Az egykori olimpiai bajnokot, olasz csapata, a Felt International azonnal hatállyal felfüggesztette. Ennek oka egy négy hónapos felfüggesztett börtönbüntetés, melyet Martinez az egykori feleségén elkövetett bántalmazásnak köszönhet.
Miguel Martinez elfelejtette tájékoztatni csapatát az ellene folyó eljárásról. A felfüggesztett börtönbüntetésnek köszönhetően nem kell ténylegesen börtönbe vonulnia, de ebben a négy hónapban semmiféle szabálysértést nem követhet el. E mellett Franciaországot sem hagyhatja el, ami egy nemzetközi versenyző számára igen kellemetlen. A francia AFP hírügynökség jelentése szerint, Martineznek már korábban, két évvel ezelőtt is meggyűlt a baja a hatóságokkal szintén bántalmazás miatt.
Egy kis visszapillantás a múlt nagy hegyikerékpárosaira, egy igen kiábrándító képet mutat. Martinez volt 1996 és 2000 közt a meghatározó egyéniség a mountainbikosok közt. Világkupák, világbajnokság, olimpiai bronz és arany, egyszóval mindent megnyert. Ezt követően országútra váltott, de a „kiruccanás” nem hozta meg a várt sikereket, így rövid kihagyás után ismét mountainbike-ra ült, de nem tudta régi formáját hozni. Ismét kis kihagyás, majd idén visszatérés a Felt színeiben. Martinez egykori legnagyobb ellenfelei: Christoph Dupouy, öngyilkos lett. Michael Rasmussen-t kizárták a Tour-ról, Filip Meirhaeghe-t elkapták EPO-val, Jérome Chiotti maga vallotta be az EPO használatot, és az egykori kétszeres világbajnok Roland Green mély depresszióba zuhant miután „kiégést” (Bornout) diagnosztizáltak nála…
Vajon ki lesz a soron következő?
Forrás: velo.hu