak az amatőr sportolókn ak is!
A rákot legyőző XTERRA világbajnok Jamie Whitmore ismét a legkeményebb terepen
Ausztrál és svájci győzelem a csendes-óceáni hadszíntéren - XTERRA Guam, világkupa futam
A II. világháború legendás és már-már mitikus hadszínterén, Guam szigetén évek óta a világ egyik legkülönlegesebb versenyét rendezik – az XTERRA tereptriatlon világkupa futam egyedülálló terepen vezető, a nemzetközi mezőny legjobbjait felvonultató esemény, az éves sorozat „koronaékszere".

A versenyen ismét rajthoz állt a korábbi többszörös világbajnok, Jamie Whitmore, akinél 2007-ben áttételes rákot diagnosztizáltak. 2 év kemény közdelem, műtét és kúra után Jamie egyre erősebb és élettel telibb lett, életet adott egy egészséges ikerpárnak, majd 2011-ben elkezdett edzeni. Még nincsen formában, de egyre komolyabb célokat tűz ki maga elé. Ezért is indult az egyik legnehezebb XTERRA versenyen.
Elkezdődött az XTERRA szezon Stoltz és Van Huyssteen győzelmével
Az idei év első extrém tereptriatlon világkupafutama, az XTERRA Totalsport SA hatalmas fesztivál keretében zajlott le Dél-Afrikában, ahol nemcsak a közel 1200 induló, hanem a több világsztárt felvonultató mezőny is jelzi, a sportág nemcsak a kivételezettek sportja.

2012-ben, az olimpiai évében még nagyobb szükség van a szokatlan, kalandot és élményt jelentő, nem behatárolt sportokra.
Az első futamon kiélezett csatában a 4-szeres XTERRA világbajnok Conrad Stoltz szerezte meg a győzelmet Stuart Marais előtt. A dobogó harmadik fokára a helyi fiatalok bálványa, Dan Hugo állhatott. Szoros versenyben az utolsó métereken maradt le a dobogóról a különleges kalandjairól híres német Nico Pfitzenmaier.
Az XTERRA és az ITU közös programjában az olimpia új versenyszáma a tereptriatlon
A tereptriatlon – amelyben Lance Armstrong is egyre többet versenyez - népszerűségének növekedését mutatja, hogy hosszú évek ellentétei és háttérbeszorítása után a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) tegnap aláírta a hosszú távú megállapodást az XTERRA sorozattal való együttműködésről.
Ennek első állomása az idei ITU tereptriatlon világbajnokság lesz, amelynek az XTERRA sorozat egyik állomása ad helyet Pelham-ban (Alabama) május 19.-én. Ugyanakkor az ITU és az XTERRA közösen nyilvánították ki a szándékot, hogy a 2016-os olimpiai játékoktól kezdve a tereptriatlon is helyet kapjon.

Flavin7 Tereptriatlon egyéni Országos Bajnokság és terepfutó verseny
A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége bizalmat szavazott az Egri Triatlon Klubnak azzal, hogy megbízta egyesületünket a 2013. évi Tereptriatlon Országos Bajnokság megrendezésével. Ezt a megbízást mi az eddigi – több mint 22 éves - szervezőmunkánk elismerésének vesszük, és ennek igyekszünk is maradéktalanul megfelelni, hiszen Eger – szűkebb hazánk – nem bővelkedik a különböző sportágak országos bajnokságainak megrendezésében.



