Minden idők 10 legjobb női triatlonistája
A férfiak után a nők közül is megszavazták a sportág legjelentősebb versenyzőit - nem a legjobbakat, legeredményesebbeket, hanem azokat, akiknek legtöbbet köszönhet a sportág. Lehet vele vitatkozini, de az biztos, hogy a lista nagyon impozáns.
Londoni olimpia - Hyde Park tavában rendezik a triatlon úszást
A Hyde Park tavában, a Serpentine-ban lesz a 2012-es londoni olimpia triatlon versenyének úszó száma. Ez azzal dőlt el, hogy a helyi hatóságok engedélyt adtak egy 3000 férőhelyes lelátó és egy ponton ideiglenes megépítésére. A tavon rendezik majd az ötkarikás játékok nyíltvízi úszóversenyeit is.
A triatlon szövetség is Lausanne-ba költozik
A legdinamikusabban fejlődő olimpiai sportág, a triatlon nemzetközi szövetsége 1989-ben alakult. Az olimpián Sydneyben óriási sikerrel mutatkozott be, s a nemzetközi szövetség ma már 128 tagszövetséget tart nyilván. A szervezet budapesti irodájának vezetői tisztét és a sportigazgatói feladatokat a fiatal Márkus Gergely elismerésre méltó igyekezettel és szakértelemmel látja el.
A paratriatlon olimpiai ügyét támogatják a világ legjobbjai
A brit világbajnok Alistair Brownlee és az amerikai olimpikon Sarah Haskins is csatlakozott az ITU pályázatának támogatóihoz. A pályázat célja, hogy a paralimpia 2016-tól olimpiai sportág legyen. Az ügyben szombaton várható az IPC döntése. Magyar siker az olimpia első napján triatlonban - Dudás Eszter ötödik
Lassan már hagyományosan a triatlonisták küzdelmével kezdődnek az Olimpiák, így volt ez most az ifi esetében is. Mondhatni a lányoknak esélyük volt sporttörténelmet írni, hiszen az Ifjúsági Olimpiák történetének első aranyérmét vihette haza a győztes lány. Ezen a versenyen 32 sportoló között a magyar Dudás Eszter 5. helyezést ért el! Biatlon: Tagscherer jól lőtt, de gyengébben futott
Tagscherer Imre a sílövők 20 km-es, egyéni indítású versenyén szerzett 82. hellyel búcsúzott a vancouveri téli olimpiától, amelynek csütörtöki versenynapján kifejezetten jól lőtt, ugyanakkor a vártnál gyengébben futott.
Téli triatlon - az US bajnokságon Dussault és Smith az aranyérmesek
Az idei US bajnokságot Rebecca Dussault és Brian Smith nyerta, akárcsak tavaly. A különbség többek között az volt, hogy több, mint káétszer annyi induló volt. Mindketten a fantasztikus természeti kincsekben gazdag Colorado állam szülöttei.
Tiszaújvárosban az olimpiai bajnok Kate Allen!
Augusztus 1-9. között már tizenegyedik alkalommal rendezik meg Tiszaújvárosban a TVK Triatlon Nagyhetet. A sportot és a kultúrát kiválóan ötvöző, minden korosztályt „megszólító” eseménysorozat csúcspontját ezúttal is a TVK ITU Triatlon Világkupa jelenti. Erre a megmérettetésre hazánkba érkezik az ausztrál származású, de 2004-ben, Athénban már osztrák színekben olimpiai bajnoki címet kiérdemlő Kate Allen. Eljön Tiszaújvárosba a sportág legendás alakja, a 2000-es világbajnok svájci Olivier Marceau is. Baján is az eső volt az úr - Szalay és Rendes győzelme Baján
Baján sem kegyelmezett meg az időjárás a triatlonistáknak! Ahogy az első fordulóban Tiszaújvárosban és a másodikban Balatonfüreden, úgy a Triatlon Tour ezen a hétvégén rendezett harmadik fordulójában, Baján is az eső volt a főszereplő. Új csillag az olimpiai triatlonban?
Az angol Alistair Brownlee ismét győzelmet aratott az ITU Dextro Energy Triathlon elnevezésű versenyén - ezúttal az osztrák Kitzbühelben. A 21 éves sportoló látványos és agresszív versenyzéssel utasította maga mögé vetálytársait - a spanyol bajnokot Gomezt és a francia Vidalt. Boronkay Péter Triatlon EB aranyérmes
Nyolc ország 25 versenyzője állt rajthoz július 4-én a holteni Paratriatlon Európa-bajnokságon, az ETU történetében ez volt a legnépesebb paratriatlon verseny. A férfi mezőnyben óriási versenyre volt kilátás, ahol az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy Boronkay képes lesz-e megismételni tavalyi teljesítményét, amikor is a dobogó legfelső fokára léphetett.
Kate Allen búcsúja a triatlontól
Kate Allen az athéni olimpia meglepetés győztese idén az osztrák Dextro Energy Triathlon - ITU futamon búcsúzik a triatlontól és a versenyektől. Ausztrál származása ellenére osztrák sporolóként aratta legnagyobb sikereit (az erős ausztrál válogatottba nem fért be) és az alpesi ország hősként is tekint rá.



