Tóth Viktor
Merényi Tímea és Szabó Sándor az Év hegyifutói
Hölgyeknél a tavalyihoz képest nem történt változás: Merényi Tímea (Bp. Honvéd) bizonyult a legjobbnak.
Eredményei önmagukért beszélnek: lengyelországi Hegyifutó Világbajnokságon 19. , Zermatt (Svájc) Nemzetközi Hegyimaratoni 3. hely, Hegyifutó Magyar bajnok, Félmaratoni Terepfutó Ob I.
Módosulnak a kerékpárok üzemeltetési műszaki feltételei
2013. december 10-én lép hatályba a 72/2013. (XII.2.) NFM rendelet, amely – egyebek között – a kerékpár kötelező és nem kötelező felszerelésére vonatkozó szabályokat is módosítja.
Mint tudjátok, a kerékpár üzemeltetésének műszaki feltételeit a 6/1990-es KÖHÉM-rendelet határozza meg, most ezt módosították.
A módosítás nagyon esedékes volt, például azért is, mert a KRESZ 54. §-ának tavalyi módosítása óta egymásnak ellentmondó szabályok vonatkoztak a kerékpárosokra.
A következőkben áttekintjük a mostani módosítást.
Tippek az alapozáshoz és a versenyformához
A hosszútávú tervezés, a célok kitűzése elsődleges fontosságú. Nem kell megijedni, ezek a célok nem feltétlenül kell, hogy valamilyen nagy versenyhez / teljesítményhez kapcsolódjanak, ugyanakkor a fejlődéshez és a motivációhoz szükséges egy, esetleg több cél.
A cél lehet verseny teljesítése (itt kiemelten fontos a "mikor"), egy adott táv teljesítése (mindegy milyen sebeséggel), egy tempó elérése (adott táv adott sebeséggel) vagy egyszerűen azt, hogy egy helyre úgy jussunk el, hogy az jól esik (klasszikus példa lehet kezdőknek egy hegycsúcsra felfutás, feljutás vagy egy futóútvonal teljesítése (pl. "Szigetkör")). Természetesen nemcsak futásban lehet gondolkozni, minden sportágnak vannak olyan "mérföldkövei", amelyeket nekünk magunknak kell megtalálni.
Interjú - edzésben Lesley Paterson XTERRA és tereptriatlon világbajnokkal
Rövid bemutatás: Lesley Paterson skót multisportoló, XTERRA és ITU tereptriatlon világbajnok, ITU junior duatlon világbajnoki ezüstérmes, többszörös angol terepfutó bajnok. Civilben pedig tv és mozi forgatókönyveket ír, többek között a HBO csatornának. Jelenleg egy hollywoodi projecten dolgozik.
Futóként és tereptriatlonistaként a legkülönlegesebb és legfigyelemreméltóbb vonása, hogy a profi mezőnyben is a legjobb férfiak futóidejével vetekszik a tempója, ami tekintve a mezőny erősségét (triatlon, duatlon, Ironman, sífutó bajnokok, profi versenyzők, világkupa dobogósok állnak rajthoz) igazán kiemelkedő teljesítmény.
...és persze - mint azt a mellékelt videó mutatja - nem megy szomszédba egy kis humorért...
A cikk folytatása egy edzés cikk, amelyet teljes terjedelemben a decemberi Sportime magzinban lehet elolvasni más edzésleméleti, sportpszichológiai cikkek mellett.
Extrém kihívás terepfutóknak és triatlonistáknak Svájcban - Engadin Swimrun
A leghosszabb úszó szakasz 1600 m, a leghosszabb futó szakasz 7,5 km.
ETU TNatura Európai terepsport sorozat indul 2014-ben
A TNatura sorozat részben az XTERRA, részben az ITU versenyek jellegzetességeit ötvözi, célja a terepsportok népszerűségének növelése és a tereptriatlon, terepduatlon sportágak egyre növekvő táborának új lehetőségek biztosítása.
