X2S tereptriatlon és terepduatlon versenyek 2015-ben
Minden X2S eseményen egyéni és váltó versenyen is próbát lehet tenni, valamint a fiataloknak is biztosítanak programot a szervezők.
Boronkay Péter dobogós lett az év férfi sportolója szavazáson
Az Újpest 29 éves tornásza - aki vb-címe mellett Európa-bajnoki ezüstöt is nyert ebben az évben - 2010 és 2011 után harmadszor győzött a voksoláson.
Sportcsillagok Gálaestje – NOS Bajnokokkal
2014-ben a sportolanemzet.hu oldalon voksolhatott a teljes sporttársadalom.
Ezen szavazatok alapján dőlt el, hogy a nem olimpiai sportágak esetében kik vehették át a díjakat. Az olimpiai sportolóknál továbbra is a magyar sportújságírók döntötték el a végső sorrendet.
Tereptriatlon díjazottak, triatlon előzetes 2015
A díjátadó a Triatlon Gálán lesz 2015 januárjában.
Az elnökség 4 igen szavazattal, egyhangúan elfogadta jelöléseket a 2014. év terepduatlon és tereptriatlon sportolóira és edzőjére.
Terepduatlon nő: Dósa Eszter Terepduatlon férfi: Mester Bálint Tereptriatlon nő: Poór Brigitta Tereptriatlon férfi: Medgyes Gábor Edző: Tóth Viktor
Merényi Tímea és Harsányi Tamás az Év hegyifutója
A találkozón jelen volt Csoma Ferenc távfutó referens is, aki hozzászólásában kihangsúlyozta: örül, hogy ez a szakág is tért nyert Magyarországon és egyre szélesebb körben ismert a hazai futók előtt.
Kiemelte, hogy a távfutásban, az utcai futásban és a hegyifutásban vannak közös pontok, de a három versenyágban a célként kitűzött adott versenyre hangsúlyozottan kell készülni.
Brent McMahon fantasztikus Ironman Arizona győzelme pályacsúccsal
A fiatal kanadai olimpikon 47:25 úszás, 4:21 kerékpár és 2:43 maraton után 7:55:48 idővel ért célba.
Kienle és Carfrae a 2014-es Ironman triatlon világbajnokok, Flander Márton kategória ezüstérmes
A versenyen hatalmas szél nehezítette a versenyzők életét, ami sokak szerint az egyik legnehezebb verseny volt az elmúlt 10 évben.
XTERRA Világbajnokság pályabemutató, Maui, Kapalua (+videó)
Ameddig a versenyzők elérik az erdei szakaszokat (illetve visszafelé is ezen a szakaszon), addig ananász ültetvényen és ligeteken keresztül vezet a pálya.
Szalontay Sándor országos csúcsot döntött pályakerékpárban
Az FTC riói olimpiai reménysége a svájci Aigle-ben szerepelt a 3 jours d'Aigle viadalon. A 200 méteres repülőrajtos időfutam alkalmával 10.22 másodperces időt ért el, amivel megdöntötte saját korábbi 10.367-es csúcsát.
Magyar győzelem a Schneeberg terepfutáson
A verseny évek óta nagy népszerűségnek örvend, hiszen gyönyörű helyen megrendezett nehéz, de nem extrém terepfutás.
Lubics Szilvia új csúccsal nyerte a Spartathlont
Az idén 30 magyar indult el a világ talán legkultikusabb ultramaratonján, a görögországi Spartathlonon. A női mezőnyben ezúttal is Lubics Szilvia számított favoritnak, aki 2011-ben és 2013-ban is győzni tudott.
A Spartathlon egy ókori sztorinak állít emléket, Hérodotosz írása szerint a Pheidippidész nevű futár Athénból Spártába futott i.e. 490-ben, hogy segítséget kérjen a perzsák elleni háborúhoz. A 246 kilométeres versenyt 1983 óta szeptember utolsó hétvégéjén rendezik meg. Általában nagy a hőség, a kopár hegyoldalak, meredek emelkedők csak fokozzák a szenvedést, az 1200 méter magas Parthenio-csúcsot is meg kell mászni.
Poór Brigitta rendhagyó gondolatai a sportról, a versenyzésről, a sporttársakról és az edzésekről
Tény az is, hogy 2014-ban a magyar XCO válogatott keret tagjaként versenyzett, szerzett Országos Bajnoki címet. Tény az is, hogy 2013-ban az "Év extrém sportolója" címet szavazta meg neki több tízezer ember. Tény az is, hogy az ITU Tereptriatlon Világbajnoka U23 kategóriában... Sorolhatnánk a tényeket, amelyek nem csak pár lelkes barát között lettek otthon közzétéve, hanem a nemzetközi és hazai sportmédiában.
Ezek a tények azonban több magyar sportolónak nem elegendőek, nem megfelelőek. Az elmúlt hetekben Brigit, a sportágát - a tereptriatlon és XTERRA versenyeket -, az eredményeit és a barátait megkérdőjelezték, becsmérelték, pocskondiázták. Tették ezt úgy, hogy elbújtak egy zárt közösségi csoportban, ahol érthetetlen és ostoba módon egymás között durván szidalmaznak sportolókat, versenyzőket.
Indoklásként ezt hozzák fel: "Ez egy zárt, személyes csoport, ahol magánvélemények hangoznak el." Zárt, de a közösség több száz résztvevője, akik nem vesznek részt a szidalmakban, nem kapnak elegendő és tiszta képet a kérdésről.
Brigi ennek a hatására írta a következő levelet, amelyet közzéteszünk. Olvassátok el és egy szokatlan kéréssel fordulunk hozzátok: mondjátok el a véleményeteket! Közösségi oldalakon, megjegyzésekben, hozzászólásokban.
(Tóth Viktor)
Poór Brigitta üzenete a sportolóknak, versenyzőknekA szokásos versenyek utáni beszámolóimmal ellentétben, engedjétek meg, hogy egy picit másképpen is kezdjem ezt a mostanit!
"Irigylem" az olyan embereket, akik mindenféle következmények nélkül alázhatnak meg embereket nyílt fórumokon… Nos, velem is ez történt a közelmúltban. Párom, Karafa Balázs próbálta minél jobban kizárni ezt a dolgot a mindennapjaimból, de őt annyira megviselte a dolog, hogy muszáj volt beleásnom magam, és úgy érzem, reagálnom kell, hiszen gyakorlatilag a közös munkánkról van szó! Teszik mindezt olyan emberek, akik "hatalmas" "sikereket" értek el abban a sportágban, amiben "jónak" tartják magukat. Amiben pedig én tartom jónak magam, azt nem ismerik, és nem is akarják megismerni.



