Megkérdeztük olimpiai kerettag versenyzőinket, milyen formában érzik magukat a verseny előtt és milyen helyezést várnak maguktól?
Szabó Zita:
- Az utolsó görög verseny után eleinte itthon készültem, majd
elutaztunk Alanyába. Egy hetet töltöttünk el a Török Riviérán, ahol
28-30 fokban tudtunk egy kicsit készülni a mexikói melegre. Itt
indultam múlthét szerdáján a záró Európa Kupa futamon. A verseny jól
sikerült, ugyan egy kicsit bátrabban is versenyezhettem volna, de a
verseny előtt kisebb megfázással küzdöttem, így nem mertem kockáztatni.
A mexikói pályán a rajtlistát elnézve valószínű, hogy lesz egy kisebb
első sor (remélem csak 6-8 fő) és egy nagy második boly. Ezen a sík
pályán a futás fog dönteni. Szeretném ha a végre egyre inkább javuló
futóformám csúcsra érne a hétvégén. Remélem ez pedig elég lesz az idei
év legjobb VK helyezésem megdöntésére.
Walkó Andrea:
- Alanya után bizakodóan utazom Cancunba. Mindenképpen egy 20. hely körüli eredményt kell elérnem, ezzel elégedett lennék.
Kuttor Csaba:
- Vasárnap részt vettem egy 10 km-es futóversenyen, ahol 31:30-as időt futottam. Ez az egyik legjobb eredményem. Az úszással nincsenek gondjaim, az első bolyban szeretnék partot érni. A cancuni verseny nem a bringáról szól, futóverseny lesz a végén. Az első 20-ban szeretnék végezni.
Előzetes tervek szerint Lipták Tamás is a csapattal utazott volna, sajnos miatt kénytelen volt lemondani az utat. A Világkupán indul még Nix Levente, az UTE versenyzője, aki edzőjével Horváth Lászlóval már vasárnap elutazott a helyszínre.
Nagyon fontos lenne, hogy a három olimpiai kerettagunk 20. hely körül végezzen, mert így marad reális esélyük az olimpiai kvalifikációra. Drukkolunk értük!


November 4-én rendezik meg az utolsó előtti világkupa futamot a mexikói Cancunban. A futomokat élőban is nyomon lehet követni a 
