Benkó Barbara - ranglistahelyezéséből adódóan - 40. helynél is hátrébb volt kénytelen startolni, de már az első körben a top 10-ben hajtott. Végül a 21. helyre csúszott vissza, amely így is egyike a legjobb női montis eredményeknek a magyar kerékpársportban.
Barbi ráadásul kemény hónapokon van túl: remekül szerepelt a ciprusi Sunshine Cupon, ám később egy vírusfertőzés döntötte le a lábáról, majd edzés közben balesetet szenvedett, pár nappal később viszont már nyerte a hazai Salgótarjáni C2-es XCO versenyt. Két héttel ezelőtt azonban újra baleset érte edzésen, amelynek folyományaként több tucat öltéssel az arcán kellett ma helyt állnia.
A verseny egyébként Jolanda Neff és Gunn-Rita Dahle csatáját hozta. A svájci és a norvég bajnokok szinte végig fej-fej mellett haladtak, ám az utolsó körben a norvég pont akkor hibázott (elakadt az egyik emelkedőn és tolnia kellett egy darabig a kerékpárt), amikor Neff elkezdett komolyabb tempót menni.
A Stöckli versenyzője innentől kezdve nem is adott esélyt vetélytársának, a célig menetelt és megnyerte a versenyt, a harmadik másfél perc hátrányban az országúti világbajnok, Pauline Ferrand Prevot (Rabo-LIV) lett.
Végeredmény:
1 NEFF Jolanda (STOECKLI PRO TEAM)
2 DAHLE FLESJAA Gunn-Rita (MULTIVAN MERIDA BIKING TEAM) + 0:01
3 FERRAND PREVOT Pauline (RABOLIV) +1:39
4 PENDREL Catharine (LUNA PRO TEAM) +2:21
5 LANGVAD Annika (SPECIALIZED RACING) +2:27
6 KALENTYEVA Irina (MOEBEL MAERKI MTB PRO TEAM) +2:54
7 DAVISON Lea (SPECIALIZED RACING) +2:55
8 HENDERSON Rebecca (TREK FACTORY RACING) +3:19
9 GROBERT Helen (GHOST FACTORY RACING) +3:35
10 WLOSZCZOWSKA Maja (KROSS RACING TEAM) +3:36
(...)
21 BARBARA Benko (Focus XC Team) + 7:19