Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

2,3 millió ember halálát okozta 2010-ben egy alapfűszer, a só

só, életmód, egészség, kardiovaszkuláris, szívroham, agyvérzés, szívbetegségA túl sok só az étkezésben 2,3 millió ember halálát okozta világszerte 2010-ben szívroham, más szívbetegség és agyvérzés előidézésével - áll egy nemzetközi tanulmányban.

Szerzői a témáról szóló, a világ különböző térségeiben 1990 és 2010 között született 247 vizsgálat átfogó elemzése révén jutottak erre az adatra, amely szerint a túlzott sózás az összes halállal végződött kardiovaszkuláris betegség 15 százalékáért felelős. A 2,3 millió elhalálozásból csaknem 1 millió - 40 százalék - idő előtti volt, az elhunyt nem érte meg a 70. életévét. A halottak 60 százaléka volt férfi, 40 nő. 

hétfő, 25 március 2013

Őssejt segítségével növeszthetik újra a mellrák miatt kivett mellszövetet

kutatók, nők, mellrák, őssejt, regenerációEgy Japánban kifejlesztett új eljárásnak köszönhetően az emlőmegtartó műtéten átesett mellrákos nők képesek lehetnek "újranöveszteni" az eltávolított mellszövetet. Japán kutatók az érintett nők saját őssejtjeit és más testrészeikből származó zsírszövetet kombináltak és ültettek be az emlőmegtartó műtétkor eltávolított szövetek helyére.

Zsírszövet felhasználásával már korábban is próbálkoztak a mellszövet regenerációjával, de az csak 30 százalékban volt sikeres, mert a legtöbb esetben a zsírsejtek hamar felszívódtak.

Az őssejtek hozzáadásával azonban sikerült 70-90 százalékra növelni a regeneráció esélyét, miután olyan új vérerek jöttek létre, amelyek képesek voltak megfelelően ellátni, fenntartani az új szövetet.

kedd, 26 március 2013

Rengeteg kukoricaszirupot fogyasztanak a magyarok – az OÉTI korlátozná

kukoricaszirup, édesítő, cukorbetegség, üdítőital, kalória, étvágy A kukoricaszirupot élelmiszerekben alkalmazzák édesítőként. A magyarok évi 16 kilogrammot fogyasztanak, ennél csak az amerikaiak esznek többet belőle.

Az Országos Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) szerint indokolt lenne az élelmiszerekben édesítőként alkalmazott, fruktózban gazdag kukoricaszirup fogyasztásának korlátozása. A Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége szerint a fruktózszirup nem felelős a cukorbetegségért – írta a Magyar Nemzet.

kedd, 12 március 2013

Jobban tűrik a stresszt a sokat mozgó gyerekek

fizikai, terhelés, stressz, gyerek, sport, mozgás, egészség, mentálisA testmozgás kulcsszerepet játszhat a gyermekeknél abban, hogy megbirkózzanak a stresszes szituációkkal – derült ki egy új tanulmányból, amely elsőként mutatott ki kapcsolatot a fizikai aktivitás és a stresszhelyzetekre adott hormonális válaszreakció között gyermekeknél.

A Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism című folyóiratban közölt eredmények szerint a fizikailag kevésbé aktív, sokat ülő gyerekeknél jelentősen megnőtt a stresszel összefüggő kortizol hormon szintje, amikor a fiatalok mindennapi stresszhelyzeteknek voltak kitéve. A fizikailag legaktívabb társaik kortizol szintje azonban alig, vagy egyáltalán nem emelkedett meg a hasonló szituációkban.

hétfő, 11 március 2013

Monspart: Mindenkinek szüksége van arra, hogy edzésben tartsa a szívét!

Monspart, Sarolta, masport, mozgás, edzés, sport, MOB, olimpia, egészségMonspart Sarolta szerint szükséges lenne, hogy ne csak Sport Nemzet legyünk, hanem sportoló nemzet is! Ezért a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke mindenkit arra sarkall, hogy sosem késő elkezdeni a testedzést, a sportolást!

"Vannak olyan karcsú alkatúak, akik azt hiszik, hogy nekik nem szükséges mozogniuk. Tévednek. A szívét, azaz a ’motort’ mindenkinek edzésben kell tartania! Kezdésnek nézzünk egy első edzést: például ma, még világosban vagy vacsora után egy órával este sietősen járjunk egy félórát. A lábunk futna, de mi csak gyalogolunk. Egyedül vagy társsal, emberrel vagy kutyával. Aztán ugyanez holnap. A héten négyszer."

kedd, 05 március 2013

A rossz alvás drámai hatással van ránk

alvas-pihenes-egeszseg 400A rossz alvás "drámai hatással" van az emberi szervezet működésére, ami abban jut kifejeződésre, hogy több száz gén tevékenysége módosul napközben az elégtelen alvás következményeként – állapították meg brit tudósok.

A normálisnál kevesebb alvást már korábban is összefüggésbe hozták különféle bajok – szívbetegségek, diabétesz, túlsúlyosság, gyenge agyműködés – kialakulásával, de hogy pontosan mi történik ekkor az emberi testtel, azt eddig nem tudták.

kedd, 26 február 2013

Újabb bizonyítékok a szívbetegség megelőzésére

olivaolaj, olajos mag, szívbetegség, mediterrán, tanulmányAz olívaolajban, magvakban, halban, friss gyümölcsökben és zöldségekben gazdag mediterrán étrend segíthet a szívbetegség és az agyi érkatasztrófa megelőzésében – támasztja alá egy nagyszabású spanyolországi tanulmány.