A magyar versenyzők közül a sorozatban esélyesként vesznek részt Poór Brigitta világbajnok, az "Év extrém sportolója 2012", Boronkay Péter paratriatlon és tereptriatlon világbajnok, Száraz Dénes színész (aki számos terepsportban bizonyította már sportolói tehetségét) és Mester Bálint az utóbbi évek veretlen magyar bajnoka.
Chris Mcormack vs. Lance Armstrong - verseny a kétszeres Ironman világbajnok és a kerékpár legenda között
„Versenyeznék ellene. Nem érdekel, ha nem lenne díjazás vagy nézők, csak mi szemtől szembe, mint két öreg harcos. Lance tett néhány szörnyű dolgot, de emellett fantasztikus teljesítményt nyújtott. Egy igazi versenyző, aki ellen nagy kihívás lenne szerepelni.” – mondta McCormack.
Tizennyolcmilliárdot kap a magyar atlétika
A 18 milliárdos összegből 12 milliárdot fordítanak majd létesítményfejlesztésre, egymilliárd az akadémiai rendszer kiépítésére és műhelyfejlesztésre megy. Az utánpótlás-fejlesztésre 3,2 milliárdot költhetnek majd. A MASZ utánpótlásközpontokat, akadémiákat is kiépít. A Szombathelyi Németh Pál Dobó Akadémia már meg is felelt a szövetség feltételeinek, de a tervek szerint Székesfehérváron, Békéscsabán és Budapesten is lesz egy-egy akadémia.
Nyúlcipőbolt Buda Trail terepfutás
A terepfutas.hu az eseményt szokás szerinti magas színvonalon szervezte. Ez a nevezésre, a versenyközpontra és a pályára is igaz, kevés extra, de ami volt, az 100%-t adott a részvevőknek.
A rajtnál a terepfutás legismertebb alakjai közül többen is felsorakoztak, az előzetes információknak hála mindenki be tudta lőni magának a sebességet, a várható terhelést. 10 órakor indult a 27 km-es futam, 10:30-kor pedig a rövidebb táv.
Balatonman Füred 2014 középtávú triatlon OB
Ezúton is köszönjük a megújuló bizalmat és várunk minden versenyzőt júniusban a balatonfüredi triatlon fesztiválon, Közép Európa talán legszebb pályáján!
Téli Paralimpia Szocsiban, minden rekorddöntés előjegyezve
„100 nappal a kezdés előtt, több közvetítési szerződésünk van, mint a Vancouveri játékok előkészületeinek e szakaszában, ezért vagyunk biztosak a kiemelkedő nézettségben”- mondta a nemrég újraválasztott egykori paralimpikon.
Tereptriatlon és terepduatlon OB 2014
A tereptriatlon OB helyszíne Bánk, dátum a 2014 június 22. A terepduatlon OB helyszíne Piliscsaba, dátuma 2014 szeptember 7.
Növényi csírák - mennyiség helyett érték
Gyakran tapasztalod, hogy az után is szívesen folytatnád az étkezést, hogy sokat ettél? Szervezeted így jelzi, hogy hiába volt kalóriában dús a fogás, tápanyagtartalma meg sem közelítette az igényeidet. Ha ilyenkor újabb, értékes összetevőket nélkülöző élelmiszert veszel magadhoz, az elhízás mellett a vitamin- és ásványianyag-hiányt is kockáztatod.
Európában lesz a 2015-ös IRONMAN 70.3-világbajnokság
A jelöltek közül végül négy helyszín maradt versenyben a vb rendezéséért: a norvégiai Haugesund, Luxemburg fővárosa, a franciaországi Nizza és az ausztriai Zell am See-Kaprun.
Skyrunning World Series 2014 - kevesebb felhő, több égbolt
Mottó: 2014 SWS – Less cloud. More Sky.
A nemzetközi terepfutó versenysorozatok legnagyobb és legszervezettebb eseménye a Skyrunning versenysorozat, amely 2014-ben 15 versennyel várja a világkupa pontgyűjtő versenyzőket.5 SKY, 5 ULTRA és 5 VERTICAL típusú verseny alkotja a sorozatot, amelynek az eseményeit 3 kontinensen rendezik meg.
Hírlevelek feliratkozás
Látogatók
Oldalainkat 363 vendég és 0 tag böngészi



