XTERRA Austria - rövid távon magyar győzelem
Poór Brigitta
Egy év kihagyás után
ismét világkupafutamot rendeztek Ausztriában,ezúttal
Klagenfurt közelében Kloipernsee mellett. A hely
adottságai tökéletesek,előre sejthető volt,hogy
a pálya kemény lesz. Nagyon sok X2S versenyeken
edződött magyar nevezett már előre, többségük
a X2S TEAM - YASEC színeiben. Köztük az idei évet
családi okok miatt kihagyó Ziskó Balázs.
Erre sem készült különösebben, de számára
a másoknak nehéz pályák jelentenek
előnyt.
XTERRA Crested Butte - igazi hegyi terepen
Melanie McQuaidAz ötödik alkalommal megrendezett verseny immár az egyik legszebbnek számontartott esemény az Egyesült Államokban. Idén több, mint 200 induló mérkőzött meg a kihívásokkal teli pályával, Coloradó állam közepén. A versenyen több meglepetés eredmény is születette, ami igencsak érdekessé teheti az XTERRA szezon elkövetkeő szakaszát. Conrad Stoltz az újító
Conrad Stoltz ismét a legjobb formáját mutatta a technikás pályán - noha szavai szerint a kőkemény szakaszokon még most is tanulónak számított. De mert és nyert, mert mint mondta 'nem mondhatom minden egyes nehéz terepre, hogy ezen végem lesz - egyszerűen nekivágok és a tőlem telhető legjobbat hozom ki magamból'. XTERRA duatlon Dél-Afrikában
A dél-afrikai versenysorozat következő állomásán, Knysna-ban egy kemény terepduatlon várja a versenyzőket július 12.-én. Hasonlóan a triatlon versenyekhez itt is lehetőség lesz egyéni és váltóversenyben indulni. A távok és a pálya leginkább a X2S hollókői terepduatlonhoz hasonlítanak - igaz jóval több vizes, sáros szakasszal. Hosszútávú XTERRA - X2S TEAM siker
Koller Szilárd az X2S TEAM 'legőrültebb' tagja sikeresen befejezte a hivatalos hosszútávú XTERRA világbajnoki futamot - ráadásul a profik között is szép eredménnyel! A verseny 1,9 km úszás - 90 km MTB - 21 km terepfutás teljesítését jelentette. Szilárd 6 órán belül ért célba. A versenyt Nico Pfitzenmaier nyerte. Személyes élmények egy újonc Európa-bajnoktól
Nagyon szerettem volna
nyerni, de azért mindig álomként lebegett a szemeim előtt, nem hittem, hogy
valósággá válik.
A verseny előtt egy hetet
Szombathelyen töltöttem Ziskó Balázséknál, aki rengeteg dolgot mesélt és
tanított a bringázással kapcsolatban. Sokat fejlődtem, de ami a legfontosabb,
hogy olyan magabiztossággal engedett el, hogy bármilyen rajtvonalhoz állítanak
is oda, én a nyerésért versenyeztem volna.
Erdélyi Eszter XTERRA Európa bajnok!
Erdélyi EszterErdélyi Eszter többszörös magyar bajnoknőnk 2007 XTERRA tereptriatlon Európa-bajnoka lett Olaszországban, Szardínia szigetén. Az 1500 m tengeri úszásból második hölgyként jött ki a vízből, de ez a több, mint 200 fős mezőnyben is még a 36. helyet jelentette.Egy könnyű XTERRA...
Tamecula'Minden kezdőnek és országúti versenyzőnek figyelmébe ajánlom ezt a versenyt, ha könnyű és egyszerű pályát keresnek.' - Conrad Stoltz szavai a tameculai XTERRA bajnoskágról. Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy ami neki könnyű, azért még óriási kihívás. XTERRA FRANCE - TOUR 2007
XTERRA Dél-Afrika, Conrad Stoltz megrázta a mezőnyt
Conrad Stoltz A kétszeres világbajnok mindenkit meglepett a dél-afrikai világkupa futamon. Bár nem is az elsők között lépett a partra, de hihetetlen sebességgel a pálya első nehéz szakaszán utolérte az élbolyt – és nem is engedte ki kezéből a kezdeményezést késöbb sem.
Erdélyi Eszter az XTERRA világkupa futam dobogójának 3. fokán
XTERRA SA Nagy várakozás előzte meg a triatlon „nehézsúlyú” próbájának futamát, mert nemcsak Magyarország többszörös magyar bajnoka, Erdélyi Eszter állt rajthoz a X2S TEAM-YASEC csapat tagjaként, ezen a technikás, emberpróbáló pályán, hanem Conrad Stoltz is újra az XTERRA szorítójába lép. Erdélyi Eszter kiemelt versenyzőként Dél-Afrikában
A dél-afrikai média a következőket írja:
Erdélyi Eszter (25) profi triatlonista és az amerikai Hannah Cornett (25) egyaránt a dél-afrikai XTERRA futamon mutatkoznak be, amikor rajthoz állnak a grabouwi pályán szombaton. Eszter igazán feszült, hiszen ez az első dél-afrikai útja és az első teljes éve az XTERRA sorozatban.



