Azóta a Pilisi Parkerdő Zrt. évente több mint 15 millió látogatói napot regisztrál az ország legnépszerűbb kirándulóhelyévé vált környék erdeiben. Az erdőgazdaság idén a látogatói igények, a bakancsos turizmus megfelelő minőségű kiszolgálásának céljával indított fejlesztési programot, melynek egyik első eredménye a jeles évforduló évében a Som-hegyi Turistaház felújítása, amely a természetjárás történetének e jeles helyszínétől alig néhány kilométerre várja a látogatókat.
A Pilisi Parkerdő Zrt. által megvalósított, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és az erdőgazdaság saját forrásaiból finanszírozott nettó 70 millió forintos beruházás során az épület teljes tetőszerkezetét felújították, kicserélték a nyílászárókat, bevezették az áramot és a vezetékes vizet valamint gondoskodtak a szennyvízhálózat bekötéséről is.
A kirándulókat kibővült szállástér, hideg-meleg vizes zuhanyzó, hangulatos veranda, valamint felújított konyha fogadja a fával fűtött épületben. Jelentősen megnövekedett a szálláshely befogadóképessége is, a földszinti szoba mellett a tetőtérben két kisebb szobát, valamint matracszállást hoztak létre, így akár harminc vendég is éjszakázhat a megújult épületben.
A felújítás során gondoltak a sátorozókra, vándortáborozókra is: a korábbi fészer helyén létesített nyári vizesblokk és egy fedett terasz bárki által igénybe vehető, kényelmesebb környezetet biztosít.
A fejlesztés részeként a házhoz vezető murvás utat is felújították, és a pilisszentkereszti szurdokban mintegy 200 méterre futó Országos Kéktúra nyomvonalától új jelzést készítenek. A felújításnak köszönhetően egy korszerű, a Pilisbe érkezők igényeinek és elvárásainak megfelelő turistaház fogadja a kirándulókat.
A Pilisi Parkerdő Zrt. turistaház-felújítási programja része a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó erdőgazdaságok közjóléti fejlesztéseinek, melynek során saját forrásaik mellett tulajdonosi, és kisebb részben uniós támogatásra támaszkodva az erdészetek közel 1,8 milliárd forintot fordítanak turistákat fogadó szálláshelyek kialakítására. A Pilisben a program következő eredményeként november 13-án adják át Visegrád–Mogyoróhegyen a Makovecz Imre által tervezett, turista szállásként működő Jurta Camping fogadóépületet.
Néhány héttel ezelőtt kezdődött meg Szentendre térségében a Kőhegyi turistaház felújítása, amelynek átadása 2014 tavaszára várható. Szintén idén ősszel kezdődik el a Pilisszentlélek közelében található Feketehegyi turistaház átalakítása, ezt az épületet 2014 tavaszától látogathatják a kirándulók.
A Pilisi Parkerdő Zrt. turistákat szolgáló fejlesztései közül már látogatható az új Rám-szakadék Tanösvény. Zajlanak a felújítási munkák az Országos Kéktúra Pilis-Budai-hegységben futó 113 kilométeres szakaszán, ami a teljes útvonal mintegy tizedét jelenti.
Mindezek mellett a közeljövőben kilátók építését, és a parkerdők megközelítését segítő parkolók kialakítását tervezi a főváros környéki erdőket kezelő erdőgazdaság.
Forrás: turistamagazin.hu