Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

2017 után is marad itthon a Forma-1

  • Állapot: Archív
lotus-e21A kormány támogatja, hogy 2017 és 2021 között is megrendezzék itthon a Forma-1 Világbajnokság Magyar Nagydíjat – az erről szóló kormányhatározat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg. Az évente fizető jogdíj összegét is rögzítették.

A határozat szerint a 2017-ben fizetendő jogdíj 38 millió 297 ezer 764 amerikai dollár, az utána következő években pedig az összeg az előző éves jogdíj 7,5 százalékával emelkedik.

25 febr. 2013 0 comment
(0 szavazat)
 

 

A jogszabályban benne van az is, hogy a jogdíj fizetéséhez szükséges állami támogatást minden évben biztosítják, az ehhez szükséges forrás fedezetét pedig betervezik az adott év költségvetésébe a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011-es törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével.

A Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezéséhez szükséges támogatásnál a Formula One Administration Ltd. és a Hungaroring Sport Zrt. közötti szerződést veszik alapul. A támogatásért a rendezői jogdíj kifizetésének fedezetét biztosító költségvetési fejezetet irányító miniszter valamint az államháztartásért felelős miniszter felel.

Szerző: hvg.hu

Bővebben... https://hvg.hu/sport/20130225_forma1_jogdij_tamogatas#rss

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Úton hazafelé. 42 óra, 2 kintalvás, 50+ km, vadállatok testközelből, régi romok és titkos helyek... emlékezetes túra volt. – hálás
Ha érdekel mi történik az esőerdőkben és még segíteni is akarsz: https://t.co/oWxgQyhVNO https://t.co/oWxgQyhVNO
A 2. napon közel 30km volt a táv, ebből a fele úttalan úton... és két hatalmas tirkos helyet is bejártunk. Tényleg… https://t.co/vbehYy74hy

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)