A kontinens legjelentősebb multisporteseményén közel 300 profi és amatőr állt rajthoz, akik az év eleje óta a kupafutamokon elért eredményeik alapján nyertek indulási jogot. Nehéz és látványos pálya várta a versenyzőket, az őszi erdő színpompás látványával és hangulatával – Utah állam egyébként is híres a fantasztikus színeiről. Lebrun, aki a francia Alpokban nőtt fel és onnan indult versenyzői karrierje (duatlon, triatlon, téli triatlon sportágakban is a világ legjobbjai között tartják számon), elemében érezte magát: „Az én pályám volt, már a kerékpáron is éreztem, noha Conrad messze előttem járt – de tudtam, hogy utol fogom érni.”
Conrad Stoltz úszás után még csak az üldöző bolyban érkezett a depóba - Seth Wealing közel 1 perccel megelőzött mindenkit. Lebrun 2 perccel lépett partra Stoltz mögött. A dél-afrikai kerékpáros fenomén hamar átvette a vezetést, az ő pályája volt: technikás, nehéz, de mégis gyors.
Stoltz lassan, de folyamatosan növelte előnyét a többiekkel szemben – a táv felétől Lebrun robbantott és maga mögött hagyta a többi versenyzőt, elkezdte a felzárkózást. A 30 km alatt 950 szintet másztak meg és 600-t ereszkedtek a versenyzők, ami Lebrunnak kedvezett, mert a lejtőzésben Stoltz messze kimagaslik a mezőnyből.
A francia versenyző fokozatosan közelítette meg az élen álló olimpikont – kedvezett számára a pálya, hiszen kevés volt benne a nehéz downhill szakasz, amiben Stoltz nagyon erős. A futás hasonlóan „mászós” volt és itt megint a francia volt előnyben, de még így is csak a táv felénél tudott az élre kerülni, ahonnan már nem adta ki a kezéből a vezetést. A legjobb amerikai – és ezzel az amerikai bajnok - a bronzérmet megszerző Josiah Middaugh lett.
A hölgyeknél Melanie McQuaid győzelmét szinte biztosra lehetett venni – annak ellenére, hogy egy új edzésprogramot próbált ki, ami teljesen kikészítette. A hegyikerékpár profi Shonny Vanlandingham ezt ki is használta volna, de defektet kapott és az izgalomtól kapkodva nem tudott elég gyorsan javítani! Hiába futott 3 perccel jobbat kerékpáros létére, mint a kanadai sportoló, így is majdnem 1 perccel utána ért célba. A legjobb európai hölgyként a 4.helyre futott be az osztrák Carina Wasle.
Az eseményt gyerekversenyek, kutya akadályverseny, terepjáró bemutatók és más outdoor programok színesítették, a koncertek és az életmód kiállítások mellett. A sportág és a sportolók minden figyelme mostantól az októberi világbajnokságra összpontosul, hiszen nemcsak az év legnagyobb eseménye lesz, hanem eldől, hogy sikerül-e valakinek elsőként 4. világbajnoki címet is szerezni.
Férfiak
1 | Nico Lebrun | 35 | Digne-les-Bains, France | 2:21:57 |
2 | Conrad Stoltz | 35 | Stellenbosch, South Africa | 2:22:49 |
3 | Josiah Middaugh | 30 | Vail, Colorado | 2:26:08 |
4 | Mike Vine | 35 | Victoria, B.C., Canada | 2:26:40 |
5 | Seth Wealing | 30 | Boulder, Colorado | 2:30:44 |
Nők
1 | Melanie McQuaid | 36 | Victoria, B.C., Canada | 2:48:37 |
2 | Shonny Vanlandingham | 40 | Durango, Colorado | 2:49:24 |
3 | Lesley Paterson | 28 | Sterling, Scotland | 2:50:34 |
4 | Carina Wasle | 24 | Kundl, Austria | 2:51:00 |
5 | Jenny Smith | 36 | Westport, New Zealand | 2:55:23 |
Fotó: XTERRA
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/archivum-menu/item/604-vilagbajnokok-csataja-az-xterra-bajnoksagon-lebrun-es-mcquaid-gyozelme#sigProId8d89a748af