Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2019. október 24. Csütörtök  Ma Salamon napja van.  

Fábián László lesz a riói olimpia magyar csapatvezetője

  • Állapot: Archív

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége Fábián László sportigazgatót választotta a riói játékokra utazó magyar csapat vezetőjévé.

20 jan. 2016 0 comment   MOB
Fábián László lesz a riói olimpia magyar csapatvezetője Digisport

"Az olimpiai bajnok Fábián László már többszörösen letette névjegyét sportolóként és sportvezetőként egyaránt. Az elmúlt években szoros, jó kapcsolatot épített ki a sportági szakszövetségekkel, a MOB sportigazgatójaként is bizonyította szakmai hozzáértését. Biztos vagyok benne, hogy jól tudja majd vezetni Rióban a magyar olimpiai csapatot" - mondta Borkai Zsolt elnök.

A MOB honlapja emlékeztet rá, hogy a többszörös világ- és Európa-bajnok volt öttusázó már bizonyított csapatvezetőként multisporteseményen, mégpedig a tavalyi, bakui I. Európa Játékok alkalmával, ahol 20 sportágban összesen 196 magyar sportoló állt rajthoz.

Az elnökség a keddi ülésen tárgyalta és jóváhagyta a 2016-os költségvetést - melynek főösszege 14 milliárd 561 720 forint -, és azt a közgyűlésnek elfogadásra javasolta.

A MOB vezető testülete elfogadta a Kiemelt Edző Program (KEP) negyedik periódusának személyi összetételét, amely február 1-jétől 2017. január 31-ig lesz hatályos. Ebben a szakaszban 181-en vesznek részt. A KEP-be kerülő sportszakemberek személyére és díjazására a sportszövetségek tettek - elnökségi döntéssel alátámasztott - javaslatot a program szabályainak figyelembevételével.

A MOB elnöksége 2013-ban hozta létre a programot a MOB által kiemelt sportágak 2013. évi sportfejlesztési elképzeléseinek támogatásáról, továbbá a 2014-től 2020-ig tartó időszakra vonatkozó sportágfejlesztési igények bemutatásáról szóló kormányhatározattal biztosított forrásból, az érintett sportszövetségekkel és sportszervezetekkel együttműködésben.
Az elnökség utánpótlás-nevelési - Sport XXI. programot - és különféle tagozati - szabadidősportot, nem olimpiai sportágakat érintő - támogatásokról, valamint Gerevich-ösztöndíjakról is döntött.

Az elnök zárásként felhívta a figyelmet a február 2-ai MOB-közgyűlésre, melyen többek között beszámoló hangzik majd el a riói felkészülésről és esküt tesz a II. téli ifjúsági olimpiára utazó magyar csapat.

 

Forrás:  MTI | MOB | Fotó: Digisport

 

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Tegnap este az edzés végén áldozatul estem Tamás Szabó fotózásának. Tegnap nagyon kemény volt, külön piros pontot i… https://t.co/nhUqnF7ZiK
Kedves barátom nagyszerű gondolatát támogattam - szülinapra nem magának kért, hanem egy természetvédelmi szervezetn… https://t.co/toiGXsVZJP
Jó reggelt!!!! Lenne mit tanulni sok gazdag embernek. De az alapgondolat mindenki számára fontos és követendő... https://t.co/UyqXZJi6fo

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

A figyelmedbe ajánljuk...

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)