Korábbi tanulmányok már sugallták, hogy a mediterrán étrendet követő embereknek egészségesebb a szívük, ám ezek a vizsgálatok nem tudták egyértelműen kizárni az egyéb egészségi vagy életmódbeli különbségek hatását. A mostani tanulmány 7500 idősebb felnőtt bevonásával készült, akiknél magas volt a szív- és érrendszeri betegségek kockázata.

kedd, 26 február 2013

Megszakítható a falási rohamok ördögi köre

falás, étkezés, roham, viselkedés. terápia, túlsúlyA normál súlyúak öt százaléka és a túlsúlyosak 40 százaléka szenved rendszeres, kontrollálhatatlan falási rohamoktól. Svájci kutatók szerint a viselkedésterápia segít az evési zavarokon.

A falási rohamokkal járó zavar (Binge Eating Disorder - BED) a legelterjedtebb étkezési zavarok közé tartozik - írják tanulmányukban freiburgi és bázeli kutatók. Az érintettek egyre jobban híznak, amit szégyenérzet és bűntudat kísér. Gyakran szenvednek szorongástól, depresszív hangulattól, fokozódó elszigeteltségtől.

szerda, 27 február 2013

A lassan növő babák kamaszkorukra érik be kortársaikat

kamaszkor, növekedés, születés, testsúly, fejlődésAzon csecsemőknél, akiknek súlya lassan növekedett nyolchetes és kilenc hónapos koruk között lassú testsúlygyarapodást figyeltek meg a szakemberek egészen hét éves korukig, amelyet aztán hirtelen fejlődés követett, míg végül a gyerekek tizenhárom éves korukra beérték a kortársaikat - derült ki egy 11499 gyerek megfigyelésével készített kutatásból.

Az életük első hónapjaiban lassú testsúlygyarapodást mutató babák általában tizenhárom éves korukra érik be kortársaikat - állapította meg egy átfogó brit tanulmány.

A Pediatrics című folyóiratban közölt tanulmány 11 499 olyan gyermek adatainak elemzésével készült, akik az 1990-es években vettek részt egy nagyszabású bristoli vizsgálatban. Az eredmények szerint azon csecsemők, akik a születésüket követő első nyolc hétben lassú testsúlynövekedést mutattak - 507 ilyen eset volt - viszonylag gyorsan behozták a lemaradásukat és nagyjából két éves korukra beérték a velük egykorú babákat. 

hétfő, 25 február 2013

Már biztos: jobb adni, mint kapni

adni, kapni, vásárlás, ajándék, adományA világon mindenütt jobb érzés adni, mint kapni - erre jutottak egy kanadai tanulmány szerzői 126 ország 234 ezer lakosának megkérdezésével.

A válaszadók szerte a világban egybehangzón azt felelték, hogy jó érzés töltötte el őket amiatt, hogy adományoztak. A jelenség éppúgy áll gazdag, mint szegény országokra, ahogy szegényebb és tehetősebb emberre. Nincs különbség a demokratikus és a diktatórikus társadalmakban élők között, és nem számít a korrupció elterjedtsége és mélysége sem.

péntek, 22 február 2013

Inkább pénzt költünk, minthogy életmódot változtassunk

A GfK Hungária Egészséggazdasági Monitorának 2012. évi felmérése szerint a magyar lakosság növelte az elmúlt egy évben egészségmegőrzésre fordított kiadásait. A vizsgálat megállapítja, hogy bár a lakosság nagy része tisztában van az egészségét veszélyeztető fő tényezőkkel, életmódján a gyakorlatban kevéssé változtat.A GfK Hungária Egészséggazdasági Monitorának 2012. évi felmérése szerint a magyar lakosság növelte az elmúlt egy évben egészségmegőrzésre fordított kiadásait. A vizsgálat megállapítja, hogy bár a lakosság nagy része tisztában van az egészségét veszélyeztető fő tényezőkkel, életmódján a gyakorlatban kevéssé változtat.

Alternatív gyógyászati megoldást ötből négyen, prevenciós céllal pedig 15 százalék vett igénybe.

A lakosság egyharmadát jelentő magasabb jövedelmű fogyasztói csoportokban elsősorban a megelőzés és az egészségmegtartás az egészségügyi kiadások fő célja, a lakosság kétharmadát kitevő alacsonyabb jövedelmű lakosság körében viszont elsősorban a betegségek kezelésére és a betegségek melletti egészség-fenntartásra költenek.

szerda, 06 február 2013

A napfény csökkentheti az ízületi gyulladás kockázatát

klíma, nap, gyulladás, ízület, UV, sugárzás, D-vitaminA naposabb klíma csökkentheti az idült ízületi gyulladás kialakulásának kockázatát – vélik amerikai kutatók szerint.

Több mint 200 ezer nő adatainak elemzésén alapuló tanulmányukban a szakemberek úgy vélik, hogy összefüggés van a napfény és az artritisz legsúlyosabb kórformája, az idült sokízületi gyulladás kialakulása között, és a napfénnyel a szervezetben termelődő D-vitamin megvédhet a betegségtől.

Az ízületi gyulladást a szervezet saját immunrendszere okozza, megtámadva az ízületeket. A betegség igen fájdalmas lehet. Gyakrabban fordul elő a nők körében, de nem tudni, mi váltja ki az immunrendszer támadását.

kedd, 05 február 2013
9. oldal / 41

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Úton hazafelé. 42 óra, 2 kintalvás, 50+ km, vadállatok testközelből, régi romok és titkos helyek... emlékezetes túra volt. – hálás
Ha érdekel mi történik az esőerdőkben és még segíteni is akarsz: https://t.co/oWxgQyhVNO https://t.co/oWxgQyhVNO
A 2. napon közel 30km volt a táv, ebből a fele úttalan úton... és két hatalmas tirkos helyet is bejártunk. Tényleg… https://t.co/vbehYy74hy

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)