Sylvain Chavanel (Cofidis, sárga trikó):
"A
szakasz elején nem éreztem túl jól magam, de útközben egyre jobban
lettem. Eldöntöttem, hogy az utolsó hegyen mindenképpen akciózni fogok,
ebben az olasz Cunego is a segítségemre volt, akivel megszöktünk és
szépen vitte a tempót. Sajnos túl messze volt még a cél ahhoz, hogy
hazaérjünk, így megfogott minket az üldözősor, de még így is átvetem
összetettben a vezetést. Tudom, hogy a holnapi, Mount Ventoux hegyi
befutó nagyon kemény lesz, de azt is látom, hogy meg tudom nyerni a
Párizs-Nizzát, így mostantól a győzelemért hajtok. Egyébként ez az első
alkalom a karrierem során, hogy a sárga trikót viselhetem és nagyszerű
érzés. "
Kjell Carlstrom (Liquigas, Etapgyőztes):
"Reméltem,
hogy hazaérhetünk és így is lett. Lhotellerie az utolsó hegyen többször
is akciózott, nem volt könnyű követnem és egyszer volt egy nagyon nehéz
pillanatom is, amikor azt hittem leszakadok. A fináléban próbáltam
nyugodt maradni és tenni a franciára a kereket. Már az utolsó
lejtmenetben is csak a sprintre gondoltam és végül bevált a taktikám."
Clément Lhotellerie (Skil-Shimano, hegyi összetettben vezető):
"A sprint a gyenge pontom. Az első nap során sok időt vesztettem és ma azért akcióztam, hogy sikerüljön ezt visszanyernem és előrébb kerülni összetettben. Miután második lettem a Ruta del Sol körversenyen, azóta igencsak megnőtt az önbizalmam. "
Csütörtökön az idei Párizs-Nizza király etapjára kerül sor, melynek végén 1500 m magasban, a legendás Ventoux hegyen lesz a befutó. Erről a szakaszról 15:00-tól írásos ÉLŐ KÖZVETÍTÉST olvashattok a velo.hu honlapon.