Az erősítő edzés csökkenti a nőknél a cukorbetegség kialakulásának valószínűségét
A vizsgálat során százezer nővér egészségi állapotát követték nyolc éven át. A PLoS Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint a súlyemelés, a fekvőtámasz és a hasonló izomerősítő gyakorlatok hatása hozzáadódik a kardioedzések – már ismert – jótékony hatásához, így tovább csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.
Az xterrások futnak, tekernek, hogy segíthessenek
A „24 óra egy mosolyért” elnevezésű jótékonysági esemény részleteiről a váradi Lotus Center bevásárlóközpontban számoltak be a szervezők, a Bihar megyei Xterra Sportklub tagjai, a Lotus képviselői, valamint dr. Ritli László docens, a nagyváradi Gavril Curtenu Városi Kórház gyermekrészlegének vezetője.
A fiúk és a lányok más összetételű anyatejet kapnak
A Michigan State University kenyai asszonyok tejét vizsgálták. Azt találták, hogy a fiúk zsírosabb tejet kaptak, mint a lányok. A fiús anyák tejének zsírtartalma 2,8 százalék volt, a lányosaké 1,74 százalékos. Ugyanakkor szegényebb anyák lányai zsírosabb tejet kaptak (2,6, illetve 2,3 százalék), mint fiaik.
Növényi csírák - mennyiség helyett érték
Gyakran tapasztalod, hogy az után is szívesen folytatnád az étkezést, hogy sokat ettél? Szervezeted így jelzi, hogy hiába volt kalóriában dús a fogás, tápanyagtartalma meg sem közelítette az igényeidet. Ha ilyenkor újabb, értékes összetevőket nélkülöző élelmiszert veszel magadhoz, az elhízás mellett a vitamin- és ásványianyag-hiányt is kockáztatod.
Drogéria14 - az egészség és tisztaság webáruháza
Minden egy helyen, amire a családjának és háztartásának szüksége van. Havi nagybevásárlásait egy füst alatt kényelmesen elintézheti web-áruházunkban, hiszen így nem szükséges hosszasan sorban állnia a kasszák előtt munka után, vagy épp ezzel tölteni a hétvégét, mi kiszállítjuk Önnek a megrendelt termékeket a kívánt címre.
A legnagyobb előny azonban az, hogy nem szükséges több helyről rendelnie, vásárolnia, hiszen a www.drogeria14.eu oldalon egy rendeléssel minden termékhez hozzájuthat, amelyre szüksége lehet:
Háztartási és vegyi áru, tisztító- és fertőtlenítő szerek Bio tisztítószerek Illatszerek, kozmetikumom Babaápolási termékek, pelenkák Vitaminok, étrend-kiegészítők Gyógyszertáron kívül forgalmazható gyógyszerekMi mindenre jó a gyerekkori zenélés
A Kansasi Egyetem kórházában végzett kutatásba hetven egészséges 63 és 83 év közötti felnőttet toboroztak, akiket hangszeres, zenei tudásuk alapján osztottak csoportokra. A zenészek jobban teljesítettek a kognitív teszteken, mint azok, akik sohasem játszottak hangszeren, illetve nem tanultak kottát olvasni. A teszt által mért agyi funkciók az életkor előrehaladtával hanyatlást mutattak.
Az egész életet átszövő zenei aktivitás olyan kognitív feladat lehet, amely fittebbé teszi az agyat, és könnyebbé teszi az életkorhoz való alkalmazkodást. Mivel a zenélés évekig tartó gyakorlást és tanulást jelent, olyan alternatív kapcsolatokat hozhat létre az agyban, amely kompenzálhatja a korral járó kognitív hanyatlást – mondta Brenda Hanna-Pladdy, a kutatás vezetője.
Csipkebogyó praktikák az őszi edzéseken
Ha a köd felszáll, csak az emlékeztet az őszre, hogy a fák többsége már megszabadult nyári zöld ruhájától, és futás közben piros, sárga, barna és arany színű leveleket rugdosunk az erdei utakon.
Ősz van. A nátha, a fáradtság a salaktalanítás ideje. És mit ad isten, a természet készen nyújtja számunkra az egyik legkiválóbb salaktalanítót: a csipkebogyót.
Bővül a kötelező oltások köre
A lap hétfői cikke szerint az eddig kötelezően felajánlandó pneumococcus néhány éve már térítésmentesen beadható két hónapostól kétéves korig, és a Házi Gyermekorvosok Egyesületének alelnöke szerint a szülők többsége eddig élt is a lehetőséggel.
Jamie Oliver csatát nyert a hamburgeres húspogácsa nagyüzemi gyártói ellen
A szakács és televíziós műsorvezető Jamie Oliver vállalta a gyorsétteremlánc elleni harcot, ezekkel a mondatokkal robbantva ki a botrányt: "Alapjában véve, mi egy olcsó terméket kapunk, amit igazából kutyaeledelnek készülhetne, s mégis az embereknek adják."
Tippek az erős csontokért
A tejtermékek kis mennyiségben csökkenthetik a csontritkulás és a vastagbélrák kialakulását, nagy mennyiségben történő fogyasztásuk azonban növelheti a...
Függőséghez vezethet a magzatként kapott nikotin
A nikotin hatására növekszik az étvágyat fokozó agysejtek termelődése, ez pedig később a cigaretta, az alkohol és a zsíros ételek túlzott fogyasztásához vezet - idézte a Nature tudományos portál a Journal of Neuroscience című szaklapban megjelent tanulmányt[1].
A vegán és a predán étkezés orvosi szemmel
A vegetárius nem eszik húst. Húsnak számít a hal is. A vegán nem eszik semmilyen állati terméket. Igy nem eszik tejet, tejterméket, tojást sem, de sokan nem esznek mézet sem. Hogy mit esznek akkor? Zöldségeket, gyümölcsöket, gabonákat, magvakat, hüvelyeseket, fűszereket, gyógynövényeket, növényi tejeket, növényi zsíradékot, gombákat.
Az a vegán, aki sok tésztát, kenyeret fogyaszt, az lehet, hogy zöldség/gyümölcsöt még sem eszik eleget. Az ő étkezése sem lesz optimális.
Predán az, aki húst is fogyaszt rendszeresen, és/vagy ehhez képest kevés zöldséget/gyümölcsöt eszik. Előfordulhat, hogy húst viszonylag ritkán eszik, de mivel sok tésztát, kenyeret fogyaszt, ezért zöldséget mégis keveset eszik.
A vegán/vegetárius ellentéte nem a húsevő, hiszen minden húsevő fogyaszt növényeket is és többnyire a húsfogyasztás gyakorisága lehet csupán a különbség. Van, aki mindennap többször is eszik húst (reggelire felvágottakat, kolbászt), ebédre főzött és rántott húsokat, este maradék húsos ételeket, de van olyan predán is, aki csak heti 1-2 alkalommal fogyaszt húst összesen.
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 219 vendég és 0 tag böngészi